Világos, hogy ez személyes és bensőséges kapcsolatot előfeltételez a hirdetendő evangéliummal, az abban megszólaló Istennel. Ez nem csupán tudományos (hittani, szentírás-értelmezési), de valódi lelkipásztori és spirituális kihívás. Ezenfelül az üzenet hiteles és érthető megszólaltatása nemcsak azt igényli tőlünk, hogy ismerjük az átadandót, hanem hogy szeressük, értsük és tiszteljük a címzettet is: „(…) a rendkívüli és gyors kulturális változások megkövetelik, hogy állandó figyelmet fordítsunk az örök igazságok kifejezési formáinak keresésére egy olyan nyelven, mely fölismerhetővé teszi azok maradandó újdonságát” (EG 41). Miért tartja fontosnak a pápa, hogy hangsúlyozza ezt az elvet? Azért, mert a keresztények közül sokan hajlamosak egy terméketlen „ortodoxia”, igazhitűség képviseletére: ragaszkodnak egy bizonyos emberi szóhoz, szokáshoz, nyelvezethez, amely a történelem vagy a kultúra egy bizonyos régmúlt szövegkörnyezetében forrott ki, de mára veszített jelentőségéből.
„Az Istenre és az emberre vonatkozó igazság közlésének szent szándékával bizonyos körülmények között hamis istent és emberi eszményt adunk nekik, amely igazában nem keresztény. Ily módon hűségesek vagyunk egy megfogalmazáshoz, de nem adjuk át a lényeget. Ez a legnagyobb veszély” (EG 41). Az utunk állandó mérlegelésen, bölcs belátáson, a Lélek megkülönböztetésén át haladhat előre. Nem emberi formákhoz, hanem Istenhez s a tőle kapott küldetés beteljesítéséhez kell ragaszkodnunk.
Ha erre képessé válunk, akkor az egyház valóban „nyitott szívű anyaként” fordul majd minden egyes ember felé (EG 46–49). „Az egyház arra hivatott, hogy mindig az Atya nyitott háza legyen” (EG 47). E nyitottság számos formát ismer, a templomok nyitott kapuitól kezdve a lélek, a gondolkodás, az érzékenység, a figyelmesség, a törődés nyitott kapuiig. Hisz Krisztus hite nem a tökéleteseket hívja, akik már önerőből, saját törekvésből igazzá lettek, hanem a botladozókat, az elesetteket, akik találkozni akarnak Istennel, aki megváltja őket. Egészen konkrétan az Eucharisztiával kapcsolatban írja a pápa: „Az Eucharisztia, jóllehet a szentségi élet teljességét jelenti, nem jutalom a tökéletesek számára, hanem bőkezű gyógyszer és táplálék a gyöngéknek” (EG 47). Így értjük meg Ferenc pápa nagy felhívását: „Lépjünk ki, lépjünk ki, hogy mindenkinek fölkínáljuk Jézus Krisztus életét” (EG 49).
