„Istent úgy is dicsérheted, ha elültetsz egy fát – teszi hozzá Kovács Gyula pomológus (gyümölcstermesztési szakértő), a tündérkertek apostola. Szarvas József színművész és Gallai Máté grafikus, a kert megalapításának motorjai pedig arról ejtenek néhány szót, hogy a kertalapítás egyszerre a közösség erejének megnyilvánulása és a közösségépítés újabb lépése. Máté egyenesen csodaszernek nevezi a közösséget, és meleg szavakkal mond hálát az egyházközség tagjainak önfeláldozó munkájáért, amely lehetővé tette a kert megnyitását.
Az ünnepség után a faültetés következik. Mindenki ezekre a pillanatokra várt, több tévécsatorna is jelen van. Lépten-nyomon interjúk készülnek, fotósok járják a kertet, mennek egyik csemetétől a másikig, hogy mindig jó időben legyenek jó helyen. Rengeteg a gyerek, jelen van a plébánia összes családja. A csemeték picinyek, kivételesen apró is akad köztük. Többen összemosolygunk az ültetésnél segédkező három-öt éves gyerekeket nézve. – Ez az alkalom valóban az eljövendő nemzedékeknek szól – gondolom. Amilyen óriási a tumultus, olyan nagy a csend, amely utána marad, amikor minden elkészül, és a kert kiürül. Jelképesnek érzem ezt, hiszen a növekedés mindig rejtett, a nagy dolgok, a meghatározó folyamatok nem igazodnak kitüntetett időpontokhoz: „A növekedést az Úr adja.” Egy pici szomorúság is van bennem, mert úgy képzelem, a csendes növekedés idején senkinek sem lesz miért idejönni, a fácskák magukra maradnak. Gallai Máté igyekszik megnyugtatni. „A kert mellett álló, a plébániához tartozó Szent József-ház rendezvényei garantálják, hogy itt mindig nagy élet lesz. Május 1-jén Szent József, 4-én Szent Flórián és Óbuda napját ünnepeljük itt, az utóbbit hat-hétszáz fős utcabállal, kirakodóvásárral. Arra törekszünk, hogy önfenntartó legyen a ház, ezért évente öt-hat lagzinak adunk helyet, de disznóvágást, farsangi és húsvéti bált, főző- és dalnokversenyt is rendszeresen szervezünk ide. Pálinkafőző fesztivál rendezését is tervezzük. Maga a tündérkert is sokak számára lesz vonzó. Szarvas József javaslatára szeretnénk minden évben, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva megrendezni a tündérkertek találkozóját. És hát egy kert mindig munkával jár, erre a kétezer négyzetméterre is folyamatosan oda kell figyelnünk. Időről időre füvet nyírunk, gyomot irtunk, fát metszünk majd. Itt ugyanis nemcsak az új csemeték, hanem több öreg gyümölcsfa és diófa is áll. Mivel a most elültetettek közül tíz csemetét örökbe fogadott egy-egy család, egész biztos, hogy gyakran lesz itt valaki a kertet szépítgetni. És hát előbb-utóbb majdcsak termőre fordulnak ezek a fácskák! Akkor tizenhat fa termését kell majd leszedni – öt-tíz év múlva az már egész komoly munka lehet!”
Az utca túloldalán, a plébánia mögött a tündérkertnél sokkal csendesebben egy másik, közösségi kertet is alapított idén a plébánia és az önkormányzat. Mátéval és a kert felelősével, Tárkány-Kovács Balázzsal ott is körülnézünk. Balázs megmutatja a tizennégy, száznegyven centiméter széles ágyást és a tiszteletet parancsolóan magas és erős fa kordonoszlopokat. „Idén főleg paradicsomot és uborkát fogunk termelni, ezért kellenek ennyire strapabíró oszlopok – mondja. – Rengeteg munkát végeztünk el már eddig is: megforgattuk a talajt, és kiszórtunk egy-egy tonna giliszta- meg gombakomposztot. Most a mulcsozás (talajtakarás) következik faaprítékkal, amely a talaj gyomosodástól és kiszáradástól való védelmére szolgál. Eddig körülbelül húsz környékbeli jelentkezett, hogy szeretne rendszeresen részt venni a munkákban. Nem titkolt célunk, hogy a közösségi kerttel nyissunk azok felé is, akik a templomba nem járnak.
