A Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön ünnepli az Egyház úrnapját, az Úr szent Testének és Vérének ünnepét. Több országban, így Magyarországon is, ezt az ünnepet a rá következő vasárnap ülik. Eredete a XII. századra nyúlik vissza: az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus jelenvalóságát hangsúlyozza.
Nagycsütörtök is az Eucharisztia ünnepe, de akkor elsősorban az utolsó vacsora eseményeire emlékezünk, az Oltáriszentség alapítására. Úrnapjának mondanivalója az, hogy Jézus felment a mennybe, visszatért az Atyához, de valóságosan velünk maradt az Oltáriszentségben. A szentmisében, az átváltoztatástól kezdve, Jézus Teste és Vére valóságosan jelen van a kenyér és a bor színében. Olyan valóságos jelenlét, amely megmarad: ezért őrizzük a Szentostyát a tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van, velünk. Jelenléte valóságos.
Íme, hitünk szent titka! Hit nélkül nem tudunk mit kezdeni az Oltáriszentséggel. Egy nem hívő számára a kenyér kenyér, s a bor bor marad. Akinek nincs hite, az nem fogja meglátni e két szín alatt a valóságosan jelen lévő Jézus Krisztust. Emberi logikával nem lehet megmagyarázni ennek a mikéntjét. Egyszerűbb azt mondani, hogy nem is lehet igaz az egész. Könnyebb kételkedni Jézus eucharisztikus, valóságos jelenlétében, és közben hinni a horoszkópban, a karmában és megannyi mindenben, bár azoknak végképp nincs magyarázatuk. Nekünk, hívőknek, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az igazi kérdés nem a hogyan, hanem a miért. Az Oltáriszentségben valóságosan és lényegileg jelen van Krisztus. Értünk van itt, önmagát adja, önmagát osztja meg velünk.
Érdemes elgondolkodnunk a megosztáson is. Az internet világában egyre hajlamosabbak vagyunk másként értelmezni a megosztást. Egyre virtuálisabbá válik, felületessé: megosztás helyett mutogatássá. Nyomban megosztjuk (azaz mutogatjuk), hogy mit csinálunk, hol vagyunk, mink van, mit eszünk… Mindent. A legbanálisabb dolgokat is. És a tényleges, a valóságos megosztás elmarad. Lassan arra sincs időnk, hogy megéljünk valamit. Mut(og)atjuk állítólagos életünket, és „lájkoltatjuk”, anélkül, hogy valóságosan jelen lennénk benne. Pedig elegendő volna minél teljesebben megélnünk az életünket. Ahogyan a szentek tették. A hiteles élet tanúságtevő és vonzó.
Úrnapján, Krisztus szent Testének és Vérének ünnepén érdemes elgondolkodnunk ezen is. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy mit és hogyan oszt meg Jézus. Megosztja velünk az életét. Valóságosan. „Ez az én testem. Ez az én vérem.” Nem egyszerűen csak megoszt velünk valamit, vagy kioszt nekünk valamit, hanem önmagát adja nekünk, önmagát osztja meg velünk. Elfogadom? Befogadom?
