Költőként, a maga műveiben pedig önismeretében és önbecsülésében erősítette azt a nemzetet, amelyhez tartozott. – A két éve elhunyt költőre a pályatárs, Szöllősi Zoltán emlékezik.
A hetvenes évek közepén ismertük meg egymást Kormos István „közvetítésével”: a Móra Kiadónál mindkettőnknek akkor jelent meg az első kötetünk. Mi már nem alkottunk olyan generációt, mint az előttünk járó „hetek” vagy „kilencek”, de tudtunk egymásról, találkoztunk és olvastuk a másik verseit.
Nemcsak a közös indulás kapcsolt össze minket, hanem a világlátásunk is. Én a Nyírségből jöttem, ő a nyugat-dunántúli Bérbaltavárról, a magyar vidék szeretete, a szülőföld hagyománya nagy táplálója volt az ő költészetének is. Én a kecskeméti piaristáknál tanultam, ő Pannonhalmán, a bencéseknél. Hasonló közeg vett tehát körül bennünket már eszmélődésünk kezdetekor, az első tétova verssorok leírása idején. Ennek is köszönhető, hogy fölismertük: minden jó vers az egészről szól valamiképpen – az ég és a föld között kell hidat vernie.
Nagy Gáspárt nemcsak tehetsége, hanem tisztasága és tisztessége is az átlagos irodalmárok fölé emelte. Önzetlenül, idejét és energiáját nem sajnálva támogatta a tehetségeket, a jó ügyeket (írószövetségi titkárként, könnykiadónál, folyóiratnál vagy legvégül a Katolikus Rádiónál dolgozva) – talán kissé a saját életműve rovására is.
Költészetét is áthatotta az az erkölcsi erő, amely magatartását meghatározta. Egy hazug és sunyító korszakban igyekezett kimondani, amit ki kellett mondani, amiről nem szabad hallgatni. Pedig tudta, hogy ez nincs következmények nélkül. 1986 júniusában, A fiú naplójából megjelenése után bezúzták a Tiszatáj folyóiratot, a Nagy Imrét és a forradalom vérbefojtását megidéző Öröknyár: elmúltam 9 éves című vers miatt betiltották az Új Forrást, ő pedig elveszítette az állását. Folyamatosan szembesülni és szembesíteni akart az igazsággal, amikor a legtöbben igyekeztek félrenézni. Hogy őt idézzem: „…míg a szem él látni kell fele-Barátaim…” Talán ez is okozza, meg a kevésbé kötött formák gyakori használata, hogy költészetében megfigyelhető valamiféle naplószerűség.
Halála után az volt az érzésem, hogy talán most jöttek volna a legnagyobb Nagy Gáspár-versek. De minden életmű töredékes, és így is kell elfogadnunk. Viszont mi még itt vagyunk. Olvassuk őt újra! A költészet végtelen folyamat, amelyben az ő műve sem szakad meg, hanem másokban valamiképpen folytatódik.
