Még mindig történnie kell valami rendkívülinek. És a hatodik napon bekövetkezett a várt csoda. Az Örök Szeretet tükröződésre vágyik, ezért a saját lelkét leheli a Föld sarába, és megteremti az embert saját képére és hasonlatosságára. Értelemmel és szabad akarattal ruházza fel, és nekiajándékozza a Földet minden szépségével és gazdagságával, hogy uralkodjék rajta, és ott örökké éljen.
Az ember pedig – mint azóta annyiszor – megszédült a hatalomtól. Többre vágyott. Egyenrangú akart lenni Teremtőjével. Fellázadt az Úr ellen, és elbukott. Vétkéért halálnak halálával kellett halnia. Ám a végtelen Szeretet irgalmas és megbocsátó. Nem hagyja elporladni szeretteit, s hogy megmentse az örök haláltól, Egyszülött Fiát küldi az ember mentésére. És a Megváltó Fiú feláldozza magát, kínhalált szenved, meghal és eltemetik, hogy az ember örökké éljen. A halál mérgét megtiporta és mennyországát megnyitotta. „És szél támad. És fölzeng a világ” – írja versében Pilinszky János. És Krisztus feltámadása óta az évezredekig a pokol tornácán várakozó igaz lelkek ujjongva harsogják: feltámadunk! Viharok villámai mennydörgik: feltámadunk! Tengerárak bömbölik: feltámadunk! Az erdők fái susogják, a mezők liliomai illatozzák: feltámadunk! A fészekből kiröppenő madarak csiripelik: feltámadunk! Pásztorsípok, trombiták, harsonák, harangok és a templomok orgonái zengik, napkelettől napnyugatig: feltámadunk! A bűnbánó, s a gyóntatószékekben bűneiktől megszabadult hívők milliói hirdetik a Kárpátoktól az Adriáig, Grönlandtól a Fokföldig: feltámadunk! És minden esztendőben, ha ébred a Föld, jő a kikelet és felvirrad húsvét hajnala, a földkerekségen minden hívő lélek hirdetni fogja a világ végezetéig: feltámadunk!
