Az engesztelés oka
A patai születésű, cigány származású Mezei István nevét olvasóink ismerhetik. Ő az, akinek vezetésével a magyar cigány futballválogatott a közelmúltban sikeres mérkőzést vívott a vatikáni Svájci Gárda csapatával, amikor Rómában jártak. Akkor történt ez, amikor Székely János esztergom-budapesti segédpüspök Rómában cigánypasztorációs konferencián vett részt. A főpap már korábban itthon, de odakint is segítette a focicsapatot. Mezei István ekkor kérte meg a püspöki kar cigánypasztorációval megbízott tagját, hogy mondjon egy szentmisét Gyöngyöspatán annak a cigány asszonynak a lelki üdvéért, akit 1828-ban lopásért kalodába zártak – és azokért is, akik a büntetést kiszabták rá, s elvakult igazságérzetükkel nem vették észre, hogy a szerencsétlen közben meghalt.
Érkezés Gyönygöspatára
Április 20-án Budapestről autóval indultam a helyszínre. Hatvannál letértem az autópályáról, Pásztó felé indultam, s kisebb utakon közeledtem a település felé. A Mátra lábánál dimbes-dombos tájon vezet az út, amely néha olyan állapotban van, hogy a hegyi kecskék is nyakukat szegnék. De minden megpróbáltatást feledtet a táj szépsége. Gyöngyöspatán a főút gyönyörű hídon vezet át. A templom egy dombon áll. Idősebb asszonyok vonulnak az úton, cigány férfiak álldogálnak a templommal szemben. Ahol leparkolok kocsimmal, az udvarból egy férfi szól ki, biztosít afelől, nyugodtan hagyjam ott az autót, ő vigyázni fog rá…
Készülődés
Egyre több asszony jön a templomba, majd iskolás gyerekek érkeznek tanáraikkal. Cigányok és nem cigányok egyaránt. Egyre több roma férfi áll a templomdomb alatt, az út mentén. Jönnek a plébániáról a vendégek: Székely János püspök, Habsburg György főherceg, a Magyar Vöröskereszt elnöke, a település több vezetője, a környékről és távolabbi vidékekről is érkeztek polgármesterek, vállalkozók, cigány vezetők, a Rajkó zenekar, Mezei István, majd legvégül a plébános, Utassy Vilmos.
A mise
Székely János püspök az alábbi szavakkal kezdi a szentmisét. „Szép jövője csak akkor lesz magyarnak, cigánynak egyaránt, ha együtt élnek, egymás értékeit kölcsönösen megbecsülik. Amint Jessze fája egy család életét mutatja be generációkon keresztül, mely végül a Megváltó születéséig vezet bennünket, úgy látni kell azt is, hogy a szülőknek, de a társadalomnak is hatalmas felelőssége van abban, hogy miként alakul egy-egy család vagy a társadalom sorsa.” A templom hátuljába pillantok, néhány cigány asszony is nagyon figyeli a beszédet, de a férfiakat nem látom sehol. Illetlenség, de kimegyek a templomból, megnézem, hol lehetnek.
A várakozás
Tiszta ruhában, még mindig távol a templomtól állnak a férfiak. Szóba elegyedem velük. Legtöbbnek évek óta nincs munkája, pedig négy-öt gyereket kell nevelniük. Izgatottan beszélnek, hogy a mise után, amelyen a herceg is jelen van, a művelődési házban munkát fognak kapni. Hát ezért várakoznak.
Ismét a templomban
Bent Székely János püspök a magyarok befogadó szeretetéről, a cigányság történelmi múltjáról szól, figyelmeztet: a magyarság és a cigányság, sőt az egyház és a cigányság kapcsolata is történelmi időkbe nyúlik. Amint a legtöbb cigánynak fontos a család, ragaszkodnak, szeretik, segítik egymást, éppúgy nagyon sok cigánynak a szíve mindig is nyitott volt Isten felé. Székely püspök arról beszél, hogy Európában elsőként Magyarországon szentelte magát teljesen a cigányság szolgálatának egy pap. 1941-ben Hodászon a görög katolikus Soja Miklós, aki egészen 1981-ig szolgálta a helyi cigány közösséget. A püspök végül hangsúlyozza, sokszor a média hatására gondolják sokan, hogy hazánk jó táptalaja a cigányellenességnek, pedig az az igazság, hogy a kölcsönös barátságnak mély gyökerei vannak, melyet ápolni kell.
A művelődési házban és odakint
Itt is, ott is cigányok ülnek. Bent magyarok is vannak, a ház előtt viszont csak romák. Odabent Székely János püspök azt a kezdeményezést ismerteti, mellyel a hatalmas munkanélküliséggel és a cigányság képzetlenségével egyszerre próbálja felvenni a versenyt a Ceferino Nonprofit Kft. Kezdeményezték, hogy segítsék a cigányokat a kisállattartásban, a kertek megművelésében, ezzel némi anyagi ráfordítás ellenében önellátóak lehetnének az erre vállalkozó családok. Közben odakint többen csalódottságuknak adnak hangot. Azt hitték, kezükbe nyomják a lapátot, dolgozhatnak, és estére pedig már a munkabérüket vihetik haza a cigánysorra – a helyi Tabánba –, hogy családjuk életét élhetőbbé tegyék.
