Jégszobrok városa – Harbin

Harbin környéke több ezer éve lakott vidék. A mostani modern várost 1898-ban a Kínai keleti vasútvonal orosz építői alapították. (A hosszú szakasz a Transzszibériai vasútvonal déli ágaként épült 1897 és 1903 között.) A városképet a mai napig meghatározza az orosz hatás. Az orosz forradalom után sok orosz emigráns telepedett le itt. A bevándorlók között nagy számban érkeztek zsidók is. A japánok 1932-ben elfoglalták a várost. Japán kapitulációját követően bevonult a szovjet Vörös Hadsereg, és bár szerződés szerint Harbin kínai fennhatóság alá került, a szovjet hadsereg a városban maradt. Az orosz–japán háborút követően az orosz befolyás csökkent.


A városban a hagyományos kínai Han-kultúra keveredik a mandzsu és az orosz kulturális hagyományokkal. Ezért Harbin Kína egyik legérdekesebb és legszebb városa. A Zhong Yang út (Fő út, Kitajszkaja utca) pedig a leghíresebb utcája.

A Szent Szófia-székesegyház (orosz ortodox templom) a város központjában helyezkedik el. Jelenleg Harbin sokszínű hagyományait bemutató múzeum működik benne. Érdekesség, hogy az ortodox templomok felépülését követően a kínaiak 1931-ben buddhista kolostort és templomot (Ji le-templom, a Boldogság temploma) emeltek. Nyilván a buddhista hívek óhajára, de azért is, hogy Harbin feng shui szerinti egysége ne sérüljön. Harbinban a XX. század közepén tizenöt orosz ortodox templom működött, de Mao Ce-tung idején ezeket bezárták, többet közülük leromboltak. Jelenleg tíz keleti keresztény templom áll, de liturgiát csak egyben tartanak.

A város fejlődését és jelentőségét a Kínai keleti vasútvonal is meghatározza. Harbinon keresztül közlekedik a világ leghosszabb utat (8961 kilométer) megtevő vonata a 020Ч számú Moszkva–Peking szerelvény. S valószínűleg ezekben a hetekben sok érdeklődőt visz, akik februárig gyönyörködhetnek Harbinban és a jégszobrokban..

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.