Az utcácskához érve nem kell sokáig keresgélni a hajdani kávéház emlékét őrző épületet. A Pilvax cégér most is a régi patinával ragyog. Alatta ma étterem működik. Az utóbbi évtizedek hányattatásai után a hely másfél évvel ezelőtt újjáéledt. Az étterem menedzsere, Pörzse Zoltán készséggel kalauzol végig bennünket. A finoman elegáns hely falain korabeli rajzok függenek, amelyeken a márciusi ifjak láthatók. A berendezés ízléses. Szépen megfér egymás mellett régi és új. A Pilvax sokféle tulajdonosa után most ismét magyar kézben van, a konyhafőnök is magyar. Az étterem hazai ízeiről, jó alapanyagokból készült, minőségi ételeiről híres. A környék dolgozóinak is lehetőségük van itt ebédelni.
Kísérőnktől megtudjuk, hogy minden év március 16-án itt adják át a Szabad Sajtó-díjat. Az ünnepnapon a vendégek az ötletes Tizenkét pont elnevezésű menüből válogathatnak. Mi egy jó kávéval búcsúzunk első állomásunktól. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Pilvaxban kávézni felér egy nemzeti szertartással.
A régi városháza
E kellemes hősi tett után nem kell sokáig lépegetnünk, hisz a közből kiérve máris a forradalmi nap újabb helyszínén állunk. A Városház utcában a régi városháza hatalmas és tekintélyt parancsoló épülete a fél utcát betölti. Ma a Főpolgármesteri Hivatalnak ad otthont. Az épületet 1716-ban kezdték el építeni a török elleni harcokban megrokkant katonáknak. A középső kapu fölött a földgömböt tartó Atlasz áll. A fölé magasodó torony arra utal, hogy eredetileg kápolna is helyet kapott az épületben. Érdekessége, hogy a ház Pest kevés megmaradt barokk középületeinek egyike. S hogy Petőfiék mit kerestek itt? Itt kívánták csatlakozásra bírni a város vezetését, és maguk mellé állítani a polgárságot.
Landerer és Heckenast nyomdája
Sétáljunk tovább a Kossuth Lajos utca 3.-ba! Az egykor szebb napokat látott lakóházat Pollack Mihály tervezte, s itt működött a Landerer–Heckenast nyom da. A lépcsőház bejáratánál márványtábla fogadja a belépőt. Itt foglalták el az ifjak azt a nyomdagépet, amelyen a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot kinyomtatták. De nem csupán forradalmi események történtek e házban. Itt lakott Bajza József, akinél Vörösmarty 1841-ben megismerte későbbi feleségét, Csajághy Laurát. Arany János, Kossuth Lajos, Garay János is élt e falak között.
A valaha gyönyörű ház finoman szólva is restaurálásra szorul. A hajdan éltek szellemét ma málló vakolat, aládúcolt lépcső őrzi, és természetesen a lakók. Az utunkba akadó első hölgy kérdésünkre azonnal felel: „Jöjjenek csak, megmutatom, itt a földszinten működött a nyomda.” A lépcsőt éppen egy idősebb asszony takarítja. Beszédbe elegyedem vele is. Kiderül, ő a házmester felesége. A Sinkó házaspár több mint harminc éve él itt, és viseli gondját a háznak. Közben a házmester is megjelenik. Mindketten büszkék az épület történetére. „Valódi búcsújárás van itt minden március 15-én – mondja az asszony –, iskoláscsoportok jönnek, hogy megnézzék az emléktáblát.” Költői kérdésemre, hogy nem kellene-e felújítani az épületet, csak bólogat. „Pénz kéne – mondja –, én csak annyit tudok tenni, hogy mindennap szépen lesöpröm a lépcsőt.” Most én bólogatok. Igen, ez sem kevés. Aztán a harmadik emeleten valóságos halálfélelmem támad. Az épület annyira kísérteties (és veszélyes), noha kétségtelen, romjaiban is gyönyörű.
A Nemzeti Múzeum kertje
De haladjunk tovább a forradalmi nap helyszínein! A Nemzeti Múzeum, amelyet ugyancsak Pollack Mihály tervei alapján 1837-ben kezdtek építeni, ma is hajdani fényében áll. A köztudatban az él, hogy Petőfi itt szavalta el a Nemzeti dalt. Ez azonban inkább legenda, mint történelmi tény. A kertben számos irodalmi és történelmi személyiségnek állítottak emléket. A legjelentősebb közülük Arany János ülőszobra, amely Stróbl Alajos alkotása. A múzeum lépcsőin, ahonnan elhangzottak a lelkesítő szónoklatok, ott jártunkkor is fiatalok üldögélnek. Már folyik a készülődés a közelgő ünnepségre. A sürgő-forgó kertmunkások, kérdésemre, hogy milyen virágokkal ültetik be a kertet, gyakorlatias választ adnak: semmilyennel, mivel az ünneplő tömeg úgyis letaposná azokat. Hiába: a forradalom nem virágkarnevál.
Nemzeti Színház
Még Pesten maradva érdemes ellátogatnunk a Rákóczi út 1. számhoz. Itt állt az a színház, ahol március 15-én este a Bánk bánt játszották, s a betóduló tömeg megszakította az előadást, majd elénekelte a Himnuszt és a Szózatot. Ezt a színházat 1913-ban lebontották. Az újat a Blaha Lujza téren építették fel, de a metróépítésre hivatkozva 1963-ban barbár módon felrobbantották. Helyén azóta sincs semmi. A Rákóczi úti emlékhelyről ez éppen nem mondható el. De látva, mi üzemel most ott, talán jobb lenne a semmi.
Táncsics börtöne
De hogy a budai helyszín se maradjon ki, menjünk fel a Várba, a Táncsics utcába! A 9-es számú ház falán bronzportrét ábrázoló emléktábla jelzi, hogy itt raboskodott Táncsics Mihály, a szólásszabadság korabeli élharcosa, és innen szabadította ki őt a forradalmi tömeg. Azt már talán kevesebben tudják, hogy Táncsics 1860-tól hét éven át ismét itt raboskodott, és Kossuth szintén fogoly volt itt. Az épület 1948-ban amerikai kézre került, és csak a közelmúltban nyílt lehetőség arra, hogy visszakapjuk.
A girbegurba, hangulatos utcából elsétálhatunk a Halászbástyáig. Igaz, ez nem forradalmi helyszín, nem is állt még 1848-ban. Ám jó lenézni innen a hömpölygő Dunára, a lüktető, itt-ott kopott városra, jó érezni a márciusi szél illatát. És jó tudni, hogy tartozhatunk valahová…
Fotó: Kissimon István
