Fotó: Mészáros Ákos
Ahogy korábban már írtunk róla a Mértékadó hasábjain, a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum Kortársak – sorstársak? címmel kamarakiállítást rendezett az imént említett három festőművész, valamint Derkovits Gyula születésének 125. évfordulójára. A megnyitó előtt az unokák, a két Péter és Kristóf leültek beszélgetni, emlékezni, s az eseményről DVD-t is készítettek. Beszélgetésük során nagyon sok érdekes dolog került szóba, amiről egyenes ági leszármazottként csak ők tudhattak. Mindenképpen érdemes idézni az elhangzottakból.
„Olyan unoka vagyok, aki tizenegy évvel azután született, hogy a nagyapja meghalt – kezdte visszaemlékezését Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos leszármazottja. – Ez egy ilyen helyzet, de nem jelenti azt, hogy (…) ne lenne kapcsolat közöttünk. Fizikailag persze nincs, de szellemileg természetesen van. Képzőművészeti tehetség egy deka sem szorult belém, ez már gyerekkoromban kiderült, és azóta sem változott. Amit neki köszönhetek, édesanyámon, Aba-Novák Juditon keresztül, az az, hogy képek között nőttem föl (…). Kiállításmegnyitókra jártunk, és zenét is képek között hallgattunk. Ahogy az édesanyám egyre betegebb lett, az én szerepem nőtt abban, hogy a nagyapám körüli dolgokat vigyem, ez a tevékenység egyre erősebb lett. Édesanyám 2003-ban meghalt, most már én vagyok az egyetlen, aki ezt az örökséget tovább tudja vinni.”
Szőnyi Istvánról közismert, hogy Zsuzsa lánya Rómában élt. Őt mindenki ismerte, Komáromy Pétert, az unokát kevésbé.
„Kilencéves voltam, amikor Szőnyi István meghalt – hallhatjuk Komáromy Pétertől. – Ebből adódóan túl sok emlékem nem maradt róla. Nyaranta egyszer-kétszer voltam Zebegényben, készített rólam egy remek szénrajzot hatéves koromban, és egy gouache-t is. Édesanyám, Szőnyi Jolán Szőnyi István első kapcsolatából származott, és amikor Szőnyi megnősült, és elvette Bartóky Melindát, megszületett Zsuzsa és Szőnyi Péter. A két család nem igazán volt jóban egymással.
Szőnyi Istvánt 1914-ben behívták katonának. 1915-ben megbetegedett, Tátralomnicon gyógykezelték, utána átvezényelték Nagyszebenbe. Ehhez közel van egy kis fürdővároska, ott ismerkedett meg nagyanyámmal, Török Jolánnal. Kész ténynek tűnt a házasság, de aztán elvezényelték Szőnyit Nagyszebenből. A négy Szőnyi lány, István testvérei elmentek Nagyszebenbe, afféle háztűznézőbe, és elvitték magukkal a várandós nagymamámat Pestre. Úgyhogy anyám itt született, Budapesten. Utána visszamentek Nagyszebenbe. Ennek a családi kapcsolatkeresésnek az eredménye az lett, hogy igazán egyik fél sem volt nagyon elégedett. Szőnyiék részéről ez a kisnemesi környezet valahogy nem volt igazán megfelelő, a hírek szerint, az ő részükről pedig egy festőnövendék bizonytalan létforma volt.
Amikor elcsatolták Erdélyt, a Török család elindult Budapestre. Úgynevezett vagonlakókká váltak, ami azt jelentette, hogy heteken, hónapokon keresztül tologatták a vasúti kocsijukat (…) az országban – Debrecen, Szeged, Szolnok, mindenfelé –, majd végre megérkeztek Budapestre. Az egyik iskola tantermében kaptak helyet, ott lakhattak sok más sorstársukkal együtt – meséli tovább a DVD-n Komáromy Péter. – Szőnyi István mamája megtiltotta a fiának, hogy látogassa a nagyanyámat és Szőnyi Jolánt, anyámat. A Török családnak sem nagyon tetszett a bizonytalan egzisztenciájú festőnövendék. Ennek ellenére Szőnyi a nevére vette a lányát. Teltek-múltak az évek, (…) és Török Jolánnál jelentkezett egy felvidéki kisnemes mint kérő. De sajnos nagyanyám a házasságkötése után néhány hónappal – méhen kívüli terhesség miatt – meghalt. Ekkor megjelent a Szőnyi család, nevezetesen Szőnyi Anna és férje, Korvin László. Szőnyi Anna azt mondta, hogy miután nekik nem lett gyerekük, ezért fölnevelik anyámat. Kiemelték ebből az iskolai tantermi közegből, és egy szigorú, rendes polgári miliőbe helyezték át.”
