Óriási élmény volt, amikor először adták elő közönség előtt Petőfi Sándor Nemzeti dalát, Tolcsvay László zenéjével. Fergeteges siker volt. Hatalmas tömeg gyűlt össze a nagy előadóteremben, egy tűt sem lehetett volna ledobni, s a dalt újra meg újra visszakövetelte a fiatalokból álló közönség. Amikor éjfél körül igyekeztem hazafelé, láttam, az utcákon URH-s rendőrautók cirkáltak, fő a biztonság… Ugyanilyen nagy siker volt néhány évvel később a Várklubban a Piramis Szállj fel magasra című dala, a közönség többször is együtt énekelte a zenekarral.
Persze korántsem a Várklub volt az egyetlen fiataloknak, főleg egyetemistáknak szóló szórakozóhely Budapesten. A Műegyetem E-klubjában vagy a Metró és az Illés saját rendszeres fellépőhelyein kívül a hatvanas évektől a nyolcvanas évek közepéig egyértelműen a Budai Ifjúsági Park volt a leglátogatottabb.
„Az ember elindult szombaton este, benézett a Várklubba, aztán leballagott a Parkba, majd átment az E-be, és máris elmondhatta, hogy ott volt mindenütt, ahol csak érdemes” – emlékezett Végh Miklós újságíró.
A Várkert Bazár gazdagon dokumentált, kitűnő kiállítást rendezett az egykori Ifipark életéről, történetéről. Nem véletlen, hogy itt kapott helyet a tárlat, hiszen ez volt a helyszín, az Ybl-bazár épülete. Ezt a különleges épületegyüttest mindig is nehéz volt hasznossá tenni. Az alsó szinten lévő bazársor üzlethelyiségeinek többsége szobrász- és festőműteremként működött akkoriban, s az építmény felső része, úgy látszott, alkalmas lehet egy szórakozóhely befogadására.
1961. augusztus 20-án nyílt meg a Budai Ifjúsági Park. Nehéz idők jártak akkoriban a nemzetközi politikában: a hidegháború leghidegebb korszaka volt, a fegyverkezési verseny már-már kozmikus dimenziókat döngetett. Idehaza az 1956-os megtorlásnak sem volt még vége. Summázva így lehetne vázolni az akkori politikai helyzetet. Angliában a Beatles népszerűsége egyre csak nőtt, ’61-ben először léptek fel a liverpooli Cavern Clubban.
„A fehér ing és a nyakkendő természetesen még kötelező volt, de – igazság szerint – én akkor egyébként is úgy jártam” – emlékezett Szörényi Levente, az Illés együttes oszlopos tagja. Tegyük hozzá, hogy nemcsak az Ifiparkban volt kötelező a sötét öltöny, hanem a többi szórakozóhelyen is. Az úgynevezett hippikorszak csak később jött.
Az Ifipark története az egykori ifjúsági sajtó szerint öt nagy korszakra osztható. 1961-től 1965-ig tartott az „ártatlanság kora”, a táncdalok és a rock and roll figurázások ideje. Az 1966 és 1969 közötti időszak az „első aranykor”, a magyar nyelvű beat ekkor volt népszerűsége csúcsán, és ez volt a külvárosi underground térhódításának ideje is. Az 1970-től 1976-ig tartó szakasz a Sajtból van a hold naiv táncestjeinek kora, amikor nemcsak a Bergendy együttes hozta a bálozós hangulatot: az Ifipark vezetősége szüreti bálokkal is meg akarta mutatni, mit jelent a kulturált és tartalmas szórakozás.
1977 és 1980 között a „második aranykor” időszaka jött el. „Az ifjúság politikus” – mondta a pártkongresszuson Kádár János, azonban a fiatalság mást akart, az úgynevezett csövesjelenség azt mutatta meg, hogy a „lázban élő nemzedék” mindennél többre értékeli a szabadságot és néhány jól eltalált kőkemény akkordot. Aztán amikor 1980. május 27-én leomlott a létesítmény lépcsőfeljárójának kőkorlátja, és megsebesített néhány fiatalt, a park egy évre bezárt. Az 1981-es újranyitáskor nem lehetett nem észrevenni az ifjúsági lapok tehetségkutató versenyein feltűnt zenekarok demonstratív jelenlétét, de ettől még nem kezdődött el a magyar új hullám időszaka. A park továbbra is a P. Mobilra, a Hobo Blues Bandre és a Vikidállal kiegészült P. Boxra telt meg.
