Szenteste olvassuk a zsolozsmában: „A világ teremtésétől számítva, a görög egyház korszámítása szerint 5508-ban, a római egyház számítása szerint 5199-ben, a vízözöntől számított 2957. évben, Ábrahám születésétől 2015-ben, az izraeliták Egyiptomból történt kivonulása után 1510-ben, Dávid király fölkenésétől 1302-ben, a Dániel jövendölése szerinti 65-ik évhétben, az olimpiászok 194. évében, Róma alapítása után 752-ben Augustus Octavianus uralkodásának 42-ik évében, a világ hatodik korszakában, midőn az egész földkerekségen béke uralkodott, megszületett Jézus Krisztus, az örökkévaló Isten, az örök Atyának Fia, ki eljövetelével a világot megszentelni akarván, a Szentlélektől fogantatva, fogantatásának kilenc hónapja leteltével Júdea Betlehemében Szűz Máriától emberré lett.”
Ez a szöveg Jézus Krisztus születését történelmileg nagyon pontosan elhelyezi a világ korfáján. Emellett pedig megadja a világra szóló esemény földrajzi környezetét is. Az előbbi történelmi felsorolás egyetemessé tágítja a megváltás jelentőségét, míg a másik adatközlés mintha leszűkítené a júdeai Betlehemre, amint az evangélium is teszi (Lk 2,5–7). Ámde a születés utáni események, amelyekről a karácsony utáni evangéliumból hallunk a templomainkban (Mt 2,13–23), a földrajzi kereteket is kitágítják. Egymás után sorakoznak a földrajzi nevek, azoké a helyeké, amiket az Úr Jézus még egészen pici korában fölkeresett.
Itt van elsőként Egyiptom. A gyermekgyilkos Heródes elől oda kellett menekülnie a Szent Családnak. Az isteni gondviselés az angyal szava által segített (Mt 2,13), de a régi prófécia teljesedett be, amikor visszatérhettek onnan (Oz 11,1).
Az evangélium említi Ráma nevét is, ahol a gyermekgyilkosság miatt „keserves sírás és jajgatás” (Mt 2,18) volt. Az evangélista egy másik próféciát is lát benne, mégpedig a fogságba hurcolt nép siránkozását (Jer 31,15). De amint ott jóra fordult minden, a gondviselés itt is segített.
Még nincs vége a földrajzi nevek említésének, mert következik Izrael földje (Mt 2,20), ahová ismét a gondviselés vezérli vissza a Szent Családot. Hogy az egész Szentföldet megszentelje Jézus jelenléte.
Következik Júdea. Ám mivel József félt odavinni a Szent Családot, Galilea tartományba költöztek (Mt 2,22). Igen, Jézus „a pogányok Galileájába” is elment, hogy „nagy világosság támadjon nekik” (Iz 9,1–2). Ahogy majd felnőttkorában is teszi, és ahonnan majd a mennybe emelkedik.
Végül Názáret is megjelenik az evangéliumban. Itt telepedett le a Szent Család (Mt 2,23), s Jézus innen kapta a nevét, ismét csak a prófétai jövendölés alapján: „Názáretinek fogják hívni.” S majd megváltói halálában is ezt a nevet viseli: „A názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19,19).
Egyetlen evangéliumi szakaszon belül a földrajzi nevek sokaságát látjuk. Azért lehet ez így, mert Jézus Krisztus az egész világ egyetemes megváltója akart lenni. És mint tudjuk: lett is! Mondjunk köszönetet neki, különösen az ünnepen, amint szenteste énekeljük zsolozsmánkban a próféciát és annak beteljesedését: „Velünk az Isten!”
