2012 után ugyanis lejár az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését szabályozó kiotói szerződés. A konferencia előtt XVI. Benedek pápa önmérsékletre, mértéktartásra szólította fel a világ népeit, és arra: tartsák tiszteletben Isten természetre vonatkozó törvényeit, fedezzék fel az emberi élet erkölcsi dimenzióit. Ifj. Zlinszky Jánost, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem környezet- és versenyjogi tanszékének docensét arról kérdeztük, mi a keresztények feladata e téren. – Az egyházak között ökumenikus egyetértés van a környezeti kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalás tekintetében. Elmondhatjuk, hogy a karitatív tevékenység mellett mára a környezetvédelem is egy nagy ökumenikus területté nőtte ki magát, ahol a keresztény egyházak vállvetve dolgoznak. Katolikus részről számos, megfontolásra érdemes dokumentum született már. XVI. Benedek csak rövid felhívást tett közzé a konferencia elején, hiszen a pápa legutóbbi enciklikája, a Caritas in veritate több fejezetében is foglalkozott a környezetvédelemmel. A katolikus egyház korábban is részletesen kifejtette álláspontját, például a környezeti etikáról szóló, 2002-es velencei nyilatkozatban. De visszamehetünk egészen a hetvenes évekig; egy sor egyre erősödő megnyilatkozást találunk a teremtett világ iránti felelősségről. A helyzet most olyan, mintha a nemzetek – kicsik és nagyok, gazdagok és szegények, kövérek és soványak – egy torta körül veszekednének, hogy kinek mekkora szelet jusson. Ez a „torta” a jövőben még felhasználható fosszilis energiahordozók (szén, olaj, gáz) mennyisége. Az emberiség ugyanis a továbbiakban összesen mintegy 700 gigatonna széndioxidot bocsáthat ki a levegőbe, ha nem akarja meghaladni a globális átlagban 2 fokos hőmérséklet-emelkedést. Ez az átlaghőmérséklet-emelkedés az, amely még „elviselhető”, e fölött a következmények kiszámíthatatlanok, az eseményeket már annyira sem lehet kontroll alatt tartani, mint most. A tudósok arra hívják fel a figyelmet, hogy a világ országai próbáljanak meg ennek tudatában megosztozni a még lehetséges széndioxid-kibocsátásuk mértékén. Azért folyik tehát a harc és az alkudozás, hogy nagyjából 2050-ig ki mennyit használhat fel, égethet el a fosszilis energiahordozókból. Persze vannak erős és gyenge országok, különböző (lobbi)erővel… A keresztény gondolkodásnak például itt lehet komoly szerepe. Figyelmeztetni, hogy legyünk tekintettel egymásra; nézzük meg őszintén a másik valós állapotát. A nagyobb országok, a fejlettebb civilizációk vagy éppen a szén és olaj birtokosai ne használják ki fölényüket. Gondoljanak arra, kinek van nagyobb szüksége a maradék, rendelkezésre álló kibocsátási lehetőségre, forrásokra. A világ számos pontján még az iskolákat, kórházakat sem lehet rendesen működtetni, mert nincs folyamatos áramellátás… Advent Keresztelő Szent János „időszaka” is. Azzal a kérdéssel fordultak hozzá a keresztelkedni vágyók, vámosok, katonák és írástudók: „Hát mi mit cselekedjünk?” Válaszának lényegét úgy foglalhatnánk össze: mindenki menjen vissza a maga helyére, és saját környezetében, munkájában tegye a tőle telhető jót, és azt, ami tisztességes.
Az államférfiaknak, a nagyvállalati vezetőknek és az utca emberének természetesen más a felelőssége a környezet és a klíma védelmében. A pápa a keresztény lelkiismeret által diktált kötelességekre hívta fel a figyelmet, ami azonban személy szerint mindenkinek szól. Ha akarjuk, meg fogjuk találni azt, amit mi személy szerint tehetünk: „a szeretet intelligens, találékony” – mondja a Caritas in veritate.
