Fotó: Fábián Attila
Izrael jó két évtizede fallal és szögesdróttal védi határát a behatolni próbáló arab terroristák ellen. A helyzet különösen éles a tengerparti Gázában, amit a radikális, Izrael megsemmisítését hirdető
Ismeretes, hogy Trump amerikai elnök Ivanka leánya május 14-én ünnepélyesen megnyitotta az Egyesült Államok Tel-Avivból Jeruzsálembe áthelyezett nagykövetségét. Tiltakozásul a határ áttörésével próbálkozó gázai tüntetők tízezrei csaptak össze az izraeli határőrséggel, amely röplapokon és hangszórón terjesztett figyelmeztetés után éles lőszert használt. Hatvan halott és sok ezer sebesült az eredmény. Gáza kórházaiban már csak a folyosókon tudták elhelyezni a sebesülteket. Az izraeli hadsereg humanitárius megfontolásból mintegy 53 tonnányi segélyt és orvosi ellátmányt juttatott el a Gázai övezetbe. A világ jó része túlzott reakcióval vádolja Izraelt, erre az a válasz, hogy a Hamász szándékosan küldi embereit a veszélybe, hogy a halottak magas számával maga mellé állítsa a világ közvéleményét. Az bizonyos, hogy a nagykövetség megnyitása jó alkalmat adott arra, hogy a palesztinkérdés ismét napirendre kerüljön.
Minden bibliaolvasó ember tudja, hogy Krisztus működése idején Jeruzsálem volt a zsidók fővárosa. A legtöbb keresztény azt is tudja, hogy vallásunk bölcsője a Közel-Kelet, s hogy azt a területre behatoló arab törzsek a VII. században uralmuk alá vonták. A XI–XIII. században a keresztesháborúk során csak időlegesen sikerült a Szentföldet európai keresztény uralom alá helyezni. Az Arab-félszigeten és azon túl az Oszmán-török Birodalom uralma egészen 1918-ig tartott. Ezután Palesztina brit igazgatás alatt volt 1948-ig, Izrael Állam megalakulásáig. Az arab–izraeli háborúk során egész Jeruzsálem zsidó fennhatóság alá került. A Knesszet 1967-ben külön törvényt alkotott Jeruzsálemről, amely kimondja, hogy minden vallás szent helyei szabadon látogathatók, és Izrael biztosítja védelmüket. Az 1980-ban Jeruzsálemről elfogadott törvény a várost Izrael fővárosának deklarálta. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa jogellenesnek tartja a megszállt területek bekebelezését, a palesztinok pedig ragaszkodnak ahhoz, hogy államuk fővárosa Kelet-Jeruzsálem legyen.
1995-ben az Egyesült Államok Kongresszusa, arra hivatkozva, hogy Izraelnek ugyanúgy joga van megválasztani a fővárosát, mint bármely más országnak, elismerte, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa. Bill Clinton és az őt követő elnökök azonban éltek azzal a kibúvóval, hogy amennyiben az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke azt kívánja, úgy egy új nagykövetségi épület felépítése elhalasztható. Az arab államok többsége fokozatosan beletörődött, hogy közöttük létezik (és tegyük hozzá: gazdaságilag virul) a zsidók állama, de Irán és az általa támogatott radikális iszlamista mozgalmak nemhogy nem ismerik el Izraelt, de célként felszámolását, a tengerbe szorítását hirdetik. Az egykori Palesztina arab ellenőrzés maradt területén működik a világ legtöbb állama által elismert palesztin kormány, székhelye Rámalláh, de magának igényli fővárosként Jeruzsálem keleti felét.
Az európai uniós államok nagykövetei – hazánk, Csehország és Románia kivételével – nem vettek részt a nagykövetség áthelyezését üdvözlő rendezvényen. Trump döntésével tovább csökkentek a béke esélyei – mondják. De hol vannak ezek az esélyek? Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnök reális béketervét meggyilkolása eltemette. Hogy lehet „békefolyamatról” beszélni, amikor jó ideje nem folynak érdemi tárgyalások, az álláspontok rendkívül távol állnak egymástól, állandóak az arab merényletek, a rakétatámadások és az izraeliek megtorló akciói. A nyugati országoknak nem tetszik a kormányon lévő izraeli jobboldal retorikája, úgy látják, hogy Netanjahu nem is akarja a békét, bízik fegyverei elrettentő erejében. Barack Obama sikertelenül próbálta az izraeli miniszterelnököt rugalmasságra, engedményekre szorítani, az új adminisztráció pedig lovat ad alája. Ha csak két fél állna szemben egymással, akkor is igen nehéz volna közöttük a kompromisszum, de a probléma összefonódik Oroszország és az Egyesült Államok, valamint Szaúd-Arábia és Irán tartós szembenállásával, Törökország kiszámíthatatlan, csapongó külpolitikájával, a fundamentalisták és a terroristák elleni védekezés nehézségével.
A Hamász mostani akciói egy irracionális, eredménytelenségre ítélt politikából fakadnak. Mióta a világ világ, a területi és politikai vitákat – sajnos – ritkán döntik el békés tárgyalások útján. A háború kész tényeket teremt, a vesztes fél kénytelen lemondani a számára még oly kedves és fontos területekről, és – ha van esze – békés munkával igyekszik erősíteni pozícióit. Az arab–izraeli konfliktusra nem ez jellemző, a palesztinok radikális szárnya nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, ártatlan emberek elleni öngyilkos terrorista merényletekbe hajszolja bele híveit. A Hamász Egyiptommal és Jordániával is rossz viszonyban van.
Saját véleményem szerint elvitathatatlan tény, hogy Izrael legfontosabb, legnagyobb városa Jeruzsálem. A zsidó állam garantálja, hogy arab lakossága megőrizhesse és gyakorolhassa hitét, valamint mindhárom világvallás szent helyei biztonságosan hozzáférhetők legyenek. Ezt a helyzetet el lehet fogadnia mindenkinek. A két független, egymást elismerő állam mint megoldás kívánatos, de Jeruzsálem megosztásának nincs realitása. Berlin megosztása sem vált be. Palesztinát (Gázával együtt) jól lehetne működtetni Rámalláhból is, és békekötés esetén további garanciákat kaphatnának az arabok vallási és politikai jogaik gyakorlására egész Izraelben, nem beszélve az egész térség gazdasági fellendüléséről. Minden az akaraton, a jó szándékon múlik. Nem kétséges, hogy az arabok és a zsidók döntő többsége békét akar, de egy elszánt kisebbség ezt könnyen meghiúsítja. A keresztény felekezetek vezetői – élükön Ferenc pápával – mindent megtesznek a békéért, de a politikai kulcs a nagyhatalmak kezében van. A Közel-Kelet jövőjét nem szabad az erőszakra bízni.
