„A neoliberális gazdasági modell szerint az önzés a hajtóerő, erkölcsi korlát nem létezik. E szemlélet képviselői egybemossák a kapitalizmus szakaszait, holott ennek a vizsgálata rámutathatna az erkölcs jelenlétére” – hangsúlyozta előadásában Trautmann László, a Corvinus Egyetem dékánja. A közgazdaságtudomány egyidős az emberiséggel, ezért a görög filozófia elvei mellett például a Bibliát is érdemes referenciapontként alkalmazni. Mivel a kultúrát és a gazdaságot elválasztották egymástól, ezért a filozófia oktatása kikerült a közgazdászképzésből. Napjaink megújulását az is jelzi, hogy újra felfedezték a filozófiai hagyományt, az etika megerősödése mellett pedig új módszerek jelentek meg, mint például a játékelmélet és a gazdaságszociológia. Az előbbi ráirányítja a figyelmet a szubjektív és az objektív jólét különbségére és kapcsolatára, míg az utóbbi felteszi a kérdést: vajon a gazdaságban használt adatok jó helyről érkeznek-e és megbízhatóak-e?
A skót felvilágosodás nagy alakjára, Adam Smithre (1723–1790) általában úgy szoktak hivatkozni, mint a válság előtti közgazdasági szemlélet elméleti megalapozójára. A konferencia előadói igyekeztek árnyalni a Smithről kialakult képet, jelezve, hogy az ő gondolkodása is változott az évek során. Smith egyoldalú olvasata pedig inkább a későbbi értelmezőket jellemzi, és nem a skót filozófust.
Adam Smith történeti perspektívába helyezte a gazdasági fogalmakat. Elsősorban kora gyorsan változó gazdasági viszonyait értelmezte, rámutatva többek között a munkamegosztás valóságára és a „láthatatlan kéz” jelenségére. Az utóbbival azt próbálta magyarázni, miért áll be a legtöbb termék ára egy optimális szintre. Smith munkáiban az irigységet és a versenyszellemet az emberi tevékenység két oldalaként említette. A versenyszellem segítségével a közösség is előrejut, az önzés pedig torzulás, mely szembeállítja az egyént és a közösséget – állította. Smith a Nemzetek gazdagsága című könyvében kifejtette, hogy az erkölcsi érzéknek is szerepe van egy nemzet gazdagodásában. „Az ember önző, cserehajlamú lény, akinek vágyai túlmutatnak a lehetőségein” – írta az említett művében. Itt az önzés azonban nem határtalan, hiányosságai pedig együttműködésre ösztönzik az embert. Horkay Hörcher Ferenc eszmetörténész arra is rámutatott: Széchenyi István angliai útjairól sem azt a tapasztalatot hozta magával, hogy Magyarországon vadkapitalista közegre lesz szükség a fejlődéshez. A „legnagyobb magyar” szerint a gazdaság számára fontos hitel a bizalom egy formáját is jelenti, ami erkölcsi értékkel bír és összefüggésben van a hitelességgel.
Minden ellenkező tapasztalat ellenére a gazdaság szereplői akkor is alkalmazzák az etikai elveket, ha tagadják azok jelenlétét. Erre hívta fel a figyelmet előadásában Szalai Ákos egyetemi docens. Egyes teoretikusok szerint a piac az önző „erényeket” erősíti. Ezzel szemben a valós piac vizsgálatánál láthatjuk, hogy nem működik másként, csak ha résztvevői együttműködnek. Az, hogy a végzett tevékenység önmagában jó-e, legalább annyira fontos, mint az eredmény. A közgazdaságtan sem foghatja fel a piaci szereplőket úgy, hogy azok egymással szembenálló, névtelen valóságok, hiszen egyetlen esetben sem mindegy, hogy kivel lép üzleti kapcsolatba egy vállalkozó. A piac bünteti, ha valaki a rövid távú előnyök érdekében feláldozza a vele kapcsolatban kialakult bizalmat.
Stefano Zamagni, a Bolognai Egyetem professzora a politikai és a civil közgazdaságtan elveit hasonlította össze. Az egyébként Adam Smitht is hivatkozási alapnak tekintő politikai gazdaságtan az etikát, a politikát és a gazdaságot szétválasztotta egymástól. Követői szerint a javak összességét kell maximalizálni. Emellett a politikai gazdaságtan logikája szerint a szegényeket és a munkanélkülieket egyszerűen ki kell hagyni a rendszerből. A civil gazdaság ezzel ellentétben a különböző területek közötti kapcsolatra mutat rá, a közjó maximalizálása mellett foglal állást, és fontosnak tartja a kölcsönösséget. Míg a politikai gazdaságtan antropológiája az „ember embernek farkasa” elvet hangsúlyozza, addig a civil gazdaság képviselői szerint „homo homini natura amicus”, azaz az ember természeténél fogva barátja, társa a másik embernek. Napjainkban a gazdasági egyenlőtlenségek növekedése és a természeti környezet pusztulása egyaránt a civil gazdaság megoldási javaslataira irányítja rá a figyelmet.
