Az első részekben láttuk, hogy az egyház azért kötelezi el magát a „családbarát” társadalom mellett, mert a család az a „hely”, amely a személy nevelését, lelki kibontakozását legjobban szolgálja. A második részben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a munka elsődleges célja nem a termelés, hanem az alkotótevékenység, amely a személyt és általa a közösséget gyarapítja. A most következő részben az egyház társadalmi tanításának kompendiumából (ETTK) kiindulva az ember és a gazdaság kapcsolatával foglalkozunk.
A gazdaság gazdagságot hoz létre
A média az utóbbi időben a különböző társadalmi területek közül talán a legtöbbet a gazdasággal foglalkozik. Ezt azzal magyarázzák, hogy a gazdaság biztosítja a jólétet, amelynek segítségével a komoly társadalmi problémák megoldhatók. Ha jól működik a gazdaság, akkor van munka, nincs munkanélküliség, nő a nemzeti vagyon, jut elegendő pénz az egészségügyi ellátásra, az oktatásra, a fejlesztésre. Emiatt sokan mindent csak a gazdaság szempontjából ítélnek meg, mindent a gazdasági növekedésnek vetnek alá, s így a gazdaság „bálvánnyá” válhat. (ETTK 349) Az egyház társadalmi tanítása szerint a gazdaság feladata az, hogy jólétet, gazdagságot hozzon létre, és ezt a gazdagságot hatékonyan – mennyiségi és minőségi szempontból is – növelje. Ez a növekedés azonban erkölcsileg csak akkor elfogadható, ha az egyes ember és az egész társadalom egyetemes és szolidáris fejlődésére irányul (ETTK 334). A szolidáris fejlődés azt jelenti, hogy a jóléti növekedésből senki sincs kizárva. Ennek egyik fontos feltétele az alapvető emberi jogok biztosítása. (Centesimus annus 15)
Az etikai elvek szükségessége
Az egyház elfogadja a piac szabályozó szerepét, úgy értékeli azt, mint a gazdasági növekedés „pótolhatatlan” és „hatékony eszközét” (ETTK 347). A piac szabályozó szerepének elismerése mellett azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy a gazdasági rendszernek a piac működésénél is rögzítenie kell bizonyos erkölcsi célokat, értékeket. Elveti azt a nézetet, amely szerint a piac teljesen „autonóm” volna, hogy rá nem vonatkoznának az erkölcsi normák, vagyis elutasítja az egyház azt a felfogást, amely szerint „egyedül a piacra volna bízható a javak minden csoportja feletti rendelkezés.” (ETTK 349) Felmerül a kérdés: minek alapján lehet meghatározni azokat az erkölcsi értékeket, amelyek a piacon is érvényesek. A kompendium az etikai normák megalapozásánál – mint mindig, úgy ebben az esetben is – a személy elsődlegességéből indul ki, akit Isten a saját képmására teremett, és akit Jézus Krisztus az üdvösségre hívott. A személy lényegéből, természetéből kiindulva végső célokra törekszik. Ilyen végső célok: személyiségének teljes kibontakoztatása, amelyhez hozzátartozik a természetfeletti távlat és a közösség java, a természet gazdagítása. A gazdaságnak mint eszköznek ebbe a végső célba kell illeszkednie. A gazdaságot nem szabad úgy működtetni, hogy azok az értékek, amelyek az ember teljes kiteljesedését segítik, háttérbe szoruljanak. Így például: nem szabad a gazdasági érdekre hivatkozva egészségtelen körülmények között dolgoztatni az embereket, lélekölő munkát végeztetni.
A globalizáció előnyei
A kompendium részletesen foglalkozik a globalizációval mint új jelenséggel. A gazdaság területén ez azt jelenti, hogy az egyes országok (nemzetgazdaságok) között nagyon szoros kapcsolatrendszer jön létre, és ezáltal egy nagy gazdasági és pénzügyi egység valósul meg. Sokszor lehet hallani, hogy az egész világ egy nagy „közös piaccá" válik. Ezen a nagy, közös piacon szinte pillanatok alatt lehet az egyik helyről a másikra pénzt elhelyezni, vásárlásokat lebonyolítani. Az egyház mértéktartó módon foglal állást: elismeri ennek előnyeit, de rávilágít a veszélyeire is. Az új jelenség javára írható a kommunikáció ugrásszerű növekedése, a gazdasági és pénzügyi rendszerek fejlődése és az új, olcsóbb technológiák elterjedése (ETTK 362). Az előnyök mellett azonban több veszélyt is hordoz magában, amelyek etikai kérdéseket vetnek fel, és amelyekkel feltétlenül számolni kell.
A globalizáció veszélyei
Az egyik veszélye abban mutatkozik meg, hogy csak azok az országok tekinthetők igazi haszonélvezőknek, amelyek magasabb tudásszinttel és jelentős anyagi forrásokkal rendelkeznek. Ahol ezek a feltételek nincsenek meg, ott alig van esély a fejlődésre, így tehát a gazdag és a szegény országok közötti különbség még nagyobb lesz. Emellett létezik az úgynevezett protekcionista politika is, amely a szegény országokból érkező termékeket diszkriminálja a gazdagokéval szemben. (ETTK 364) A globalizáció másik negatív hatása egy olyan nemzetközi pénzügyi rendszer kialakulása, amely öncélúvá válik, „eloldozza magát sajátos gyökereitől és létezésének sajátos alapjától, amely eredeti és lényegi feladata, vagyis attól, hogy a valóságos gazdaságot és ezzel végső soron az emberi személyek és közösségek fejlődését szolgálja. Még aggasztóbb lesz az összkép, ha szem előtt tartjuk azt az erősen aránytalan szerkezetet, amely a nemzetközi pénzügyi rendszert jellemzi.” (ETTK 369)
A kultúra globalizációjának komoly negatív hatásai is vannak. Ezzel kapcsolatban a kompendium megállapítja, hogy az egységesítő törekvéseknek nem szabad a gyarmatosítás új formájává válniuk. Figyelemmel kell lennie a kultúrák különbözőségére, amely a népek közötti általános összhangon belül az élet értelmezésének kulcsát mutatja. „Mindenekelőtt nem szabad a szegényektől értékes javaikat elrabolni, ideértve hitüket és vallási gyakorlataikat, mert a valódi vallási meggyőződések az emberi szabadság legegyértelműbb kifejeződései.” (ETTK 366) Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy az egyház, amikor a gazdaságot vizsgálja, a családhoz és a munkához hasonlóan az istenképmást hordozó és megváltott embert állítja a középpontba. A piac – a globalizáció által létrejött világpiac – működése nem lehet öncélú. Működéséhez olyan etikai elvekre van szükség, amelyek minden ember – és a teljes ember – javát, vagyis a „közjót” szolgálják.
