A magyar kultúra minden napjára

Valóban nem szolgálhatunk két úrnak, s a döntést mindannyiunknak mielőbb meg kellene hozni, hogy szebb legyen a világ. Mert bűn nélkül lehet csak élhetőbb és emberibb a lét. Még a homo digitalis korában is, amely a felgyorsult információáramlás, képi megjelenítés révén sokat lendíthet(ne) szokásokon, kapcsolatokon, ismeretek megszilárdításán, követendő minták népszerűsítésén, az emberi személyiség gazdagításán. Ám ennek érdekében nem kellene megijednünk elsőre „sarkosnak” tűnő megfogalmazásoktól. A keresztényeknek különben is kötelességük írni s beszélni a hitükről, és döntéseikkel, cselekedeteikkel is nyomatékosítani eltökéltségüket, értékelvűségüket.
Rendkívül rokonszenves volt számomra a kedvelt énekes, Ákos nyilatkozata, amikor őszintén szólt arról, miként kosarazta ki az egyik televíziós csatornát, amely meg akarta nyerni tehetségkutató műsora zsűritagjának. A riporter arról is faggatta, ha mégiscsak kellene tanácsot adnia ifjú tehetségeknek, akkor mit mondana. „Például, hogy olvassanak többet, meg hogy vergődjenek hitre és hasonló okosságokat” — érkezett a válasz, de az is megfogalmazódott: „Az ember eredendően jó, és előbb-utóbb felismeri, hogy kinek a kegyelméből létezik, mi a célja az életének. Meggyőződésem szerint mindig voltak-vannak és lesznek emberek, akik az istentelenség és a káosz közepette is tudják, hogy létezik normalitás, amely a szó eredeti értelmében üdvözítő. Ami pedig ezen kívül esik, az legyen bármilyen korszerű vagy csillogó, akkor is abnormális, és szó szerint a kárhozatba visz.”
Apropó, olvasás! Tudjuk, hogy megváltoztak olvasási szokásaink; botrányosan keveset olvasunk, főleg a napi többórás televíziózáshoz, internetezéshez viszonyítva, és ez nem vezet jóra. Páskándi Géza úgy vélte, „aki nem olvassa saját nemzeti irodalmát, a szuverén önismeretről mond le. Szellemi szegény és rest marad.” Milyen igaza volt tizennyolc éve halott írónknak, de hatnak-e vajon sorai? Pedig tudnunk kell: múltunk értékeiben van a jövőnk, s magyarságunk, nemzeti öntudatunk csak úgy erősödhet meg, ha mi is teszünk érte.
Mit kívánt zárszavában Sebő Ferenc, a Fölszállott a páva döntőjének végén? Azt, hogy művelt fiatalságunk és művelt országunk legyen.
Valóban csak ez lehet a szellemi restség ellenszere. A homo digitalis korában különösen.