„Krisztus élete és a mi életünk egyetlen életté összeforrva.” Talán nem árulás egy recenzióban „mottóvá tenni” Henri J. M. Nouwen Ki tudod inni a kelyhet? című – utolsó, 1996-ban bekövetkezett halála előtt kiadott – írásának záró, összefoglaló sorait, hiszen a holland lelkipásztor műveinek ereje-hitele a végkövetkeztetésig vezető gondolati-gyakorlati út leírásában rejlik, a személyes tapasztalatokban, a megéltben, a megszenvedettben, melyek a végső igazsághoz vezetik.
Jézus kelyhe, amely a miénk is: nemcsak a fájdalom és a keserűség pohara, hanem az öröm, az összetartozás és az üdvösség edénye is. Szimbólum és realitás. Nouwen hitelessége kétségbevonhatatlan. Kitárulkozása, őszintesége meglepő, s mint ilyen egyedülálló a kedvelt lelkiségi szerzők sorában. Különösen érzékeny ember. Mondhatnánk, olyan „művészféle közvetítő”. Nem szobatudósok mesterkélt teológiai fejtegetéseivel köröz a misztériumok táján, hanem a lényegre érezve egyszerűen rájuk világít. Nincs szüksége nyakatekert, igazolásra szánt, ám önmagukba omló (ál)tudományos tézisekre, vég nélküli lábjegyzetekre és utalásokra; amit tudnunk kell és érdemes hitünkről, „állapotunkról”, reményeinkről, azt Krisztus már elmondta.
Nouwen nem tesz mást, mint az evangélium fényében figyeli a sérült embert, és vizsgálja önmagát. „Módszerének” lelke: az önreflexió. Kiindulópontjai egyszerű történetek, hétköznapi és ünnepi pillanatok, gesztusok, emlékek, sorsok… – földről felszedegetett üvegcserepek, melyek végül sértetlen, homálytalan tükörlappá állnak össze. Előttünk.
(Henri J. M. Nouwen: Ki tudod inni a kelyhet?, Ursus Libris, 2012. A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)
