Az ember a világot, környezetét szép szóval vagy erőszakosan változtatja, alakítja kedve, belátása szerint. A nyelvész szereti idézni a mondat és a megvalósulás összefüggését: a pezsgősüveget a hajótesthez vágja, kimondja a hajó nevét, s attól kezdve az Kossuth, Széchenyi vagy más ismert névvel vonul be a hajózásba…
A vallás tele van misztériummal. Titok a kegyelem, amely lelkünk energiája, s a szavak nyomán beköltözik csöndes helyére, hogy várja az ember együttműködését. Az imádság szavára „csodát művel”. Ez nem mindig fizikai, Lourdes a példa: többen nem fizikailag gyógyulnak meg, hanem békességet szereznek, betegségük mások javára válik. Aztán itt a keresztség: fölvesszük a menyegzős ruhát is, amikor a szentségi kegyelmet megkapjuk, beöltözünk Isten fiainak köntösébe.
A szó: életadó. Lázárnak a halálból való feltámasztása, apai ajkakról feloldozás, bilincsből oldás, szabadságra ajtónyitás… Mi minden cselekvés a szó, a beszéd! S a visszaélés vele? Gyűlölet, gyilkosság, elidegenítés, hitetlenségkeltés, butítás. Csupa rossz, bűn, vagyis hiány. Hány ilyen akció zajlik manapság a kis és nagy politikában az egész világon! A legmegvetendőbb, ha valaki vállalja a keresztény felelősséget a szó által, cselekedeteiben pedig kíméletlenül ellentmond annak. Az ilyen legjobb, ha hamut hint a fejére, és a hit keresztjét vállalva megtér. Mert ez utóbbi nem csupán a pogányokra vonatkozik, „meggyőződéses” keresztény sokszor a legelvetemültebbé válhat.
Az egyházat többször elmarasztalták, bűnösnek mondták, mert a szó ellen cselekedett. Elfelejtették, hogy az egyház mélyébe vezető út jóval misztikusabb annál, mintsem hogy megengedhetnénk a „szent” jobbra s a „bűnös” balra állítását. Könnyen meglehet, hogy a világban (az egyház életében, történetében) jelen lévő rossz „nem csupán konstatálandó tény”, hanem egyúttal szükséges föltétele annak, hogy egyházról beszélhessünk úgy, ahogy van. Ha nem így lenne, már megvalósult Isten országáról szólhatnánk. Beteljesülésről.
Szó és tett feddjék, kövessék egymást, de belül el nem csitul a harc, amely vágy és kijelentés közt dúl. A felelősen hívő vállalja, tudja ezt a harcot, s azt is, hogy a teremtés rá bízott folytatása végül is az isteni Szó vállalása, győzelemre segítése.
Minden elesésből talpra lehet állni.
