Ez egyúttal a Szeplőtelen Fogantatás elismertetéséért, dogmai rangra emeléséért küzdő obszervanciának is jellegzetes, középkor végi ábrázolásmódja. A Mária-ikonográfiának e sajátos hajtása a XV. században elsősorban az eretnekségektől, töröktől szorongatott Közép-Európát hódította meg – írja Bálint Sándor néprajzkutató Szeged- Alsóváros című – a ferences templomról, kolostorról, zarándokhelyről és a helyi társadalomról szóló – posztumusz megjelent könyvében. A közelgő Havi Boldogasszony-búcsú kapcsán Nátyi Róbert szegedi művészettörténészt a jellegzetes Mária-ábrázolás(ok)ról, a kegyhely spirituális jelentőségéről és a képzőművészetre, irodalomra gyakorolt hatásáról kérdeztük.
– Tíz évvel ezelőtt a Napba öltözött asszony alakjára fókuszálva írtam szakdolgozatot a szeged-alsóvárosi ferences templomról, majd ebből indult ki leendő disszertációm témája a Patrona Hungariae-ábrázolásokról. Az összefüggés kézenfekvő, hiszen köztudott, hogy a Patrona Hungariae-megjelenítések jelentős része a Napba öltözött asszony ikonográfiai típusát mutatja. A középkortól a XIX. századig több ezer ilyen ábrázolást találhatunk az oltárképektől, szobroktól kezdve a templomi zászlókon át az érmékig, kisgrafikákig.
A kegyhely, az alsóvárosi templom főoltárán látható kép története a török hódoltság időszakára vezet vissza, amikor a szerzetesrendek közül csak a gyöngyösi és a szegedi ferencesek működhettek. Az Alföldön élők lelkigondozását száznegyvenöt éven át a szegedi ferencesek végezték. A Napba öltözött asszony kegyképéhez kapcsolódó búcsújáró hagyomány innen eredeztethető. A XV. század végétől az Immaculata (a szeplőtelenül fogantatott Istenanya) kultusza erősen jelen volt hazánkban, elsősorban az obszerváns ferenceseknek köszönhetően, akik ez idő tájt költöztek Szegedre. A Mária-képet feltételezhetően „propaganda” célzattal használhatták. A ma látható kegykép azonban későbbi. A kutatók bizonytalanok a korát illetően: késő reneszánsznak is gondolták, de barokk jellege miatt valószínűbb a későbbi datálás. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy egy korábbi, középkori kép vagy szobor másolatáról van szó. Stíluskritikai alapon nehéz ebben a kérdésben dönteni, egyszer érdemes lenne „szétszedni”, és közelebbről is megvizsgálni.
A templomot – nem bizonyított források szerint – 1509. augusztus 5-én Havi Boldogasszony tiszteletére szentelték fel, így ikonográfiailag nem a Napba öltözött asszony ábrázolása, hanem a római Santa Maria Maggiore kegyképe illene ide; ilyen hodigitria típusú képet azonban nem találunk Szegeden. Bálint Sándor kutatásai alapján feltételezhető, hogy a templomszentelés után a korábbról őrzött kegyképet – esetleg egy korábbi kegyszobor festménymásolatát – tartottak meg a főoltáron. A „névválasztás” önmagában is nagyon érdekes, hiszen ebből a korból nincs tudomásunk más Havi Boldogasszony-titulusokról; ez a kultusz csak jó egy évszázaddal később terjedt el. (Ekkor a Santa Maria Maggiore-i kegykép másolását még tiltották Rómában.) A bázeli zsinaton részt vevő atyák 1439-ben fogalmazták meg ünnepélyes tanítás formájában Mária szeplőtelen fogantatásának hittitkát, a ferences rendi IV. Sixtus pápa pedig 1477-ben december 8-ára felvette a naptárba az ünnepét. Erre meglehetősen „friss reakció” lehetett a Napba öltözött asszony képének „megjelenése” a szeged-alsóvárosi templomban, amely rövidesen a (katolikus) magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált.
A hely szelleme sokakat megihletett a magyar irodalomban, többek között Dugonics Andrást, Gárdonyi Gézát, Mikszáth Kálmánt, Cserzy Mihályt, Tömörkény Istvánt, Juhász Gyulát, Berczeli Anzelm Károlyt, de a XX. század elejétől a Délvidék modern szakrális művészetét is befolyásolta, gondoljunk csak Buday György 1931-ben megjelent Boldogasszony búcsúja című fametszetsorozatára… Mára mintha a búcsú jelentősége kissé háttérbe szorult volna, és vele a templom ismertsége is, pedig a magyar építészettörténet kiemelkedően fontos épületéről van szó. A Kárpát-medencében mindössze három ilyen szorosan összetartozó, gótikus csarnoktemplomot találunk; alkotói ugyanazok voltak, mint a nyírbátori, illetve a kolozsvári (Farkas utcai) templomnak. Bálint Sándor könyvének megjelenése (1983) óta számos új ismerettel gazdagodtunk Szeged-Alsóváros múltjáról. Időközben falkutatások voltak, oltárokat restauráltak, lezajlott a kolostor feltárása és renoválása, újra felállították a barokk Mária-oszlopot… Jó lenne, ha az eddigi – nagyjából véglegesnek tekinthető – tudományos eredményeket összefoglaló, átfogó, albumszerű monografikus kötet jelenhetne meg az épületegyüttesről és értékes berendezéséről. Mondhatjuk, hogy ez egy dédelgetett terv. Jelen pillanatban azonban tényleg csak tervről van szó…
