A keresztény világ tudja, hogy a húsvét Jézus Krisztus dicsőséges feltámadását jelenti. A bizánci egyház ezt a nagyon ismerős himnuszával énekli meg: „Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.” Tudjuk, hogy kereszténységünknek e nélkül nemcsak értelme nem lenne, de még alapja sem. Elevenbe vágó Szent Pál apostol kétezer éves tanítása: „Ha Krisztus nem támad fel, hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek” (1Kor 15,14). De ő maga mondja: „Krisztus feltámadt!” (1Kor 15,20). A jámbor kenethozó asszonyoknak az angyal hirdeti: „Feltámadt a halálból” (Mt 28,7), s feladatul adja, hogy ezt az örömhírt adják tovább, hogy az apostolok meggyőződésévé váljék, majd az egész ősegyházé: „Valóban feltámadt az Úr” (Lk 24,34). Ebből a kettős-egy örömhírből formálódott ki görög egyházunk húsvéti köszönési formája: „Feltámadt Krisztus” – Valóban feltámadt”.
Lelkünk mélyében gyökerező tudat tehát, hogy hiába kínozták meg, hiába ölték meg a kereszten, hiába temették sziklasírba, az élet legyőzte a halált, és harmadnapra feltámadt a mi Urunk. Igen ám, de egyáltalán nem mindegy, hogy ez milyen hatással van az életünkre. Vagy van-e egyáltalán hatással. Jézus Krisztus feltámadása és annak húsvéti megünneplése után már nem lehet ugyanolyan az életünk, mint előtte volt. Hacsak nem vagyunk ellenségesek, vagy pedig teljesen közömbösek. Nagyapám azt mondta, hogy tavasszal, ha a fű elkezd kibújni, már kalapáccsal sem lehet visszaverni.
A húsvét megváltoztatja az életünket. Az új élet kegyelmét árasztja belénk. A nagyböjt folyamán igyekeztünk lemondással, imádsággal, jó cselekedetekkel többé, jobbá válni. Ennek kegyelmi hatásait arathatjuk most le. Dúsan terítve az asztal – a kegyelem asztala, amint Aranyszájú Szent János híres húsvéti beszédében mondja –, mindenki részesedhet róla, senkinek nem szabad éhesen távoznia. „Mert Krisztus feltámadt!” – adja sokszoros ismétléssel a magyarázatot. A feltámadás kegyelmi gazdagsága annyira bőséges, a feltámadás ünnepe annyira gazdag, hogy valamit mindenki vihet magával belőle, még „a nem böjtölők is”, mert az új életből a „Küriosz”, a „Feltámadott Úr” senkit ki nem zár. Elég elfogadni az invitálást: „Jöjjetek.”
A kegyelmi gazdagság mellett új látásmódot is ad nekünk a húsvét, a feltámadás szent ünnepe. Ha Krisztus feltámadt, ha feltámadásával megnyitotta az üdvösség kapuját, akkor mi baj lehet a földi életben? Húsvétra irányuló emberekké lettünk. Akik megünnepeljük a templomokban, az egyházban, a házainkban, családunk körében Krisztus Urunk feltámadását. Éljük azt és éljünk abból, hogy „meg vagyunk váltva”. Nyílegyenes előttünk az üdvösség útja, csak haladnunk kell rajta, és nem megállni vagy visszafordulni: s ott a végén a nyitott kapu! Mit számítanak ehhez képest a földi élet nehézségei, a fájdalom, betegség, szenvedés, a megélhetés gondjai?
Jó lenne, ha húsvéti köszönésünk mellett – „Feltámadt Krisztus” – Valóban feltámadt” – az életünkkel tudnánk tanúságot tenni arról, hogy van hatása a világban Krisztus feltámadásának.
