Az oszlop alján lévő feliratból megtudtam, hogy a régi templomból csak ennyi maradt. Emlékezni és emlékeztetni azonban ez is elég. Meg öröm is, mert nekem nem a pusztítást panaszolja, hanem az eltűnt múlt megbecsüléséről szól. De Tabajd másról is ismert nekem: ahányszor csak meglátom a falu névtábláját, mindig eszembe jut Mészöly Gedeon, aki itt született. Aztán Kis Bátori József, aki a Vál-vidéki szőlők mívelője, őrzője volt, és mellesleg rátermett és „gatyás költő”, akiről egy hosszú és szép esszét írt a tudós nyelvész. Gatyás azért volt, mert „a nagy háború előtt még dehogy restelltek volna a tabajdiak nyáron gatyában járni. Persze jó bőben, szépen ráncba szedettben… Szűk gatyában csak a svábok jártak fösvénységből.” S hogy milyen költő volt Kis Bátori József? Ne gondoljuk, hogy „valami betyárhistóriákkal vagy csiklandós nótákkal tett szert közkedveltségre. Népbeli felei számára nem rontó, hanem építő irodalommal szolgált.” Azon régi magyar versszerzők közül való ő, akik a „prédikáló papoknak világi segítsége voltak a keresztyén hit és jó erkölcs terjesztésében. Ezek a templomon kívül, mulattatva töltötték be azt a nemes föladatot, melyet oktatva teljesítettek a keresztyén prédikátorok a templom falai között. Ennek a komoly erkölcsi fölfogású, istenes régi irodalomnak folytatója Kis Bátori József. Ebben a XIX. századi földmívesek földmíves-költőjében megvan a XVI. század irodalmának egyszerű verselése, ősi módon cicomátlan kádenciái, oktatni, használni akaró szelleme, itt-ott szemérmes humora, a hallgatókkal közvetlen kapcsolatot éreztető előadása, tárgyválasztásban a közönséget érdeklő eseményekhez, nem a képzelt, hanem – Tinódi szavai szerint – a lett dolgokhoz való ragaszkodás, adatszerűség, a biblia és zsoltár szövegének találó alkalmazása, világi áldásért Istennek hálaadás.” Ez utóbbira példa az alábbi versrészlet is:
A nagy bő szüretért, amit emlegettünk,
Itt a boros hordók között beszélgettünk,
Szájunkba illik a szent Dávid zsoltára,
A CXVI-nak így van a sorába:
Mit adjak az Úrnak jótétiért,
A hálaadó pohárt én felveszem,
És az Úr jótéteményét hirdetem,
Szent nevét áldom segítségiért.
Hát ilyen verseket írt Kis Bátori József, a Vál-vidéki szőlők művelője és őrizője, kire kegyelettel emlékezett Mészöly Gedeon, aki hosszabb írását ezzel zárja: „De ne feledjék el ezt az intését sem: Mindnyájan, kik szöllőt, mustot, bort szeretjük, / Az imádkozást is szeretetből tegyük. E(z) szóm és mondásom!”
