Fotó: Merényi Zita
Gerhard Lohfink, a kortárs Újszövetség-kutatás kiemelkedő és meghatározó alakja, az újszövetségi exegézis emeritus professzora a Tübingeni Egyetemen. Jézusról írt alapművének magyar fordítása a pannonhalmi főapátság Bencés Kiadója megbízásából készült. A kiadó kortárs teológiai műveket felvonultató sorozatának legutóbbi darabja Mártonffy Marcell munkája.
A könyvbemutatón a fordító többek között Lohfink könyvének zenei jellegű felépítéséről beszélt, amelyben a fő motívumok vissza-visszatérnek. A nagy témák (a hit Krisztusa, a történelem Jézusa, a korai Egyház reflexiói) mellett a szerző tárgyalja Jézus példázatos tanításának sokféleségét (a csodák, prófétai jelek, parabolák váltakozása az evangéliumokban), ugyanakkor az egész könyvön érződik, hogy „a biblikus teológus az »Isten uralma« evangéliumi üzenetének bűvöletében él”. Lohfink művében arra jut, hogy Isten országa elválaszthatatlan a felebarát és az ellenség szeretetének radikalizmusától, s az evangéliumközelség eme helyzetének hiányában az Egyház tanítása megkövül. Ugyanakkor éppen az Egyház közössége az, ahol ez a radikalizmus megvalósul.
Mártonffy Marcell kiemelte, hogy a mű finoman szőtt mintázatának egyik fő szála Jézus és Izrael viszonya. „Keresztényként mindenekelőtt úgy kell tekintenünk Jézusra, mint akiben az Izraelnek ígért megváltás teljesedett be” – hangsúlyozta a könyv fordítója.
Művének magyarországi bemutatójára Gerhard Lohfink levelet írt, amelyet Dejcsics Konrád bencés szerzetes olvasott fel. A biblikus teológus a levélben arról vall, hogy számára nem létezik fontosabb dolog, mint Jézussal foglalkozni, ezért is írta meg könyvét. Nem állt szándékában újdonságokkal előállni, azt szeretné, ha munkájából az a régi kép ragyogna fel Jézusról, amely mindig is élt az Egyházban. Arra törekedett, hogy műve szaktudás nélkül is érthető legyen, egyúttal elmélyült munkát igyekezett „az asztalra tenni”, amely reflektál a szakmai körökben felvetődő aktuális kérdésekre is.
Kocsi György, a Veszprémi Hittudományi Főiskola docense, Gerhard Lohfink több művének fordítója a könyvbemutatón elmondta: a szerző az egyik legszebb stílusban író német teológus, művein érződik, hogy korábban germanisztikával és klasszika-filológiával foglalkozott. Könyveit a kiadásuk előtt elolvastatja és véleményezteti testvérével, Norbert Lohfinkkal, aki napjaink egyik legjelentősebb Ószövetség-kutatója. A most megjelent, A Názáreti Jézus – Mit akart és ki volt ő? című kötet igazi teológiai csemege – mondta Kocsi György.
A Sapientián rendezett könyvbemutatón jelen volt Georg Braulik OSB neves osztrák biblikus, Ószövetség-kutató, aki kapcsolatai révén nagyban elősegítette a mű magyarországi megjelenését. A Bécsi Egyetem professzora Szegények nélküli társadalom címmel tartott előadásában összehasonlította, miként viszonyultak az ókori keleti kultúrák és ezek közül is Izrael a társadalom peremén élőkhöz. Arról beszélt, hogy a korabeli társadalmakban (Egyiptomban, Mezopotámiában, Kánaánban és a Hettita Birodalomban is) a vezető réteg szolidáris volt a szegényekkel, törődött velük, s ennek megvoltak a jogi keretei is a Krisztus előtti II. évezredben. Izrael esetében az a „szenzáció”, hogy – a Második Törvénykönyv (Deuteronómium) szövegei szerint – minden izraelitától megkövetelték az adósrabszolgákról, az özvegyekről, az árvákról és az idegenekről, azaz a rászorulókról való gondoskodást, s ez jogi felelősséget is jelentett.
A Deuteronómium „reformcsomagja” a jogszabályok segítségével elejét veszi az elszegényedésnek, védi a szociálisan gyenge társadalmi rétegeket. Braulik öt ilyen törvényt említett a Második Törvénykönyvből. Ezekből kirajzolódik a „testvéri társadalom” eszméje, amelybe az adósrabszolgától a királyig mindenki beletartozik.
A gondoskodás törvénye szerint a gazdagok számára a szegények megsegítése a sikerességük záloga. Ekkor Isten szolidaritását utánozzák. Izraelben – az ókori Keleten egyedülálló módon – Isten szolidaritása azt jelenti, hogy az Úr a szolgaság állapotában lévő egész népet kivezette (megszabadította) Egyiptomból, s ezzel a kizsákmányolás egész rendszerét megváltoztatta.
A testvéri társadalom reálszimbóluma a közös ünnep, amely Izraelben mindenkit megillet, legyen bár földtulajdon nélküli árva vagy adósrabszolga.
„Ne legyen köztetek szegény…” – olvashatjuk a Második Törvénykönyv tizenötödik fejezetének negyedik versében. Ennek végső alapja Isten áldása, a bőség, amely tartós lesz, ha a nép a Deuteronómium rendjéhez való hűséget megtartja, s ezáltal valósággá válik a testvéri társadalom. Igaz, hogy a Deuteronómium realista, tudja, hogy a szegények „nem fogynak el a földről” (MTörv 15,11), de ez nem jelenthet beletörődést az állapotokba. Az ószövetségi testvér-éthosz már nem is fejezhető ki jogi kategóriával, inkább olyan érzületet jelent, amely egy családot tart össze.
Braulik rámutatott, az Apostolok cselekedeteiből tudjuk, hogy a jeruzsálemi közösség ehhez az eszményhez hasonlóan élt, mindenük közös volt: ez az Egyház prototípusa. A gazdagabbak egy-egy házukat, birtokukat eladták, a közösség rendelkezésére bocsátották, és a keresztények között senki sem szűkölködött. Az Egyház lett a szegénységből való kiszabadulás valódi helye.
Jézus, amikor Márk evangéliumának tanúsága szerint a tanítványoknak (akik még a Messiás előtti világ foglyai) azt mondta, „szegények mindig lesznek veletek” (Mk 14,3–9), maga vált szegénnyé, hiszen ezt éppen szenvedésének kezdete előtt (Júdás árulása) jelentette ki. „Jó hír ez Isten szegényeinek, hiszen ekkor köszönt be Isten uralma, amely valóban véget vet a szegénységnek” – fejtette ki a professzor.
Napjaink gazdaságfilozófiájáról szólva Braulik elmondta: az „mind a szociális igazságosságot, mind a közösségi szempontokat kizárja”. Pedig az igazságos társadalmi rend zsinórmértéke a szegények joga. Ott a személyes tulajdon a közösség javának van alárendelve. Isten eredeti áldásának „körforgása” e berendezkedés révén eredményezhet szegények nélküli társadalmat – zárta előadását Georg Braulik.
