Rolf Hochhuth 1963-ban írt drámája szerint – amelyet Mohácsi János rendezésében a közelmúltban mutatott be a Kaposvári Csiky Gergely Színház – nem. A több mint négyórás darab, briliáns színészjelenléttel, megosztotta a közönséget. A konzervatív értelmiségi réteg még a színrevitel előtt felhívta a figyelmet: tények igazolják, hogy az adott helyzetben a pápa megtett minden tőle telhetőt. A kolostorok mélyén s a Vatikánban elbújtatott zsidó emberek ezrei neki köszönhetik életüket. Nem véletlenül nyilatkozta a Vatikáni Rádió tavaly szeptember 16-i magyar adásában Gary Krupp, a „Kövezd ki az utat a békéhez!” amerikai alapítvány zsidó elnöke, aki a hamis legendákat eloszlatandó, történész-szimpoziont szervezett XII. Piuszról: „Ez az ember több zsidó életét mentette meg, mint az összes világi és politikai vezető együttesen.”
Rumszauer Miklós kaposvári plébános kötelességének érezte, hogy egy művész-közönségtalálkozó keretében próbáljon meg tisztázni kételyeket, s egyháza nevében elmondja a rendezőnek és a szereplőnek: ki kell kérnie, hogy a művészi szabadság égisze alatt groteszk helyzetek sorában mutassák a főpapot, meggyalázzák a liturgiát, és hitében megsértsék őt és hittestvéreit.
Az előre egyeztetett időpont ellenére Mohácsi János rendező Londonba repült; helyette öccse, Mohácsi István dramaturg és néhány színész próbálta védeni a „mundért” a Szent József-templom klubhelyiségében. Kelemen József színész-rendező szerint egyébként sem róható fel a művészetnek, hogy nem egzakt. A művészet lényege – mint megjegyezte -, hogy tükröt tartson a természetnek.
A találkozó néző-résztvevői azonban bíznak a történelmi tényekben, amelyekkel most ferdítve szembesültek a színpadon. Gáspár Ferenc főorvos egy dokumentumgyűjteményt állított össze, és még az előadás előtt levélben hívta fel Mohácsi János figyelmét a tervezett előadás témájának súlyára. A főorvos ezúttal is megkérdezte: aktuális-e a mindkét oldalon gyógyulásnak indult sebekbe sót hinteni?
A dramaturg szerint azért van erre szükség, mert a rasszizmus jelen lévő valóság, s nem árt tudatosítani, milyen veszélyek rejtőznek bizonyos döntésekben. Szerinte Piusznak igenis nyíltan ki kellett volna állnia a zsidóüldözés ellen. A sebeket pedig azért kell feltépni, hogy soha többé ne történjen meg ez a történelemben.
A házigazda plébános egyetértett: a rasszizmus nem járható út, de ehhez nem feltétlenül szükséges úgy bemutatni egy közel szentként tisztelt személy életét, amelynek momentumai nem állják meg helyüket a történelemben. A vatikáni kincstárból például a pápa adta át Israel Zollinak, a később a Szentatya iránti tiszteletből katolizált római főrabbinak azt a harminc font aranyat, ami háromszáz zsidó megmentéséhez hiányzott a váltságdíjból.
A találkozó résztvevői között volt, aki KGB-megbízatást sejtetett a Hochhut-mű hátterében, akadt, akinek nem a pápáról, hanem a küszködő ember döntéshelyzeteiről szólt e darab, más arra szeretett volna választ kapni, vajon a középiskolások milyen egyházképpel távozhattak az előadásról, főleg, ha a pedagógusok nem készítették fel őket a darabra.
Pro és kontra nézetek ütköztek ezen az estén, amit a színházi meghívottak is fontos eseménynek tartottak. Balás Béla kaposvári püspök lapunknak elmondta: bár ő nem tudott jelen lenni, de fontosnak tartja az ilyen jellegű szellemi találkozókat, hiszen az egyháznak – a pasztorációs, karitatív és sok más irányú munkája mellett – a kultúrára, így a színházművészeti eseményekre is figyelnie kell.
