Odaajándékozott életük hívja fel magára a figyelmet. Mindennapjaik, tetteik nehezen kérdőjelezhető hitelessége jelentik azt a fedezetet, amely miatt az ő szájukból a tanító szó sosem torzul kioktatássá. Szükséges ehhez még természetes, életközeli emberségük is, mely alázatuknak egyik biztosítéka. S e tulajdonságok birtokában megerősítik bennünk annak pislákoló hitét, hogy a szentség ‒ mindenféle értelmében ‒ köztünk élő, lélegző valóság. Böjte Csaba testvér, a Déván és számos más helyen végzett evangéliumi gyermekmentő szolgálatáról ismert ferences szerzetes olyan ember, akinek a szavaira azok közül is sokan odafigyelnek, akik a kereszténységtől távol állnak. A kallódó, elhagyott, nyomorban élő kicsinyeknek otthont, szerető közösséget biztosító testvér gondolkodását az elfogadás, a valóság befogadása és szentségének felismerése jellemzi. Ez derül ki a legmélyebb igazságokat is egyszerű szavakkal érintő könyveiből, interjúiból, melyek sorában nemrég újabb kötet jelent meg. Út a végtelenbe címmel a szentségekről fogalmazza meg gondolatait, adja tovább az egyház tanítását Böjte Csaba. Beszélgetőtársa, Karikó Éva dicséretére váljék, hogy a kereső ember kételyeit, ellenvetéseit is megfogalmazza. Ezekre Csaba testvér személyesen közösségi hite fényében keres válaszokat, olykor ezzel kapcsolatos határait is kifejezve. Ezúttal sem a mindenhez értés délibábjával szembesülünk szavait olvasva, hanem a szív emberének józan gondolkodásával, aki nemcsak felismerte, hogy élete Istenéhez kötődik, de mindennapjait is ennek fényében szemléli és alakítja.
(Út a végtelenbe ‒ Csaba testvér gondolatai Isten ajándékairól. Helikon Kiadó, 2010)
