Hosszú évek munkájával elkészült az 1975-ös protestáns bibliafordítás második revíziója (az első 1990-ben jelent meg). Az új kiadást a nemzetközi könyvfesztiválon mutatta be a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó. A revíziós munkáról Pecsuk Ottó, a bibliatársulat főtitkára és az általa koordinált munkacsoport tagjai számoltak be. Noha nagy mérföldkőhöz kapcsolódó alkalom volt ez, mégsem annyira a hivatalosság vagy az ünnepélyesség jellemezte, sokkal inkább annak a szándéka, hogy a szöveg megújításának folyamatába betekintést engedjenek, és megértessék, hogy ez izgalmas szolgálat és tudományos tevékenység egyszerre. Izgalmas szolgálat – ez a kifejezés talán szokatlan, de találóan utal a sok kreatív energiát kívánó, mégis a szent szöveghez és az elődök munkájához alázattal közelítő felfogásra. A munkáról beszámoló bibliatudósok szavai időnként majdnem álszerénynek tűntek, annyira hangsúlyozták, hogy „csak” revízió történt, és hogy feladatuk csupán a korábbi fordítás érthetőbbé és gördülékenyebbé tétele volt. Tokics Imre, az Adventista Teológiai Főiskola tanszékvezetője szavaiból azonban már kitűnt, hogy ennél azért bonyolultabb a helyzet. Elmesélte, hogy hányszor megakadt egy-egy szón, amelyet – mivel a korábbi változat nem egyezett az eredetivel – mindenképpen meg kellett változtatni. Az efféle töprengések ráébresztik az embert – mondta –, hogy nem egy jó és egy rossz megoldás létezik, hanem két vagy több jó szó, kifejezés is kínálkozhat, és a „majdnem jó” is létező kategória. Ilyenkor a szinonimaszótár vagy az angol, illetve a német fordítással való összevetés segíthet.
És az is megesik, hogy csak az ima erejében lehet bízni. Fontos szempontokat adtak a diákokból álló kontrollcsoportok reakciói, hiszen az egyik fő cél a mai nyelvhez igazítás, az érthetővé tétel. A legmívesebb, legkorrektebb változat sem tökéletes, ha kétséges, hogy befogadható-e az átlagolvasó számára. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezetője a tisztasági festéshez és az azt esetleg kiegészítő kisebb átalakításokhoz hasonlította a revíziós munkát, s az alázatot hangsúlyozta, amellyel a nagy elődök, a fordítók munkájához viszonyulni szükséges. Az eredeti egzegetikai döntéseket figyelembe kell venni, és mindig külön döntést igényel, hogy komolyabban bele kell vagy lehet-e nyúlni a szövegbe, például azért, mert a korábbi értelmezés elavulttá vált. Nemegyszer még ez esetben is azzal szembesül a revizor, hogy noha az adott helyen új változatra lenne szükség, az új szó egy egész bibliai könyvre vonatkozóan már nem működne. Vladár Gábor, a Pápai Református Teológia rektora, miután leszögezte, hogy „minden műfordítás kétségbeejtő és kétségbeesett vállalkozás”, a filippiekhez írt Pál-levél Krisztus-himnuszának revíziójáról, a morfé (megváltoztathatatlan forma) és szkéma (változó alak) fordításáról beszélt. Bácskai Károly, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezetője a csoport munkájának szívélyességét, személyességét emelte ki, amely mindig segített úrrá lenni a problémákon, és hozzájárult ahhoz, hogy a Biblia szerzőit szavaik által magukhoz egészen közel levőnek érezhessék. Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója pedig arról a kiadói szándékról számolt be, hogy most – ezzel a kiadással és más eszközökkel – az eddigieknél is szélesebb körhöz próbálnak eljutni. Ezt a célt szolgálja a tizenegyféle kötés és az új tipográfia, a www.abibliamindenkie.hu és a www. bibiliajarat.hu honlap, valamint a mobiltelefonos alkalmazás (www. youversion.com).
Május 8-án újabb, az új bibliafordítás témájához szorosan kapcsolódó könyvbemutatót szerveztek a Károli Gáspár Református Egyetemen. A Felebarát vagy embertárs. Bibliafordítások és használatuk a mai Magyarországon című – Fabiny Tibor, az egyetem hermeneutikai kutatóközpontjának vezetője, Zsengellér József, a hittudományi kar dékánja és Pecsuk Ottó által szerkesztett – kötet egy, a múlt év áprilisában rendezett konferencia előadásait (köztük Jelenits Istvánét és Tarjányi Béláét) gyűjtötte egybe. Tudták-e, hogy Magyarországon napjainkban tíznél több bibliafordítást használnak a különböző felekezetek? Általában kevéssé tudatosítjuk, hogy az általunk ismert, sűrűn olvasott, a liturgiában használt fordítás nem az egyetlen, nem maga „a” szöveg, az ige. Sokan pedig kifejezetten meg vannak győződve arról, hogy csak az a magyar szöveg közvetíti hitelesen az isteni üzenetet, amelyet ők használnak. Ez a konferencia és kötet viszont nyitottságra, közös gondolkodásra, egymás megismerésére szólít fel. Annak tudatosítására, hogy legyen bármilyen jó munka is, minden fordítás csak emberi mű, amelyben jócskán maradhatnak hibák. Fontos lenne annak felismerése is, hogy van mit tanulnunk egymástól, hogy a Biblia fordítása – hiába mond ellent ennek sok felekezeti törekvés – a kereszténység közös ügye, amelyet szerte a világon, így a környező országokban is ökumenikus bibliafordítások készítésével szolgálnak, és e téren a legtöbb európai országban sokkal előrébb járnak már, mint mi.
„Készek vagyunk-e revízióink revíziójára?” – kérdezte a könyvbemutatón Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense. – Tudatosítanunk kell ugyanis, hogy minden fordítás „kis halál”, kudarc, amellyel lezárul a töprengés, a viták, a kutatás folyamata, és kimerevedik a kép. Minden fordítás során döntést kell hozni, hogy inkább konzervatívak vagy inkább merészek, egyszerűek vagy költőiek legyünk, hogy inkább a forrásszöveg iránti hűségre vagy a célszöveg szempontjaira legyünk tekintettel. Bármilyen jól dolgozunk is, az általunk alkotott szöveg mindig korhoz és nyelvi valósághoz kötött marad, és ezért előbb-utóbb szükségszerűen javítani kell majd rajta.
Ez a könyv nagyon dicséretesen azt a célt szolgálja, hogy a különböző magyar bibliafordító műhelyek nyitottabbá váljanak egymás szempontjaira, eredményeire, és hogy az ökumené élő valóság lehessen, ne csak jól hangzó szólam. Nem utolsósorban pedig azt, hogy minél többen ismerjék fel: kincsünket a nyelv cserépedényében őrizzük, ezért folyvást rászorul a gondoskodásunkra.
