A könyvek tanították meg arra, hogy más is van az életben, nem csak a materiális dolgok. Filmes útjának elején azért közelített a kamerához, hogy megmentse az embereket a mulasztástól és a felejtéstől; a valóság, a jelenségek dokumentálása céljával készítette alkotásait. Idegenkedett a művi ábrázolástól, őszintén és megmásítatlanul akarta bemutatni az igazságot. Feljegyezni, leírni a valóságot, a társadalmat, amelyben élünk – ezt tartotta a legfontosabbnak. Később, észlelvén a dokumentumfilm korlátait, megértette, hogy színészeket kell találni, történeteket kell kitalálni számukra, majd pedig mindezt igazságnak tekinteni. Mert létezik olyan igazság, amelyet a dokumentumfilm nem képes rögzíteni; az élet bizonyos területeire nem lehet betekinteni a dokumentumfilm segítségével – a legfontosabb területekre. Játékfilmrendezőként is mindvégig a valóság hiteles ábrázolását tekintette feladatának. Az embereket érdeklő, egyszerű történeteket mesélt. Az „emberekről szóló mesék”, ahogyan Kieslowski nevezte a játékfilmeket, a rendező önmagáról és az életről való tanúságtételei. Fáradságot nem ismerve igyekezett szolgálni célját: megragadni azt, ami bennünk lakozik, és nem filmezhető le, de eljuthatunk a közelébe. Túlhajszolta magát. Szívműtéte után Varsóban halt meg 1996-ban, ötvenöt éves korában.Kieslowski filmjei az életmű második felében már egyre inkább az érzelmekről s a szeretetről szólnak. „Vajon az, hogy az ember jóra és szeretetre vágyik, önmagában nem vallásos tény-e?”– tette fel a kérdést egy vele készült interjúban. „El kell jutni odáig, ami a világ kezdete óta a művészet lényege – az emberi életig. Magát az életet kell megtenni a film ürügyéül és témájául. Úgy, amiként megmutatkozik, ahogy halad és múlik. Olyan filmről van szó, amely ahelyett, hogy a valóságról beszélne, a valóság által beszél. Amely az alkotó magyarázata helyett a néző és az alkotó partnerségének a rendszere.” Másutt így beszél erről: „Azért készítek filmeket, hogy párbeszédet folytassak az emberekkel. Azt akarom, hogy a filmem nézői ugyanazt a kérdést tegyék fel maguknak, amit magamnak is felteszek. Miért élek? Miért kelek fel reggelente? Miért járok munkába? Mi lesz, ha majd meghaltam? Azt szeretném, ha a néző megértené, hogy félelmeivel, kételyeivel nincs egyedül, és hogy ebben az értelemben az élet gyakran hiábavaló. Olyan kérdések ezek, amelyekre nincs felelet. Ezért érdekesek. Vizsgálódásra kényszerítenek bennünket; és ez a kutakodás az, ami számít, nem a felelet.” Annak titka, hogy szívesen nézünk egy filmet, nem a rejtély megfejtésében rejlik, mert ilyen megfejtés nincs, hanem a megoldás szakadatlan keresésében –- vallotta a rendező.
Kieslowski Tízparancsolat (Dekalog) című filmjének alapötlete a forgatókönyvíró Krzysztof Piesiewicztől származik. A tíz részből álló mű egyes epizódjai nem függnek össze, ám az alkotás egésze egy gondolati csokorba fogja őket. Az epizódok egy varsói lakótelepen játszódnak, egyszerű emberek egyszerű, hétköznapi életében, csendesen érzékeltetve, mi minden összpontosul a lakótelep közegében. A Dekalog tíz filmjét tizenegy hónap alatt forgatták, sokszor igen mostoha körülmények között. Amilyen nehezen megközelíthető, bontható ki személyes életünkben, hétköznapi valóságunkban a tízparancsolat, olyan lassan és csendesen bontakozik ki az egyes részekben az adott törvény. Lassan pergő idő, sajátos időkezelés jellemzi az alkotást: az epizódokban másnak tűnik az idő múlása, mint a valóságban. Úgy telik talán, olyan tempóban, ahogy megéljük lelkünk történéseit. Kieslowski sokszor késlelteti, sőt a filmen kívülre helyezi a megoldást, a történet befejezését. Együttérzésre, együttműködésre, együtt gondolkozásra, együtt alkotásra hívja a befogadót. „Nincs film befogadó nélkül. A befogadó a legfontosabb” – vallotta. Meghagyja a befogadó szabadságát, hiszen a változás az önálló döntésen is múlik. Pontosabban az ember és Isten kapcsolatán. A döntés: szabadság. Ez a gondolat jelenik meg letisztult formában a Tízparancsolatban. Az úgynevezett titokdramaturgiát alkalmazva nemcsak egy határozott kérdés, probléma megoldását késlelteti, hanem már az is megoldásra vár, mi lesz a történet. A rendező – felismerve, hogy fel kell hagyni a valóság utánzásával, azzal, hogy a valóságot olyannak kell felfogni, amilyen; épp a fordulatok hiányával, azzal, hogy egyszerre van jelen benne rend és rendetlenség – nem teljes történeteket, hanem történetcsírákat tár elénk. A Tízparancsolat rendezője nem igyekszik közvetlenül megmutatni a szentséget, észrevétlen szól a transzcendensről, tudván, hogy a sacrum megismerhetetlen. A filmet kevés szó, néha elkésett vagy rossz időben mondott szavak jellemzik, gyakran nagyobb jelentőségű egy-egy tekintet, az egymásra nézés (vagy annak hiánya), a csend, a szemlélődés. „A metafizika a valóság éber figyelése, éleslátó, koncentrált szemlélése” – vallja az alkotó. Ezáltal vehetjük észre azon jelenségek közötti rokonságot, amelyeknek látszólag nincs közük egymáshoz.
A tíz részben az adott történet egy-egy meghatározó pontján feltűnik egy fiatal férfi, aki csendes megfigyelőként van jelen, nem cselekszik, a nézővel néhány pillanatig együtt (jóllehet szemből, vagy a másik oldalról?) szemléli az események alakulását. Ki ő? Miért nehéz feledni tekintetét? Miért gondolkoztat el a megjelenése? Miért indít meg, s mire? Miért tesz nyugtalanná? Kieslowski egyik művének bemutatója után valaki méltatta a filmet, és kiemelte a temetési jelenetet, amely különösen tetszett neki – holott ilyen nem is szerepelt a filmben. Ennek hatására a rendező felismerte, hogy életünk legjelentősebb pillanatai, döntései előtt van valami, amit csak mi láthatunk. „A kultúra jelenlegi válsága talán abból fakad, hogy (…) elszoktatták a mai embereket attól, hogy higgyenek a csodákban, a véletlenszerű események vagy komoly következményekkel járó nagy emberi találkozások csodájában” – mondta a film forgatókönyvírója. Kieslowski „egyike volt azoknak a nagy kortárs művészeknek, akik a valóság mozgóképek általi leírásával” a legfontosabb kérdéseket tudták feltenni; „megmutatni a világot egy vízcseppben, majd levonni a következtetéseket”.
(A következő hónapokban folytatódik a Tízparancsolat epizódjainak vetítése a Sacré Coeur nővérek Forrás Központjában, Budapesten.)
