A Nemzeti Pedagógus Műhely X. – jubileumi – háromnapos konferenciáján, február utolsó hétvégéjén ezeket a kérdéseket fogalmazták meg az előadók, és keresték a választ a résztvevőkkel együtt. A konferencia címét Márai Sándor könyve, a Röpirat a nemzetnevelés ürügyén című könyve ihlette.
Az előadók kiemelték, hogy a gazdaságért, az egészségért, a természeti környezetért érzett aggodalom akkor hiteles, ha a gyermekeink, unokáink jövőjéért aggódunk. Nem nagyon érdekel bennünket, hogy milyen lesz a mezőgazdaság állapota a Duna-Tisza közén ötven vagy száz év múlva, ha itt nem az unokáink vagy ükunokáink élnek. A magyar nemzet megmaradása a fő cél, mert ez ad értelmet a gazdaság fenntartható növekedésére irányuló erőfeszítéseknek, a tudomány és a művészet fejlesztésének, az emberi szabadság kibontakoztatásába fektetett munkának.
A konferencián sok előadó rámutatott a szavakkal történő manipuláció súlyos ártalmaira, a szavak jelentésének megváltoztatására, értelmetlen kifejezések használatára. (Ilyen például a kompetencia alapú nevelés – bárki ihlette és bármelyik nemzetközi szervezet erőlteti is ránk -, vagy az a téveszme, hogy az iskolában az lenne az elsődleges cél, hogy a munkaerőpiac kihívásaira felkészítse a tanulókat. A helyes elv az, hogy az iskolában, a családban és a templomi oktatásban is a fő cél a szabadságra nevelés. A szabadság az Istenhez való hasonlatosságunk legfontosabb eleme. A szabadság azonban nem adottság. Keményen dolgozni kell érte, a saját szabadságunkért és a ránk bízottak szabadságáért. Ez minden nevelés értelme. Szabaddá azonban az igazság tesz. Ezért kell tanítani tantárgyakat, a tudományok és művészetek elemeit. Az oktatás a nevelés szolgálója. A konferencián több előadó beszélt az oktatásügy válságos helyzetéről, kifejezték aggodalmukat a bezárásra ítélt iskolákért, és hasonlóképpen azokért, amelyeket nem zártak be, de tönkretesznek soha nem látott „trükkökkel”. Sokan újra megfogalmazták a kétszintű érettségivel, a Bologna-folyamattal, az ideológiai alapú iskolai integráció erőltetésével kapcsolatos kritikákat. Elemezték az iskolai fegyelmezetlenség, a brutalitás gyökereit. Más előadók a magyar kultúra – nevelésbe is beépíthető – értékeit mutatták be, például a magyar tudósok életét, a magyar zenét és Kodály művészetét, a szakralitást az irodalomban, a XX. századi nem „nyugatos” irodalom nagyjait és a magyar folklórt a Mátyás-legendákon keresztül.
Több előadó elemezte a magyar nemzet helyzetét a Trianon utáni Kárpát-medencében. Rámutattak: a nemzet megmaradása érdekében rendkívüli fontossággal bír a környező országok magyarjaival való összefogás, különösen a magyarság szeretetére nevelés itthon és a határokon túl egyaránt.
A hazafias nevelés eszköze a magyar irodalom és történelem. Ha egy tízéves kisfiú elolvassa az Egri csillagokat, akkor azonosul Bornemissza Gergővel. Ez az átélt azonosság alapvető lehet a hazájához való viszony kialakulásában. Ugyanilyen fontos, hogy a fiatalok alkalmas időben megismerkedjenek történelmünk nagyjainak életével. A történelem a pozitív (és a negatív, de nagyon tanulságos) erkölcsi példák tára.
A konferencián hangsúlyozták, hogy a nemzet gazdasága szempontjából a hazafias nevelés, a nemzetnevelés a legjobb beruházás. A magas költséggel közpénzen kiképezett diplomások (orvosok, mérnökök) elhagyják Magyarországot, más országokban próbálnak szerencsét, és általában találnak is: ott sokkal nagyobb a tudás megbecsülése. Ezt a veszteséget úgy lehet megelőzni, ha a fiatalokban elültetjük a hazaszeretet csíráit, növeljük és ápoljuk bennük a magyarsághoz való tartozás érzületét.
A nemzethez tartozás a keresztény élet feltétele is: kulturálisan globalizált világban a kereszténységnek sincs esélye. Ha az ember kezdi nem érteni az olyan szavakat, mint ország, haza, nép, akkor nem fogja megérteni, hogy mi Isten Országának üzenete. Ezért – a gondolkodó keresztény ember számára – nyilvánvaló, hogy nem lehet cél az iskolában, hogy az „életre” (kizárólag a mai pillanatnyi társadalmi vagy más egyéb igényekre való tekintettel) készítsük fel a tanulókat, sokkal inkább az, hogy az örök életre felkészítsük a gyermekeket. Ha ezt keresik, a többit majd megkapják hozzá.
Több előadásban megvizsgálták a nemzeteszme eredetét, történetét. A tudományos igényű felszólalások rámutattak a nemzeteszme torzulásaira is. A nemzet imádata bálványimádás, istenítése pogányság. A nemzethez való tartozás eszköz, nem pedig cél. Nem lehet a magyarsághoz való viszonyunk a vallásos áhítathoz hasonlatos, mert akkor hamis istent imádunk. Hazánkat és nemzetünket Isten mentheti meg, reményünk csak Krisztus lehet. Különben pogányokká válunk, és elveszünk, mint a többi pogány nép.