A Szőnyi unoka után Kováts Kristóf, Aba-Novák unokája veszi át a szót: „Aba-Novák Vilmos a Krisztinavárosban született, polgári családban. A közelben volt a Déli Vasút, az volt a központ. Mindig itt lakott a nagyapám, mondhatni körbelakta a Déli Vasutat. A krisztinavárosi templomba járt, a polgári egyesületben énekelt a dalárdában, a Déryné presszóban ivott kapucínert, szóval az egész életét ide szervezte. A családja nem vette jó néven, hogy Vilmos festőművész akart lenni. Ebben a családban ezt nem volt szabad. Ebből nem lehet megélni, ez komolytalan dolog – mondták neki –, de aztán mégis megengedték a szülei, hogy jelentkezzen a Képzőművészeti Főiskolára, ám csak a rajztanárképzőbe. Nem szerette ezt a szakot. Végül mégis festőművész lett, és persze grafikus, mindezt önképzéssel érte el. Mondta is mindig: »Festőként autodidakta vagyok.« A városmajori privát művésztelepen dolgoztak a barátjával, Patkó Károllyal és Korb Erzsébettel. Aba-Novák fél évet tanított a Műegyetem rajz tanszékén, később szabadiskolában oktatott, majd a főiskolára is meghívták, de az már a halála előtt nem sokkal volt. Itt a környéken ismerte meg a nagyanyámat, aki munkásnő volt, s először modellkedett. Egy tabáni rác családnak volt a sarja. Idővel a nagyapám felesége lett, akitől édesanyám született, s aztán persze később én is.”
Csillag Péter, Molnár-C. Pál unokája a beszélgetés fonalát Rómára tereli, ahol a három festőművész hosszabb-rövidebb időt töltött ösztöndíjasként a 30-as években. „Szőnyiék ott vannak Rómában, és ott van Aba-Novák a feleségével és a kislányával. A két család között nagyon közeli kapcsolat kezdődik.”
„Igen, édesanyámat, (…) bár Budapesten született, a római időszak alatt keresztelték meg, a Szent Péter-bazilikában – hallhatjuk Kováts Kristóftól. – A keresztapa Gerevich Tibor művészettörténész lett, akinek a magyar művészek római tartózkodása tulajdonképpen köszönhető volt. Azt hiszem, hogy az egész társaságnak a keresztapja volt, művészi értelemben is. A kislány keresztanyja Bartóky Melinda lett, Szőnyi István felesége.”
„Amikor kiderült, hogy Szőnyiék haza fognak jönni, és nem töltik ki az ösztöndíjas időt, mert a Róma melletti mocsarak kigőzölgő légköre nem tesz jót a tüdőbetegséggel küszködő Szőnyinek, sem Péternek, a fiuknak, akkor Aba-Novák Vilmos levelet írt az érdekében, hogy vegyék oda a főiskolára, a grafikai tanszékre, mert ennél alkalmasabb jelöltet ő nem tud, hiszen Szőnyi elsőrangú grafikus és kitűnő tanár.”
Csillag Péter így folytatja a beszélgetést: „Molnár-C. Pált az I. világháború kitörésekor nem hívták be katonának, hanem általános testi gyengeség miatt fölmentették. Talán ennek a ténynek is köszönhető, hogy nyolcvanhét esztendőt élt meg. (Két pályatársának nem alakult ilyen szerencsésen ez az időszak. Szőnyi és Aba-Novák is megjárták a frontot, és jelentős testi bajokat szereztek. – M. Á.) Molnár-C. Pál végigjárta a mintarajziskolát, de nem fejezte be, mert 1918-ban az a család, ahol házitanító volt a Gellérthegyen, Miklós Ödön államtitkár családja, kiment Svájcba, és az akkor már náluk lakó házitanítónak felajánlották, hogy menjen velük. Ő pedig ezt írta a naplójába: »Ezt a kalandot nem akartam kihagyni, gondoltam, megismerem édesanyám családját is.« Hiszen az édesanyja, Jeanne Contat, francia svájci fiatal lányként jött Magyarországra nevelőnőnek.”
