Liszt Ferenc Két epizód Lenau Faustjából című szimfonikus műve kapcsán magyar vizekre eveztünk, így a Pange lingua kezdetű himnusz feldolgozásainak sorát magyar vonatkozásban folytatjuk. A himnusz számunkra kedves, vonósokra, vegyes karra és basso continuóra írt feldolgozását ismerjük Esterházy Pál Harmonia caelestis (1711) gyűjteményéből, a másikat pedig Kodály Zoltántól, aki orgonára és kórusra dolgozta fel. Igaz, előbb 1928-ban Öt Tantumergo címmel jelent meg a mű. A himnusz két utolsó versszakát a mester öt különböző stílusban komponálta: gregorián jellegű, korai polifónia, kora barokk népies homofónia, bécsi klasszikus és Liszt Ferenc-i stílusban. A Pange lingua himnusz prelúdiummal ellátott változatában az alaptémát az első gregoriánszerű dallam vezeti be polifón módon, majd egy fugatóimitációnak adja át helyét, amely visszavezet a gregoriánszerű dallamhoz a Kodályra annyira jellemző harmóniakezeléssel. A gregoriánszerű első versszak bevezetőjét egyszólamúság és többszólamúság váltakozása teszi érdekessé. A második versszak könnyed, szinte karácsonyias hangulata a korai barokk polifóniát idézi fel számunkra, míg a harmadik dallam a korai polifónia segítségével melankolikusan kezdődő, mégis emocionálisan gazdag dallammal jelentkezik. Majd megjelenik az emelkedett bécsi klasszikus stílus koráldallama, amelyre válaszként a már misztikus késői Liszt Ferenc-i harmóniakészlet lép elő. A doxológia az első téma vegyes kari és orgonás változata. Végül megemlítjük a kiváló zenepedagógus és zeneszerző, Bárdos Lajos (1899–1986) egynemű karra írt művét, amely magyar népi dallamokra építi dallamvezetését.
