Igaz, a Városból nem sokat láttam – leszámítva azt a néhány „szökésemet”, melyet egy-két délután engedélyeztem magamnak, és a vasárnapi szentmisét a Szent Péter-bazilikában -, de a városszéli kollégiumban, melyet Krisztus Legionáriusai tartanak fenn, nagyszerű ellátásban volt részünk, amely minden várakozásunkat felülmúlta. Nem pusztán a kényelemre gondolok, sokkal inkább arra a lelki gazdagságra, állandó imádságos környezetre, amely ebben az intézményben uralkodik, s amelyből mi is töltekezhettünk.
Az előadásokat hallgatva sok-sok új tapasztalat mellett két különösen is jelentős fölismerés született bennem. Az egyik az az elsődleges felelősség, mely egy egyházmegyében minden területen a püspökre hárul. Ő a legfőbb felelős a paptestvéreiért, a hívek lelki, lelkipásztori ellátásáért, az egyházában működő ifjúsági munkáért, az öregekről való gondoskodásáért, az iskolai oktatásért és nevelésért, a családokért, és még hosszan sorolhatnánk.
A másik fontos fölismerés pedig, melyet előadóink szintén többször hangsúlyoztak, hogy bár a felelősséget a püspök hordozza, mégsem egyedül viseli; a feladatokat neki kell irányítania, de nem egymagában. Ahogyan a Szentháromság meghívta a kiválasztott főpásztort a maga közösségébe, éppen így kell hívnia a püspöknek a munkatársait abba a lelki közösségbe, melyből minden küldetés, minden feladat fakad. Úgy kell hordoznom a vezetés felelősségét, hogy az nekem és minden velem együtt élő és dolgozó testvérem számára is „közösségi élmény” legyen. Ebben az egész egyházat átfogó közösségi élményben volt részünk ez alatt a néhány csodálatos nap alatt is.
A szerző hajdúdorogi megyés püspök
