A közel-keleti múzeum jelenleg zárva van: 2010-ig tart a felújítás és az átalakítás, így félszáz (az állandó kiállítás részét képező) alkotás vándorútra indulhatott – derült ki a magyar származású igazgató, James Snyder bevezető szavaiból. Régóta dédelgetett terv vált valóra azzal, hogy június 23-án a budapesti Szépművészeti Múzeumban megnyitotta (biztonsági rendszerekkel gondosan felszerelt) kapuit A Szentföld öröksége című kiállítás.
A tárlat Gerhes Gábor kisfilmjével indul, amely bibliai tájakra visz, a szentföldi kősivatag panorámája, nyugalma, zordsága és feszültsége hangolja a betérőt a továbbiakra.
A legősibb kiállított darab egy – a Krisztus előtti VII. évezredből származó – Hebron közelében talált újkőkori (egyes feltételezések szerint halotti) mészkőmaszk, amelyet vallási szertartásokon, mágikus rítusok során használhattak. Magas posztamensen áll a felsőgalileai Hácorból való, késő bronzkori (a Krisztus előtti XVI-XIII. századi) faragott bazaltoszlopocska: a kánaánita Sztélék szentélyének központi sztéléje – rávésve imádkozó tartásban kezek nyúlnak a magasba, a holdisten jelképe felé. Egyiptomi hatást tükröznek a Gázától délre fekvő Deir-el-Balah környékén zajló ásatások során előkerült ember alakú, emberarcú terrakotta koporsók. A filiszteusokhoz köthető, a Krisztus előtti XIII. századból való temetkezési tárgyakból három látható a pesti tárlaton.
Az Izrael Múzeum büszkeségei, legféltettebb relikviái közé tartoznak az 1947-ben, beduin pásztorok által felfedezett, majd lelkes régészek által feltárt barlangokból előkerült, kétezer éves holt-tengeri tekercsek. A magát sivatagi száműzöttnek nevező esszénus közösség iratai közül a legtekintélyesebb a nyolc méter hosszú Templom-tekercs, amelynek negyven centiméteres fragmentuma látható az egyik tárlóban. A tiszta, szép kézírással lejegyzett szöveg egy eljövendő új templomról szól, és a hozzá kapcsolódó kultusz szabályait rögzíti. A diaszpórában élő zsidóság szakrális tárgyait bemutató teremben körbenézve olyan kincseket találunk, mint a ruzsini rabbi XV. századi imakönyve Ukrajnából: pergamenoldalait temperával festett illusztrációk díszítik. A XVII. század első felében készültek a krakkói Ra’ma- (Rabbi Moses Isserles) zsinagóga tóraszekrényének ajtószárnyai. Rómából, az 1650-es évekből származik az aranyozott ezüstcérnával hímzett selyem tóraköpeny; 1725-ben, Mannheimben alkották a pazar kivitelű tóraszekrényfüggönyt; 1765 előtti a Frankfurt am Mainból való arany kiddus kehely; és velencei munka a XIX. század közepére datálható ezüst tórakorona…
A világhírű múzeum iszlám anyagát az ötszázötven selyempapír lapból álló, XVII. századi, kasmíri aranyozott Korán képviseli; a kereszténység emlékei közül pedig két kis kép vonja magára a figyelmet: Secondo Pia a torinói lepelről 1898-ban készített fotográfiájának negatívja és pozitívja.
A Szentföld öröksége kiállítás második nagy blokkjában képzőművészeti alkotások sorakoznak. Indításként, ha tetszik, kedvcsináló „előzetesként” egy korai Rembrandt: Szent Péter a börtönben (1631). Szinte hihetetlen, hogy a németalföldi mester huszonöt évesen festette, hiszen Péter alakja magán viseli a művész késői vásznainak mély misztériumát. A szalmán térdelő, imádkozó agg apostol tekintete (és összekulcsolt kezének szorítása) mintha változna, aszerint, hogy aktuális lelkiállapotunk szerint mit szeretnénk belelátni: szomorúságot, aggodalmat, megadást, merengést, fáradtságot vagy épp meditációt, bizalmat, reményt és belső derűt…
A látogató örömmel fedezheti fel a francia barokk piktor, Nicolas Poussin mozgalmas történelmi tablóját, amelyen a jeruzsálemi templom kifosztását és lerombolását jelenítette meg a művész. Az angol romantika legendás alakjának, William Turnernek részletgazdag jeruzsálemi látképei közeli tanulmányozást igényelnek a félhomályos múzeumi térben. Ugyancsak a szent város a témája Edward Lear festményének; ahogy Louis de Clerq – a fényképészet hőskorát idéző – két viaszpapír negatívjának is. Auguste Rodin Íriszt, az istenek hírnökét, a szivárvány istennőjét ábrázoló torzójával (1890), Marc Chagall pedig fiatalkori, A rabbi (Imádkozó zsidó, 1913-14) című festményével képviselteti magát a tárlaton.
A kortárs képzőművészek közeli és távolabbi asszociációkból forrásozó munkáinak megítélése kevésbé egyértelmű. Erősen szubjektív, ki hogyan értékeli Mark Rothko, Christian Boltanski, Andres Serrano, Gerhard Richter, Anthony Gormley alkotásait, a Mark Wallinger 1999-es londoni performance-ának részét képező Ecce Homo-szobrot, vagy éppen Yoko Ono záró installációját, a Kívánságfát, amelynek „papírlevélkéire” bárki felírhatja vágyát, kérését.
