Ez az ősi bútor napjainkig nálunk, a Kárpát-medencében maradt fönn a legnagyobb számban. Az úgynevezett szuszékot a XX. századig a leggyakrabban kelengyés ládának készítették a menyasszony számára, ezért igen fontos és szép ékítéssel látták el, különösen a Palócföldön, országhatáron innen és túl.
A kiállított, főként XIX. századi vén szuszékok Gyenes Tamás és Nagy Ágnes magángyűjteményéből valók, akik nemcsak gyűjtik, hanem több éve kutatják is az ácsolt ládákat, sőt hagyományos kézműves eljárással készítenek is újabb darabokat. Nemrég jelent meg Gyenes Tamás Az ácsolt ládák titkai című könyve.
E bútordarabok vésett motívumai döntően a polgárosodást megelőző egységes világképről, a teremtés és a gondviselés kegyelméről mesélnek. Gyenes Tamás a ládák népművészetének képírását faggatva úgy találta, hogy a tipikus palóc szekrény teteje általában a mennyországot jelképezi. A Szentháromság sugározza be az otthon világát, s az új, sokasodni hivatott családot. Az égi jelekből lefelé sugárzó vonalak szimbolizálják a szeretet áradását a földi életre. A láda elülső oldala az emberi élet egészét jelképezi, központba helyezve a megszentelt házasságot, amelyben az új pár Isten áldásával válik eggyé. A leggyakrabban előtűnő rozettajelek is a ládákra rótt kultúra és lelkiség kozmikus tágasságát fejezik ki. Több szuszékon a kereszt jelével is találkozunk, olykor pedig a fenyő geometrikus ábrázolása tűnik fel a ládákon. Az ábrázolások általános jellemzője a sugárzó karakter: mintha a teremtett ember létmodelljét érzékelnénk e tárgyakon, a megváltást, és feltámadást.
(Az Öreg csergék – vén szuszékok című kiállítás április 27-éig megtekinthető a balassagyarmati Palóc Múzeumban.)
és Limbacher Gábor
