Újév napjának délelőttjén, mosogatás közben újra eszébe jutott a világvégéről szóló szilveszteréji mámoros gondolat, különösen miután a két ünnep között az egyik plázamoziban megnézte a Csillagok közt című filmet, és hirtelen megint annak sejtelmes világába képzelte magát. A felötlő élmény nyomán a poharakkal, tányérokkal, késekkel-villákkal- kanalakkal bíbelődve a habos vizet már-már galaktikus szökőárnak látta, az eszcájgokat a Naprendszeren túli űrbe előre küldött tudósok és az elért bolygókon korábban élő ismeretlen lények hagyatékának, a dörzsis szivacsot valamiféle kezdetleges vegetatív szervezetnek. Így aztán meglehetősen zilált hangulatban, figyelmetlenül dolgozott – mígnem a nagy csörömpöléstől végre végképp felébredt.
Belefáradva a képzeletbeli időutazásba, no meg az önként vállalt háztartási melóba, a konyhából a nappaliba tért, és keze ügyébe kerítette az ajándékba kapott határidőnaplóját, hogy bejegyezze, a való világban milyen különösen jeles évfordulókat, eseményeket tartogat az új esztendő a kis családjában és a tágabb rokoni körében. Bőven akadtak ilyenek: csak hüledezett, amint ráeszmélt, hogy a legkisebb gyereke elballag az általánosból, a középső befejezi a gimi második osztályát, a legnagyobb pedig nagykorúvá válva elkezdi érettségizős tanévét, aztán – tágítva a kört – elérzékenyülve gondolt azokra a szeretteire, akik ötven-, hetven- vagy épp kilencvenévesek lesznek, de házasságkötés, gyermekáldás, új lakásba költözés is szerepelt a „programban”. Szinte minden hónapra jutott egy-két nagyon piros betűs familiáris dátum, igaz, egyik-másik még csak kérdőjelesen került a naptárba.
„Uram, köszönöm a tavalyi áldásaidat, azt, hogy minden helyzetben megsegítettél minket, nem büntettél szigorúan a hibáinkért, hanem végtelen megtartó szeretettel figyelmeztettél a tévelygéseinkre! Kérlek, az új évben is engedd, hogy szépen, egészségben megünnepelhessük a jeles családi évfordulókat, eseményeket, tartsd távol tőlünk a bajokat, de ha mégis szembe kell néznünk megpróbáltatásokkal, segíts megbékélni az akaratoddal! Nem tudom, mit mondhatnék még, de te úgyis látod, milyen gondolatok kísértenek engem, mindnyájunkat, és hogy mikor mi közelíthet hozzád bennünket…” – próbált imádkozni magában Z. a naptárazást lezárva, és még folytatta volna, de momentán egyszerűen nem talált további szavakat a fohászkodáshoz, bármennyire is igyekezett.
Hogy mégis folytassa a beszélgetést az Úrral, mormolni kezdte a miatyánkot, az üdvözlégyet, a bűnbánati imát, mindhármat elmondta egyszer, kétszer, háromszor, sőt még sokkal többször. És nem csak úgy automatikusan mant rázva, hanem valahány szavukat, mondatukat alaposan megforgatva a gondolataiban, lélegzetvételnyi szüneteik jelentőségét is megérezve, mintha most először imádkozna így. Annyira belefeledkezett, hogy sikerült minden külső körülményt kikapcsolnia, szinte nem látott és nem hallott, egyáltalán nem érzékelte a környezete impulzusait – amíg be nem görcsölt a szokatlan töröküléstől.
„Na, ez nem hiányzott, mondhatom, jó fájdalmas az évkezdet. Bár figyelmeztetésnek is felfoghatom a dolgot, hogy jobban karban kellene tartanom a fizikumomat. Szó mi szó, a heti egy úszás olyan, mint halottnak a csók. Akár el is hagyhatnám, annyira nem ér semmit. De inkább erőt kell vennem magamon, és jóval több időt szánni a testedzésre. Mondjuk megduplázni a leúszott távot, de gyúrni is jó volna, meg sokkal többet kerekezni, a szabadban és a szobában is. Tehát először is netre fel, lássuk, van-e valami jóféle szobabicikli-ajánlat!?” – váltott egy éleset Z., és máris bekapcsolta a legutóbb tavaly (na jó, alig pár órája) használt laptopját, aztán röpke fél óra elteltével meg is rendelt egy erősen retró szerkezetet.
Mikor leesett neki a tantusz, hogy – noha korábban megfogadta: soha nem fogad meg semmit – ez a kondizós hevület valójában fogadkozás, „ha már lúd, legyen kövér” alapon más elhatározásokat is keresett az új évre. Eszébe jutott például egy idősek, betegek látogatásához önkénteseket kereső egyházmegyei karitász- felhívás, aztán szinte beléhasított, hány meg hány embert megbántott, akiktől még nem kért bocsánatot, és hát a rendszeres, napi bibliaolvasás gondolata ugyancsak a hatalmába kerítette. Felütésként elő is vette hát a karácsonyfa alól az ajándékba kapott, legújabb fordítású változatot, hozzákerítette a könyvespolcról az évek során összegyűjtött többi verziót, s elkezdte módszeresen összevetni bennük a teremtéstörténet leírását.
Aztán – elpunnyadva a január elsejei ködös kora délutánban – apránként eldőlt a kanapén, s magzatpózba kuporodva alig néhány órányi fennlét után újra megpihent, mint aki jól végezte dolgát az új évre való készületben.
