Aki elmegy Székesfehérvárra, az biztosan elmegy a középkori Nagyboldogasszony-székesegyház romjai mellett. S ha már ott van, nyilván bemegy és megnézi Szent István kőkoporsóját is. Egyes nézetek szerint Géza fejedelem, más vélemények szerint Szent Imre herceg, de az ikonográfia vizsgálat alapján legvalószínűbben mégiscsak Szent István kőkoporsója volt. (A szarkofágot 1803-ban találták meg, a romok eltakarításakor. 1814-ben a Nemzeti Múzeumba szállították, ahonnan 1936-ban került vissza Székesfehérvárra.) Ezt a nagyméretű, budai fehér mészkőből faragott koporsót – amely eredetileg római szarkofág volt – „három oldalról díszítették, míg a negyedik díszítetlenül maradt. Elülső keskeny oldalán gazdag tagozású keretben repülő szárnyas angyal lebeg, kezében pólyás csecsemővel, aki a halott elszálló lelkét jelképezi. A két hosszú oldal hármas szalagfonatokkal, rozettákkal és oszlopokkal díszített mezői közepén egy-egy hatszárnyú cherub áll. A két oldal nem egyforma: a bal oldalit szélén kétfelől stilizált életfa zárja le.” Ez az életfa pedig az örökzöld datolyapálma, amely a Szimbólumtár szócikke szerint a győzelem, az újjászületés és a halhatatlanság szimbóluma. „Az ókori közel-keleti kultúrákban fontos kultúrnövény volt. Mezopotámiában, Föníciában és Egyiptomban életfa. Asszíriában termékeny, szent fának tartották. Az antikvitásban a fényistenekhez – Apollónhoz, Hélioszhoz –, illetve a főnixhez kapcsolódik. Az örök világosság, örök élet jelentések révén kapott szerepet a temetkezési szertartásokban is.” Közismert, hogy Jézust pálmaággal köszöntötték, amikor húsvét előtt egy héttel diadalmasan bevonult Jeruzsálembe. E napot nevezik azóta pálma- vagy virágvasárnapnak. „A virágvasárnapi pálma Krisztus feltámadásának, a bűn és a halál feletti győzedelmességének jelképe. A virágvasárnapon a sírokra elhelyezett barka voltaképpen a pálmát helyettesítve a holtak feltámadását és a lélek halhatatlanságát jelképezi.” Mint ez a pálma, ott Fehérvárott a kőkoporsón, amely valaha első szent királyunk álmát őrizte.
