Az ártatlanok mészárlása ma is zajlik Szíriában

Fotó: Merényi Zita

Mit jelent nunciusként Szíriában élni, látni a nép mérhetetlen szenvedését?

– A szenvedés hatalmas, a háború árát leginkább a gyerekek és a nők fizetik meg. Tudjuk, hogy a II. világháború óta a háborúkat már nem harcmezőkön vívják, mint Napóleon idején, hanem a városokban. Tudjuk, mi történt Aleppóban, Homszban, Kelet-Gútában és Szíria más részein. A városokban főleg nők, gyerekek és idősek maradnak, hiszen a férfiak elmentek a háborúba, meghaltak a háborúban, vagy elmenekültek előle. Sokszor elmondtam már, az ártatlanok lemészárlása ma is zajlik, a gyerekek szenvednek a leginkább. Az UNICEF regionális képviselője sokszor felemelte már a szavát annak érdekében, hogy vessenek véget a gyermekek elleni háborúnak. Az ENSZ kudarcot vallott ebben, nem tudott véget vetni a mészárlásnak. Az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben illetékes helyettese, Mark Lowcock áprilisban úgy nyilatkozott, hogy a nők elleni erőszak „ipari méretekben” terjedt el Szíriában.

Bíborossá kreálta a pápa, mégis Szíriában maradt. Egyedülálló eset az Egyház történetében?

– Igen, egyedülálló, a pápa döntése valójában a szíriai nép szenvedésével való együtt­érzés gesztusa. Ott maradtam Szíriában, vagyis én vagyok az egyetlen bíboros nuncius.

Melyek azok a helyzetek, amelyek a legjobban megrendítették?

– Iskolákra is hullottak rakéták, az egyik alkalommal, 2014 áprilisában hatvan gyereket kellett kórházba vinni. Nagyszombat volt, a kórházban találkoztam egy Lorin nevű kilencéves kislánnyal, aki aznap döbbent rá, hogy le kellett vágni mindkét lábát.
Sok sebesült gyereket láttam. Egyszer egy iskolabuszra esett bomba. Sokan vannak, akiket a romok alól húztak ki, holtan vagy félholtan… rengeteg gyerek hordoz a testi sérüléseken, amputált végtagokon túl lelki traumákat. Ez valóban az ártatlanok lemészárlása.

Ferenc pápa a szívében hordozza a Közel-Keletet, az ott élő keresztényeket.

– Nagyon fontos alkalom, szép tanúságtétel volt a Bariban tavaly július 7-én megrendezett találkozó: minden egyház jelen volt, a keleti egyházak pátriárkái is, együtt imádkoztak a Közel-Kelet békéjéért. 2013. szeptember 7-én pedig, amikor fennállt az amerikai és európai beavatkozás veszélye, a pápa ima- és böjtnapot hirdetett Szíria békéjéért, aminek nagy visszhangja volt. Ferenc pápa számos felhívást intézett a világhoz Szíriáért az Úrangyala imádságok után, és amikor a nemzetek vezetőivel, miniszterekkel találkozik, az első témák között van mindig Szíria és a Közel-Kelet. A Vatikánban ott van Szíria nagykövete, a két ország között nem szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok. A Szentszéknek az ENSZ New York-i és genfi székhelyén, valamint az Európai Uniónál is van nagykövete, mindannyian azért munkálkodnak, hogy a nemzetközi közösség lelkiismeretét ébren tartsák, tegyenek azért, hogy véget érjen az erőszak.

Milyen lehetőségei vannak nunciusként a szenvedés enyhítésére? Milyen egyházi programok működnek? Hogyan segít a Szentszék?