Fellépett a park színpadán sok ezer néző előtt a Taurus együttes, játszott itt az Illés, a Syrius és az LGT is. 
„Isten bocsássa meg nekem, nem szerettem az Ifiparkot… annyi vizezett sört életemben nem ittam sehol” – vallja meg Presser Gábor, az egykori LGT tagja.
Kétségkívül a Bergendy a magyar poptörténet egyik legrégebbi zenekara. Az ötvenes évek végén alakultak a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Ebben az időben jórészt jazzsztenderdeket játszottak, s néha egy kis dixie-vel, rock and rollos betéttel melegítették be a közönséget. 1962-től az úgynevezett téli Ifiparkban játszhattak a „Bajcsy” és az Alkotmány utca sarkán működő Dáliában, a magyar jazz egyik kulcsfontosságú helyszínén. Aztán pedig négy éven át a Bergendy lett az Ifjúsági Park rezidens zenekara, a brit és az amerikai trendeket az ő stílusgyakorlataiknak köszönhetően ismerhették meg a hazai fiatalok. A beatkorszak kifáradásával váltani akartak, amikor Bergendy István megnyerte maguknak Demjén Rózsit, aki pont olyan extrém fazon volt, mint ők.
A Bergendy együttes professzionális zenészekből állt, ők voltak az ország eszményi zenekara: ismertek mindent, ami éppen akkoriban divatos volt, és amit a közönség kért. Laza örömzenélésnek fogták fel a munkájukat, játszottak táncdalt, jazzt és progrockot meg korai hardrock-témákat is. Minden lemezborítójuk az adott kor kreatív színvonala felett állt, az Ötödik sebesség borítója mai szemmel nézve is izgalmas megoldásokat tartalmaz. Rózsi nemcsak nagyszerű, újat hozó előadó volt, hanem remek számokat is írt, például nagy siker volt az Iskolatáska, a Jöjj vissza, vándor vagy a Te is jársz néha tilosban. 1977-ben Demjén kivált a zenekarból, és a saját útjára lépett, a Bergendy pedig hanyatlani kezdett: többé már nem tudtak visszakapaszkodni a legnagyobbak közé.
A nyomtatott sajtó is sokat foglalkozott az Ifipark életével. A Pesti Műsor rendszeresen közölte a park programját, s az Ifjúsági Magazinban is olvashattunk parkos ajánlókat. A Magyar Ifjúságban nemcsak a slágerlistát találhattuk meg, hanem több oldalon közöltek popzenei anyagokat is.
A park 1984-es bezárását a magyar sajtó megkülönböztetett figyelemmel kísérte. Cikksorozatokat közöltek a zárószezon koncertjeiről, de rádiós riportok és tévés összeállítások sora is foglalkozott a megszüntetésre ítélt szórakozóhellyel. 1984 nyarán – még a bezárás előtt – a fontosabb koncerthelyszíneken és a rockzenekarok vidéki fellépésein lehetett már kapni a Volt egyszer egy Ifipark című emlékkönyvet, így az utolsó telt házas bulik a park aranykorát idézték.
A Várkert Bazár kiállításán a rengeteg fényképen kívül láthatunk korabeli hanglemezborítókat, rocksztárok fellépőruháit, hangszereket, a parkból való székeket, terített asztalt italokkal, plakátokat és szórólapokat. Elmondhatjuk, hogy a rendezőknek sikerült megidézni egy ma már letűnt korszakot, amely minden gondjával-bajával, nemegyszer a hatalom elnyomásával egyetemben sok-sok zenei élményt és az együttlétek örömét is jelentette az akkori fiatalságnak.
(A kiállítás 2016. február 28-áig látható.)
