Fotó: Fábián Attila
A rendtörténeti témák népszerűsítését szolgáló rendezvényen ezúttal Szellemek, démonok, szerzetesek – Előadások szerzetesek és a túlvilág harmadik típusú találkozásairól címmel XVII–XIX. századi eseteket mutattak be a gyűjtemények kutatói, munkatársai.
A „kiskonferencia” kezdetén Varga Kapisztrán OFM, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár vezetője köszöntötte a résztvevőket. Felvetette, hogy ezek a nehezen értelmezhető jelenségek az újkorban a „szenzáció”, majd a „horror”, a „thriller” kategóriájába kerültek. Egy korai magyar újság, amely Händel halálhírét közölte, közvetlenül a gyászhír mellett azt is olvasói tudomására hozta, hogy valahol kétfejű borjú született. Máig megmaradtunk ezen a szinten, bár az életünkre semmiféle hatással nincsenek ezek a hírek. A gyűjteményi napon azt igyekeztek körbejárni a jelenlévők, hogy mit kezdett a szellemekről szóló különös esetekkel a XVII–XVIII. század embere, milyen vallási értelmezést adott a kor; hogyan tudták mindezt belesimítani a vallási keretekbe.
Fáy Zoltán, a Magyar Ferences Könyvtár vezető könyvtárosa, az esemény házigazdája egy történetet mesélt el: a reimsi teológiai fakultás professzora elhunyt, s háromnapos felravatalozása idején mindennap egyszer hirtelen felült, és tájékoztatta a gyászolóit, hogyan halad a megítéltetése. A harmadik napon sajnálatos módon azt közölte: „Örök kárhozatra ítéltettem!” A történet sok szempontból megkérdőjelezhető, de a lényeg: mit tanít ez? A különböző jelentéssíkok különböző válaszokra indítanak. Szent Brúnót például a legenda szerint annyira megrázta a fenti eset, hogy ennek hatására alapította meg a karthauziak rendjét.
Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője a privigyei piarista rendházban tapasztalt szellemjárásról beszélt. Magyarországon elsőként a Nyitra megyei kisvárosban telepedtek meg a piaristák, 1666-ban. A szerzetesek életét 1696-ban éjszakai dörömbölés zavarta meg, melynek többen is tanúi voltak. Idővel kiderült, a szellem a korábbi erdélyi püspök, Kada István. Amikor jelet kértek tőle, rácsapott az ott heverő cseh nyelvű evangéliumoskönyvre, melyen mély, égetett kéznyomot hagyott – a könyvet ki is állították a gyűjteményi napon megtekinthető kamarakiállításon.
A tisztítótűzben szenvedő lélek Mariazellbe küldte a szerzeteseket, hogy imádkozzanak és misét mutassanak be a lelkiüdvéért. A kegykép előtt csodás fényjelenséget láttak a mise közben, valamint Szűz Mária is megjelent nekik, ami azt jelezte: a lélek megszabadult. Az esetről hosszú jegyzőkönyv született, valamint a rendház krónikájában is megörökítették, tanúk aláírásával.
Koltai András hangsúlyozta, egy toposszal állunk szemben. Akkoriban a tisztítótűz kérdése a katolikus–protestáns polemika fontos eleme volt; tárgyalta a kérdést Pázmány Péter, valamint a Rómában oktató Nádasi János jezsuita is. A privigyei mellett több hasonló eset történt, melyeknél gyakran előfordult az égetett kéznyom motívuma, amint az például a római Museo delle Anime del Purgatorio gyűjteményében is fellelhető.
Tengely Adrienn egy francia apácaszellem pécsi megjelenését vizsgálta. A szórakozott imáért tízévi tisztítótűzre ítélt nővér a Miasszonyunk Női Kanonokrend iskolájába járó, tizenhárom éves Csillagh Kornéliának jelent meg, őt kérte, imádkozzanak a lelkiüdvéért. Az előző történetektől több szempontból is eltér a pécsi eset – hangsúlyozta az előadó –, hiányzik belőle az ellenreformációs töltet, és megjelenik egy új motívum: a jóslás.
A Baranya Megyei Levéltárban őrzött historia domus 1919. szeptember 19-i bejegyzése meséli el az 1873-as esetet. A nővéreknek az 1919-es események hatására jutott eszükbe, hogy egy lélek ötven évvel korábban megjósolta nekik mindezt. Mivel a lány története, látomása a katolikus dogmákkal összhangban állt, hitelt adtak neki, és együttműködtek vele. A Dositea nevű francia apáca büntetése végül lerövidült tíz napra, és Kornélia látta, amint a mennybe ment Szűz Mária és az őrangyala kíséretében.
Az utolsó előadó, Medgyesy S. Norbert a XVII–XVIII. századi csíksomlyói színjátékok ördögfiguráiról beszélt a hallgatóságnak. A nagypénteken előadott passiójátékokat, iskoladrámákat tizenéves diákok játszották el, a szerzők pedig jobbára a ferences szerzetesek voltak. A legalsó színpadról felugráló ördögök az égi jelenetek ellenpontjaiként szolgáltak, sok esetben hozzájuk kötődtek a komikus szövegrészek, a „profánum”. A három csoportra osztható színjátékok egyike a Júdás-történetet állítja a középpontba: megkísértik őt az ördögök, majd a pokolban is kínozzák, arra hivatkozva, hogy végső soron Júdás cselekedetei miatt győzték le őket.
A „biblia pauperumnak” is tekinthető drámákban a kegyetlenségeket az isteni irgalom ábrázolásával, számos esetben allegorikus megjelenítésével oldják fel a ferences szerzők; maga az Irgalom lép színre, és könyörög az ifjú bűnösért – aki végül Krisztus szavaira megtér.