– Úgy tapasztaltam, hogy a kertre sokan csak mint gondok forrására tekintenek, és nehezen lehet őket a kapálás és az ásás iránti lelkesedésre hangolni. Akik pedig valahogyan mégis kedvet kapnak a kertművelésre, könnyen abba az illúzióba ringatják magukat, hogy csupa kellemes élmény vár rájuk, és gyors sikerben reménykednek. Amikor aztán csalódniuk kell, könnyen becsapva érzik magukat. Önök minek tulajdonítják a kertek iránti érdeklődés megerősödését? És mit gondolnak, mennyire lesz ez tartós jelenség? – kérdezem a két kertfelelőst. – Az emberek zöme futószalagon él, munka után este beesik a tévé elé, közösségi aktivitásra nem is gondol. Akkor sem, ha az összehozhatná a családot, akkor sem, ha ennivalót termelhetne vele magának – tűnődik Balázs. – Talán mert az emlékeiben a ház – tájizás gyermekkori kényszerként él, amely sok munkával csupán szerény eredményt, mondjuk néhány zacskó paradicsomot produkált. Minek görnyedezzem, ha ugyanazt a pár kiló paradicsomot egy hipermarketben is megvehetem? – kérdezheti. Nem tudja, hogy jobb módszerekkel kevesebb munka is nagyobb eredményt hoz. És azt sem, hogy sokkal jobb ízű és egészségesebb lenne, amit magának termel, arról nem is beszélve, hogy milyen nagy öröm és büszkeség a saját munka gyümölcsét fogyasztani. Annak idején informatikus létemre magam is azért kezdtem el érdeklődni a téma iránt, mert eredményesebb kertművelő akartam lenni, azóta pedig, hogy már mezőgazdasági szakember is vagyok, terjeszteni akarom a kertművelés korszerű technikáit. Akár ebben a kertben, ahol együtt dolgozunk a siker érdekében, akár azért jön el valaki, hogy tanuljon, és ennek révén otthon, a saját kertjében eredményesebb lehessen.
– Én a tíz testvéremmel egy hetvenkét négyzetméteres lakótelepi lakásban nevelkedtem annak idején, de béreltünk egy kertet, ahol hétvégenként gyakran dolgoztunk – mondja Máté. – Természetes igényünk volt, hogy a szűkös lakásból gyakorta kimozduljunk. És nem volt idegen tőlünk a földdel való munka. Ez tágabb értelemben is igaz. A Szent József-ház épülete korábban rémes állapotban volt, a kertjét pedig illegális szemétlerakóként használták. Amikor a tündérkertről döntést hozott a plébániai közösség, tudtuk, hogy ennek a földnek a megművelésével harminc éve senki sem foglalkozott, és harminc köbméter sitt összegyűjtése és elszállíttatása is a feladatunk lesz. Ecetfákat és bokrokat kellett kiirtani, és óriási mennyiségű zöldhulladékot termeltünk ki, majd daráltunk le, amit azonnal felhasználhattunk az induló közösségi kertben. Ez az apró részlet nagyszerűen kifejezi a két kert összetartozását, egymást kiegészítő voltát.
A házat 1865-ben az ófalui svábok adományaiból, iskolának építtette a plébánia. Az 1990-es évek végére annyira rossz állapotba került, hogy már a lebontását is fontolgatták. De aztán a közösség 2004-től 2008-ig felújította.
A közösségi kert terve egy-két éve született meg az Óborkör Egyesületben, amelynek Balázs édesapja az elnöke. Plébánosunk, Varga Gábor óriási érdeme, hogy nagy-nagy bizalommal van a közösségünk, az egyesület és a Boldog Salamon Kör iránt, és hogy a plébánia földjeit e szép célokra használatba adta. Bármikor keressük meg a javaslatainkkal, mindig támogató, és szívesen együtt gondolkodik velünk.
