Ám aki e kis bevezető után mégis veszi a fáradságot, elmegy a moziba, és megnézi a filmet, az visszaröppenhet a múlt század közepére, Cambridgebe, és tanúja lehet két ember küzdelmes életének. Hawking professzor életrajzi filmje ez, amelyben főként a fiatalkori évek tárulnak elénk.
A rendező bölcsen kitartott elgondolása mellett, amely szerint életrajzi filmet készített, és nem tudományos, netán töprengő művészfilmet, hovatovább drámát. Noha a gazdag „alapanyag” bizonyára más utakra is csábította volna az alkotót. De James Marsh – a kevesebb néha több elve alapján – annak kockázatát is vállalta, hogy a néző némi hiányérzettel sétál ki a moziból. A film értékéből ez a hiány nem von le semmit. Az alkotás hatása vitathatatlan. Olyannyira, hogy élménye után az ember még napokig gondolkodik. Igaz, nem fekete lyukakról, nem az univerzum vonzástörvényeiről vagy az ősrobbanásról. De elmereng az élet fekete lyukairól, vonzástörvényeiről és megrázkódtatásairól, amelyek olykor egy-egy ősrobbanással is felérnek.
Marsh filmjének két főszereplője van. Az egyik Hawking, a másik a felesége, Jane (Felicity Jones). A rendező szerencsére nem rág a szánkba semmit. Nem áll egyik főszereplő mellé sem. És ami a legfőbb, megkíméli a nézőt a mélylélektani száltól. Pontosabban nem terheli túl vele a filmet. Bízik abban, hogy ha elegendő empátiával rendelkezünk, a gesztusokat figyelve képesek leszünk elképzelni, mi zajlik a szívek mélyén.
Bár a film vége kissé elnagyolt, az amerikai utazás előadás-jelenete kevésbé hatásvadász módon is megoldható lett volna, ez megbocsátható egy szélesebb közönség számára készült mozi esetében.
A nagy alakítás mindenképpen Eddie Redmayneé, aki lenyűgöző módon jeleníti meg Hawking professzort. A nagyszerű színészi teljesítmény, az elgondolkodtató emberi történet és nem utolsósorban a szépen fényképezett cambridgei színhelyek miatt mindenképpen érdemes megnézni a filmet. Még akkor is, ha a mindenség elméletéből utána sem értünk egy kukkot sem.
Stephen Hawking (1942, Oxford) brit elméleti fizikus. Nem csupán kiemelkedő szakmai sikerei miatt ismert, hanem a laikusoknak szóló ismeretterjesztő munkássága révén is. Einsteinhez hasonlóan ő is része lett a populáris kultúrának. Legismertebb műve: Az idő rövid története. A professzor ateista. Számításai és elméletei alapján meggyőződése, hogy az univerzumnak nem volt szüksége Teremtőre. Ma is ezt vallja. Számítások és elméletek alapján a betegsége miatt ötven éve halottnak kellene lennie…