– Nem tudunk csodát tenni. A legfontosabb dolog jelen lenni, ott maradni az emberekkel. Több helyen láttam, milyen sokat számít egy-egy pap, szerzetes, szerzetesnő jelenléte, még ha nincs is semmije, amit adhat. Jelen lenni az emberek között, látni a szenvedéseiket, ez a legfontosabb. Vannak természetesen kezdeményezéseink, minden keresztény egyház igyekszik enyhíteni az emberek szenvedését. Különféle területeken munkálkodunk tehát, ezek között van a humanitárius segítségnyújtás is. Szíriában a kórházak, egészségügyi intézmények 54 százaléka vagy teljesen megsemmisült, vagy csak korlátozottan működik. Van három nagy hírű katolikus kórház, amelyek majdnem bezártak, az Open Hos­pitals (nyitott kórházak) programmal sikerült megnövelni a kapacitásukat, ráadásul úgy, hogy a szegény betegek, legyen a nevük Péter vagy Mohamed, ingyenes kezelést kapjanak. Az élelmiszer-biztonságon és az oktatáson kívül nagyon fontos az egészségügyi ellátás támogatása, hiszen bizonyított tény, hogy többen halnak meg háborús területeken az egészségügyi ellátás hiánya miatt, mint közvetlenül a háborúban. Most azért is jöttem Magyarországra, hogy köszönetet mondjak a magyar államnak az üldözött keresztények megsegítéséért és azért, hogy támogatja három kórházunkat.
Segít a Caritas Internati­o­nalis, a világ számos pontján működő szervezetek, például a Szükséget Szenvedő Egyház. Évente kétszer találkozunk Rómában, hogy átnézzük, megszervezzük a segélyek elosztását. 2018 szeptemberében statisztikát készítettünk a Katolikus Egyház által nyújtott segítségről, a többi egyház adatait nem ismerjük. 2017-ben a Katolikus Egyház (a püspöki konferenciák, a Caritas és más katolikus szervezetek) összesen 286 millió dollár értékben finanszírozott humanitárius (oktatási, egészségügyi, szociális stb.) projekteket az egész Közel-Keleten, ebből Szíriában 107 millió dollár értékben. 2018-ban szeptemberig 136 millió dollárt fordított az Egyház a közel-keleti humanitárius projektekre, ebből 70 milliót Szíriára.

A napokban is érkeztek hírek elsüllyedt hajókról, meghalt menekültekről. Mit tehetünk, mit kell tennünk értük?

– A pápa álláspontja egyértelmű, számos felhívást tett közzé ebben a témában, és ott vannak a nemzetközi humanitárius egyezmények is. Nemrég elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását Marrákesben…

Milyen helyzetben vannak jelen pillanatban a keresztények Szíriában?

– Sokat szenvedtek, mint mindenki, a háború nem válogat. A kisebbségek ugyanakkor jobban ki vannak téve a veszélynek, a keresztények leginkább. Vannak halottaik, vértanúik, van néhány eset, amikor a hit iránti gyűlöletből öltek meg valakit. Vannak megrongált, felgyújtott templomaink is, bombatámadás ért templomokat, de az egyházak legsúlyosabb gondja nem ez, hanem a keresztények exodusa. A keresztények több mint a fele elment már. Ez nagy baj a szíriai társadalom számára is, amelynek szilárd tartóoszlopai a keresztények: nyitottak, szociális területeken tevékenyek, kórházaik vannak, a politikában is aktívak voltak, a függetlenség elérése után az első miniszterelnök keresztény volt… Fontos a jelenlé-
tük, a hozzájárulásuk a társadalom életéhez. Az elvándorlás a legmélyebb seb, nem pedig egy lerombolt templom, amit újjá lehet építeni, ahogyan néhány esetben már meg is történt. A férfiak mennek el, közülük is a fiatalok és a leginkább tanultak. A keresztény lányok nem tudnak majd keresztény fiúkkal összeházasodni, és ha nem keresztényhez mennek, nem fogják megkereszteltetni a gyerekeket.

Az amerikaiak távozása a kurd területeken is hatással lesz a keresztények exodusára?

– Ott nincsenek nagy keresztény közösségek, Rakká­ból az Iszlám Állam érkezésével már elmenekültek a kisebb közösségek. Haszaké tartományban, Kamisliben maradtak kis közösségek, nekik gondjaik adódhatnak abból, hogy a kurdok bevezetik a saját nyelvüket, iskolarendszerüket. Ne feledkezzünk meg az al-Núszra Front fenyegetettségében élő három plébániáról sem, arról a hétszáz hívőről, aki a fenyegetettségben ott maradt. A háborúnak sajnos még nincs vége, egyes területeken ma is zajlik. Véget kell vetni a fegyveres konfliktusnak, és utána elkezdődhet az újjáépítés.