Látja azokat a köveket? A közelben volt egy kálvária, amelynek a stációit sok évtizeddel ezelőtt ledöntötték, aztán nyolcméternyi földet, szinte egy egész hegyet emeltek rá. Újabban arra gondoltunk, hogy azt a hegyet el kellene hordani, és akkor újra lehet majd kálváriánk. Úgy érzem, ez van annyira lelkesítő cél, hogy a hegyet is elhordjuk az érdekében.
A templom melletti kétezer négyzetméteres terület, amely korábban kamionparkoló volt, teljesen véletlenül szintén éppen most újul meg. Korábban két barátom, Csapodi Marci, Korompai Zoli és én vetettük fel az ötletet, hogy jó lenne, ha afféle falusi grundként Ófalu lakói vehetnék birtokba, de azt nem gondoltuk, hogy Bús Balázs polgármester úr döntése nyomán hatalmas beruházás fog itt megvalósulni focipályával, játszótérrel, fitneszgépekkel. Nagyszerű tudat, hogy a plébániai közösség kezdeményezőkészsége, újítókedve ennyire „ragályos”, és hogy fokról fokra minden megújul körülöttünk. – A kertek létrehozásának és fenntartásának költségeit is az önkormányzat állja, de úgy tervezzük, hogy a közösségi kertben eladásra is termelünk majd, és ezáltal idővel önellátókká válunk – teszi hozzá Balázs.
– Hogyan fogadták a kertek születésének hírét a plébániához tartozók és a kívülállók?
– Annyira jól, hogy máris kinőttük a tündérkertet, ezért arra kértük Gábor atyát, hogy az utca túloldalára, a közösségi kert mellé is ültethessünk gyümölcsfákat – mondja Máté. – Értékelik az emberek, hogy jó célokat tűztünk ki, amelyeket jó színvonalon próbálunk megvalósítani – folytatja Balázs. – A Mustármag iskola bejelentkezett, mert szeretnének órákat tartani a kertben. Az érdeklődők között nyugdíjaskorú hölgyek és kisgyerekes családok egyaránt vannak, és abból a szempontból is vegyesek, hogy műveltek-e már kertet, vagy teljesen kezdők, hogy kötődnek- e a plébániához, vagy nem. Az erre sétálók gyakran beköszönnek nekünk, és biztatnak, egy nénitől pedig rengeteg növényt, sőt még egy fóliasátrat is kaptunk.
– Hogyan kell elképzelnünk a közösségi kert működését? Mindenki kap egy parcellát, és önállóan művelheti?
– Nem, mi egyben kezeljük a területet – válaszolja Balázs. – Sokkal hatékonyabb, és a közösségi funkciója is jobban kidomborodik így. A nagyvárosi közösségi kertekben valóban az a modell terjedt el, hogy mindenki saját szakállára, saját szerszámokkal és saját elképzelései szerint kertészkedik. Ha pedig valaki elhanyagolja a parcelláját, előbb-utóbb elveszik tőle. Mi viszont a résztvevők összehangolt munkájára építünk, közös szerszámokkal, közösen vásárolt magokkal, növényekkel, közös terv alapján fogunk dolgozni. Hiszünk benne, hogy leginkább ennek van közösségépítő hatása.
– Amikor ebbe a nagy munkába kezdtek, talán nem gondolták, hogy ennyi szereplés is együtt jár vele, hogy ekkora lesz a sajtóérdeklődés. Hogyan viselik?
– Igyekszünk mindig hangsúlyozni, hogy a tündérkertünk három ember, Ambrus Lajos író, Kovács Gyula pomológus és Szarvas József színész munkásságát dicséri, és az ő kezdeményezésükre jött létre. Mi csak csatlakoztunk a mozgalomhoz, persze nem kis büszkeséggel. És az sem csekély dolog, hogy az első budapesti tündérkert befogadóiként – állapítja meg Máté. – Az óriási érdeklődést igyekszünk arra felhasználni, hogy minél többeknek megmutathassuk, micsoda mesevilág húzódik meg a békásmegyeri lakótelep mögött.
Fotó: Kissimon István
