Kántort keresett – mesélte Veréb Sándor, aki öt éve szolgál a debrecen-józsai egyházközségben. – Mindenki rám nézett, mert tudták, hogy hegedülök. Így lettem én a kántor hatvanéves fejjel. Jelenleg harmadéves vagyok a debreceni kántorképzőben. Úgy gondolom, ha csak egy évig tudok majd rendesen játszani, már megérte a fáradozást.” Mindenkinek megvan a maga története arról, miként került kántorként, sekrestyésként, harangozóként egy egyházközség szolgálatába. De bárhogyan is kezdődött, a papi szolgálat segítői mindig abból a feladatból kapnak részt, amit Krisztus rábízott az egyházra – mondta a találkozón Bosák Nándor megyés püspök, megköszönve a munkatársak szolgálatát. A főpásztor Törd meg az éhezőknek kenyeredet püspöki jelmondatára utalva kiemelte: abból kell adni, amink van. A szolgálat lehet akár egy gyertyatartó megtisztítása is. Istenért, Jézus szaváért teszi a segítő mindazt a jót, ami az egész egyház javát szolgálja. Akár a nagytemplomban, akár egy tanyasi kápolnában végzi valaki a szolgálatot, fontos, hogy mindenki a legjobb igyekezettel tegye azt és alázattal. Így értheti meg az ember, hogy egy nagyobb egység része, és megerősödhet abban, hogy a szolgálatot ne csak pénzért végezze, hanem hivatásává váljék. Az egri bazilika karnagya, Urbán Péter a kántorok figyelmét hívta fel néhány gyakorlati kérdésre, míg Szováti Tamás plébános megszívlelendő, hasznos útmutatásokkal látta el a sekrestyéseket. Kiemelte: pótolhatatlan az ő munkájuk. Amíg szívvel-lélekkel végzik feladatukat, azt senki nem tudja úgy megtenni. A sekrestyésnek hivatásként kell megélnie szolgálatát, a pappal, a ministránsokkal és a hívekkel való kapcsolatát. Ugyanakkor figyelnie kell arra, nehogy rutinná váljék a munkája még akkor sem, ha egyedül van. Hiszen mindig tudatában kell lennie annak: az Oltáriszentség közelében van.