Ötletek kint…
Egy fiatalember, aki legtöbbet beszél, a többségi társadalom segítségét hiányolja. Mint mondja, a cigányok csak ezáltal lehetnének egyenrangú állampolgárok. Panaszkodik, hogy segélyekből kell megélniük, mert ha van munka, akkor sem bízzák meg őket, mert a magyarok (számomra mindig furcsa, hogy a cigányok is így beszélnek a többségi társadalomról, hiszen talán őseim közt kevesebb a magyarországi, mint az övékben), inkább más településről vagy Romániából fogadnak munkásokat, akik elveszik előlük a munkát. Mint mondja, ők dolgozni, pénzt keresni, becsületesen élni akarnak, nem lopni. Persze azt is elismeri, hogy néhány cigánynak valóban nem fűlik a foga a munkához. Ezen a ponton a Kádár-rendszert emlegeti. Akkor a munka kötelező volt mindenkinek. Büszkén meséli: édesapja huszonöt évig dolgozott egy munkahelyen, most nyugdíjat kap, nehezen, de meg tud belőle élni…
…és odabent
Székely János püspök a cigányok számtalan jó tulajdonságát emlegeti. Természetességüket, vidámságukat. Mint mondja, ezekre a többségi társadalomnak igen nagy szüksége volna. Persze szól hibáikról is. Az egyház pasztorációs tevékenységével kapcsolatban pedig azt mondja: a cigányság kultúrájának ismeretében törekedni kellene rá, hogy közelebb hozzuk hozzájuk a liturgiát.
A beilleszkedés nehézségei…
|
? |
Ismét a ház előtt állok. Beszélgetőtársaim az iskolára panaszkodnak. Mondják, a cigány gyerekeket nem kor szerint sorolják osztályokba, hanem elsőtől ötödikig együtt tanulnak. A felső tagozatban is ez a helyzet. Így a nyolcadik végére még az alapvető ismereteket se szerezhetik meg gyerekeik. A bejáratnál egy tanító szólít meg: a gyerekek közt nagyon sokan nem hajlandóak tanulni, fegyelmezetlenek, a többieket sem lehet tőlük tanítani… Odabent folytatódik az előadás. Három asszony mellé ülök. Suttogva, szomorúan mondják: a régóta Patán élő cigányokkal nincs semmi baj, csak azokkal, akik az utóbbi években költöztek a településre. Emiatt – mondják – a magyar gyerekek már Gyöngyösre járnak iskolába… A falu két végén – cigánysoron élők – nem vehetnek házat a település belsejében. Ha eladó ház van, s híre terjed, hogy cigány lenne a vevő – inkább felgyújtják – mondják a helyi romák. Szidják a polgármestert is, mert most sincs itt, nem foglalkozik a cigányokkal. (Utóbb tudtam meg, hogy Budapesten kórházban fekszik, súlyos beteg.)
…és lehetőségei
Hallgatom az előadókat. Cigány származású vállalkozók, más települések polgármesterei beszélnek az egyre fogyatkozó hallgatóságnak. A hit, a kitartás, a becsületesség fontosságáról beszélnek. Mint mondják, a cigányoknak sokszorosan kell teljesíteniük, hogy a többség elfogadja őket, hogy tanulni, érvényesülni tudjanak. Legnagyobb sikere annak a férfinak van, aki egy útépítő cég tulajdonosa. Ő felajánlja, hogy a település rossz útjainak munkálatait helyiekkel végeztetné, ezzel munkát adna a cigányoknak.
Aki megpróbál kiemelkedni
A hallgatóság lassan fogyatkozik. A maradókat arra biztatják a vállalkozók, hogy válasszanak maguknak példaképet, hiszen számtalan sikeres, érvényesülni tudó cigány ember is van hazánkban. Sorolják a példákat, majd megkérik a Rajkó zenekar vezetőjét, hogy saját életén keresztül mutassa meg, milyen az élete egy világhírű cigány zenekar vezetőjének. Ismét a ház előtt beszélgetve az egyik férfi meséli, van olyan cigány barátja, akinek a lánya jogot végzett, minisztériumban dolgozik, jól keres. Tizenhét évig tanult – mondja. Nem ismer diszkót, szórakozást, de most normális körülmények közt él. Én nem ezt tettem – mondja. Bár apám mindig figyelmeztetett, hogy tanuljak, egy idő után a barátokat, a kocsmát, a szórakozást választottam. Tizenhét évesen született az első gyerekem. Ő nagyon tehetséges. Szeretném, ha ötödik osztálytól kezdve Pesten tanulna, kollégiumban élne. Ha kikerülne innen, többre vinné, mint az apja… Készülődöm hazafelé. Egyik beszélgetőtársam a kocsiig kísér, melynek persze semmi baja nem történt. Nem a pásztói úton, hanem Gyöngyös felé indulok, ez az út valamivel járhatóbb. A lankák közt ereszkedem lefelé, van időm gondolkodni. Húsz év alatt szinte minden cigány elveszítette az állását. Hatszázezer és egymillió közöttire becsülik a létszámukat. A politika mindig pajzsként tartja őket maga előtt. Könnyű szerencsétlenekre hivatkozni, megszédíteni őket – akár egy marék üveggyönggyel. Megoldás nem jut eszembe, bennem csupán a kérdések szaporodnak.
