E gyűjtemény igazi ökumenikus munka. A szerzők között találunk evangélikusokat, például Béres Tamást és Fabiny Tamást, valamint reformátusokat, mint Fazekas Sándor és Fekete Károly. Katolikus részről Kránitz Mihálynak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárának és Lukács Lászlónak, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárának írásaival találkozhatunk a kötet lapjain.
A felmerülő kérdések és válaszok között szemezgetve rögtön szembetűnik, hogy a homiletikát is lehet történeti, elméleti vagy gyakorlati szempontból megközelíteni. Szabó B. András azt vizsgálja tanulmányában, hogy milyen kapcsolat van a hétköznapi nyelv és a prédikáció nyelve között. De vajon kizárólag a Szentírásra támaszkodhat az igehirdető?
Lukács László szerint a kortárs kultúra is a lelkipásztor segítségére lehet abban, hogy mondanivalóját kifejtse. A bibliai témájú vagy ke- resztény ihletésű irodalmi művek, az örök emberit bemutató alkotások – a magyar nyelv lírai sajátossága miatt – alkalmasak lehetnek arra, hogy az üzenet eljusson a címzettekhez. Fekete Károly azt vizsgálja, hogy miért kell azt is tekintetbe venni, kik hallgatják az igehirdetést. Bodó Sára szerint viszont arra is figyelemmel kell lenni, hogy milyen alkalomból mondja a lelkipásztor a beszédet. Ő a szenvedés idején elmondott prédikációkat vizsgálta. Pángyánszky Ágnes a szöveg és a beszéd kapcsolatát elemezve rámutat, hogy minden prédikációnak biblikusnak, hitelesnek és életet formálónak kell lennie.
(Homiletika – ökumenikus palettán. Luther Kiadó, 2013)