„Végül eljutott Svájcba. A Tanácsköztársaság bukása után a Miklós család hazajött, ő pedig kint maradt, és megindult az önálló pályája. Francia származása révén kimehetett Párizsba. Innen 1923-ban jött haza, és a Váci utcai Belvedere Galériában nyílt meg az első itthoni kiállítása. Kicsi galéria volt, de annál nagyobb volt a hatása a maga korában. Molnár-C. Pál azt írja önéletrajzában: »az első látogatóm Aba-Novák Vilmos volt«”.
Szőnyiék jóval a II. világháború után kapták meg, posztumusz, A Világ Igaza kitüntetést, ebben mindenki benne van, Péter, Zsuzsa és Jolán is.
Komáromy Péter a következőket fűzi hozzá ehhez: „A Szőnyi család mindig is segíteni akart azokon, akik bajba kerültek, akiket üldöztek, így a zsidók, az ellenállók is beletartoztak ebbe a körbe. Elég nehéz feladat volt, mert a család az életével játszott, és mindazok is, akik aktívan részt vettek ebben. Ezeknek az embereknek hamis papírokat kellett szerezni, készíteni. Az egyik Szőnyi lány, Margit egy katonai biztosítótársaságnál dolgozott. Ő tudott polgári papírokat, születési és házassági anyakönyvi kivonatokat szerezni. Egy másik Szőnyi lánynak a fia katonaorvos volt, Ruszty Miklós, ő pedig katonai papírokat tudott szerezni. Ezekkel a papírokkal így még nem sokat lehetett kezdeni, mert ki voltak töltve. Akkor jött a képbe anyám, Szőnyi Jolán, aki vegyész volt, és egy kémiai tanszéken dolgozott Budapesten. Ő vegyszerrel kiszedte ezeket az írásokat, vigyázva arra, hogy a pecsétek és az aláírások ne sérüljenek meg. Ha ezek a papírok fizikailag sérültek voltak, akkor Szőnyi István a rézkarcpréssel simította le őket. Ha pedig az aláírás vagy a pecsét mégiscsak megsérült, akkor Szőnyi vékony ecsettel megrajzolta, és aztán nem volt ember, aki észrevette volna a hamisítást. Anyámnak Buzágh Aladár volt a professzora. Ezek az akciók ott történtek a tanszéken, az ő tudtával. Egy-két embert foglalkoztatott is az egyetemen az üldözöttek közül, szintén hamis papírokkal. Hogy kiket mentett meg a Szőnyi család? (…) Például a matematikust: Fejér Lipótot vagy Vilt Tiborékat. Nagyságrendileg ötven embert” – tudhattuk meg mindezeket a titkokat Szőnyi István unokájától.
A DVD-n sok minden elfér: képek, korabeli családi fotók is szerepelnek a lemezen. Kováts Kristóf elnevezése szerint ők az unokák szövetsége. Tartják egymással a kapcsolatot, egymástól kölcsönkért képeket mutatnak be a közönségnek, hol a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban, hol pedig az Aba-Novák Galériában.
A dokumentumanyagban persze sok más érdekesség is elhangzik. Megtudhatjuk például, hogy a híres festők szerettek barkácsolni, fúrni-faragni. Az unokák őriznek is ilyen jellegű tárgyakat a nagyapáiktól. Komáromy Péter megmutat például egy kézifúrót, amit Szőnyi Istvántól kapott annak idején.
Befejezésképpen Kováts Kristóf megemlékezik a jubileumi kiállításon szereplő negyedik nagy magyar festő, Derkovits Gyula és nagyapja, Aba-Novák Vilmos kapcsolatáról. Azt is megtudhatjuk, hogy Derkovits és a felesége szabályszerűen éhezett. A mester mégsem akarta eladni a képeit, bár Aba-Novák tudott volna segíteni neki ebben.
Római tartózkodásuk után az élet elsodorta egymástól a művészeket, mindegyikük a maga útját járta. De később is mindig tudtak egymásról, s volt idő, amikor közösen adtak ki egy könyvet A képzőművészet iskolája címmel. Az egyes fejezeteket Szőnyi István és Molnár-C. Pál szerkesztette.
(A Kortársak – sorstársak? című DVD megvásárolható a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban.)
