A katolikus újságíró bibliája
Hogyan olvassa egy katolikus újságíró a Bibliát? Sokféleképpen. A szerkesztőségi asztalon ez az első a kézikönyvek sorában: naponta legalább ötször leveszem, megnézni, pontosan idézte-e a szerző, akinek az írását éppen gondozom. Gyakran kiderül, fontos ez az ellenőrzés, az ember hajlamos fejből idézni és az többnyire pontatlan… Olvasom, forgatom tehát a napi rutin részeként – munka közben és a reggeli imádság idején.
Mikor eljuthattam a Szentföldre, úgy vittem magammal, mint egy útikönyvet, és azzal az örömmel hoztam haza, hogy ilyen módon sem vezetett félre.
Egyetemi éveim alatt elolvastam az első mondatoktól az utolsókig. Onnan, hogy „Kezdetben…”, odáig, hogy, „Igen, hamarosan eljövök…” Böngésztem a magyarázó jegyzeteket, kézikönyveket: érteni akartam, mit mond, érteni akartam azt a nyelvet is, amelyen szól. Milyen volt az ószövetségi áldozat, és mit jelent, hogy előbb megy át a teve a tű fokán… – Azóta is neki-nekiülök, azzal a régi, diákos alapossággal és az örökké időszerű alázattal, mert Szent Ágoston is emlékeztet rá, hogy „a kevélyek meg nem értik…”
A legnagyobb megrendülést akkor okozta, mikor egy vidéki szálloda éjszakai magányában a Jelenések könyvének ismert sorain futó szemem megakadt azon a mondaton, hogy „az a kifogásom ellened, hogy elhagytad első szeretetedet…” Villámcsapásként ért, hogy ez bizony nem csak az efezusi egyháznak szól. – Ez a megrendítő élmény akkor fordított egyet az életemen.
Nem olvashatjuk az Írást mindig megrendülten, mindig szakszerű alapossággal kézikönyvként vagy éppen bedekkerként sem. De így is, úgy is olvasni kell. Erre is Szent Ágoston tanít: „Vedd és olvasd!”
