Isten embereinek

Ti is arra vagytok hivatottak, hogy megnyissátok a szabadság útját, úgy, hogy azzal a nyitottsággal adjátok oda magatokat Istennek, amellyel Szűz Mária befogadta az életet. A pápa bízik a képzelőerőtökben és a találékonyságotokban, amellyel az evangélium örömét hirdethetitek. „Milyen csodálatos látni, hogy a fiatalok a hit vándorai, akik boldogan viszik Jézust az utcákra, a terekre és a föld minden zugába!” (Evangelii gaudium)

Egy nemzet, amely egyetlen térképen sincs rajta – Justin Welby, Canterbury érseke

Abban a korban, amelyben különbözőségeink félelemhez vezetnek, a félelem gyűlöletre, a gyűlölet pedig erőszakra visz, a ti találkozótok a kiengesztelődés és a béke jele. Hisz a remény szimbólumainak élő valósággá kell válniuk, hogy valóban változáshoz vezethessenek. Szent Péter azt mondja: „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok” (1Pét 2,9). Azok, akik megengedik, hogy Krisztus formálja őket, új emberek lesznek – egy nemzet, amely egyetlen térképen sincs rajta, mégis a föld minden országában jelen van. Egy határok, hadseregek és politikusok, gyűlölet és ellenségeskedés nélküli nemzet részei vagytok: Isten emberei. Krisztus nemzetébe a szegények is beletartoznak, és a különféle szörnyűségek rabjai, a bántalmazottak, a materializmus és az adósság foglyai vagy a jövőtől való félelem rabjai – mindnyájan megkapjuk a mennyország állampolgárságát.


Hogy egy jobb világ épüljön – Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára

Európa nemzedékeken át megosztott volt. Ma mindent megteszünk azért, hogy elkerülhessük az újabb megosztottságot nemzetek, ideológiák és népcsoportok között. A konfliktusok és kihívások korában a világnak szüksége van a fiatalokra, akik elérhetik társaikat és az idősebbeket, és bátoríthatják őket a megbékélésre. Együtt kell működnünk, hogy felismerjétek a lehetőségeiteket. Tekintetünket 2015-ben a fejlődés új napirendjére szegezzük, beleértve a fenntartható fejlődésre vonatkozó célokat is. Keressük a módját annak, miként juthatnánk egyezményre a klímaváltozással kapcsolatban, hogyan érhetnénk el, hogy a globális felmelegedés mértéke kevesebb legyen, mint két fok. A tudomány álláspontja szerint ez szükséges ahhoz, hogy elkerüljünk megannyi veszélyes következményt. Boldogulásunk csak egy olyan békés világban lehetséges, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat. Azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy segítsétek megvalósulni közös céljainkat a béke, a fejlődés és az emberi jogok érdekében, és arra hívok minden kormányt, hogy segítse a fiatalok részvételét a közéletben és a döntéshozatalban, hogy egy jobb világ épüljön.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .