Peller László, a clevelandi Szent Imre egyházközség fellebbezési ügyvivője június 21-én levélben értesítette a püspöki hivatalt, hogy az egyházközség hívei tiltakozásul nem vállalnak a püspök által június 30-ára kitűzött zárómisén asszisztenciát, sokan pedig nem is fognak részt venni a szertartáson. Ennek az volt az oka, hogy az elmúlt három évben már jó néhányszor értesítették a püspököt: ellenzik templomuk bezárását, ám nem méltatta őket érdemi válaszra. A püspök a levélre reagálva értesítette a plébánost: távol marad a zárómiséről, amely végül június 27-ére, vasárnapra került. Június 30-án délután kettőkor körülbelül kétszáz főnyi csoport gyűlt össze a templom előtti téren. A templom bezárását aznap éjféltől rendelte el a püspöki hivatal. A tiltakozó csoportban nem egy amerikai is volt, korábban bezárt templomok egykori hívei. A tömegben litván, lengyel, cseh, szlovák, ukrán és szlovén zászló is lobogott. Több televízió és újság riportere tudósított az eseményről. A templom előtt tiltakozó beszédek hangzottak el magyar és angol nyelven, a harangot tíz másodpercenként újra meg újra megkongatták. Kisrepülőgép szállt a tér fölé, a következő feliratot húzva maga után: Jesus Christ is our Lord – Viva Hungarians. Később átrepült a püspöki palota és székesegyház fölé, és egy darabig ott körözött…
Négykor az összegyűlt csoport bement a templomba. A szertartást tizenöt perces orgonajáték vezette be, amelyet szentségimádás, majd három litánia követett. A Tantum ergo után rövid könyörgéssel és a himnusszal fejeződött be a záró szertartás. A tömeg ezután sem oszlott szét: többen felmentek a kórusra, és legkedvesebb énekeik eljátszására kérték az orgonistát. A hívek – mint már korábban is megírtuk – fellebbeztek a Vatikánhoz, ez az ügy még folyamatban van. Nehéz eldönteni, hogy ki-ki hova megy templomba ezután. Az igazságtalannak érzett eljárás mély sebeket hagyott a lelkekben. A clevelandi egyházmegye továbbra is működő százhetvenöt temploma közül csupán egy német-amerikai közösség ajánlotta fel segítségét, invitálta templomának falai közé a szent otthon nélkül maradt híveket. Ám amikor havonta egy misére magyarul beszélő papot keresett a közösség, senki sem vállalta a feladatot. A templomot mindaddig nem adják el vagy bontják le, amíg nem érkezik meg a vatikáni döntés. A korábbi plébánosnak a püspök megtiltotta, hogy nyilvánosan misét mondjon, és nem kínált fel neki más helyet sem. Valószínűleg el kell hagynia az egyházmegyét.
A záró szertartás másnapján délelőtt az egyházmegye templombezárási ügynöke felhívta Peller urat az irodájában, és felindultan közölte vele: a templom előtt állnak, hogy az ajtók zárát kicseréljék, ám nem tudnak bejutni, mivel a kapukat belülről bezárták és eltorlaszolták. Az ablakon át látják, hogy élelmiszerek vannak benn, ami azt jelzi, hogy az illetők hosszabb benntartózkodásra készülnek. Figyelmeztette Pellert, hogy a püspök a rendeletével dacoló eseményről sürgősen értesíti a Vatikánt, és az egyházközség fellebbezésének felfüggesztését kérvényezi. Az egyezség pedig, amelyre a püspök a cserkészekkel és a többi szervezettel jutott – ők engedélyt kaptak a helyiségek további használatára –, a tiltakozás miatt érvénytelen. Az ügyvivő azt válaszolta: bár hallotta, hogy egyesek virrasztást akarnak tartani szerda éjfélig, a templombezárás hivatalos időpontjáig, a templomba való bezárkózásról nem volt tudomása. Hogy tájékozódjon, a helyszínre sietett. A tér ekkorra már tele volt riporterekkel. A tüntetők jelezték, hogy hajlandók elhagyni a templomot, ha a püspök tárgyal a szóvivőjükkel. Az egyházközségi hívek elmondták a riportereknek: nem tudják, hogy kik a tüntetők, és nem értenek egyet ezzel a véleménynyilvánítási eszközzel. Nemsokára megérkezett a hír: a püspök július vége felé hajlandó tárgyalni a bezárkózottakkal (míg az egyházközség képviselőit három év alatt sohasem fogadta). A tüntetők erre a hírre elhagyták a templomot, amelyet a következő naptól rendőri őrizet alá vontak.
A hívek nem terveznek további lépéseket, amíg a Vatikán nem dönt. A kérvény beadása óta tizennégy hónap telt el…
