A békét Jézus keresztjében találjuk meg, ezt öltjük magunkra, ebből béke és élet fakad. Ezért tartozik össze ennyire a szent három nap.
Ártatlanoknak szeretetet hoz.
A bűnbánókat magához emeli.
Kétkedőket megvilágosítja.
Csüggedőkbe új reményt önt.
A félénk szíveket bátorítja.
A fáradozókat sikerrel koronázza.
Az Ő szentséges feltámadása által.
( Prohászka nyomán)
Így küldetést is kapunk: az Élet szabadulást ad mindazoknak, akik hittel befogadják. Az eredmény nem magunké, hanem Jézusé, az ő feltámadásának köszönhetjük ezt a kegyelmet, mert győzött a halálon. Legyőzte a halált, s ezáltal legyőzte a törvényszéket, mely őt halálra adta. Legyőzte a lándzsát, amely szívébe fúródott. Legyőzte a századost, ki a kereszt tövében vallotta meg Jézus istenségét. Nincs többé börtön, amely fogva tarthatná, nincs fegyver, amely megsebezhetné, nincs gyűlölet, amely neki árthatna. Nincs az a sír, amely magába zárhatná, mert ő diadalt aratott betegségen, halálon, feltámadása által reményt adva mindenkinek.
Persze Jézus követéséért – manapság legalábbis – másfajta börtön jár, nem szögesdróttal körülvett hely. Ebből a vállalt börtönből a feltámadás dicsősége köszönt ránk, amikor kinyílik a szabadulás, a szabadság ajtaja. Jézus nem veszi el az ember szabadságát, hanem erősít bennünket hitünkben, reménységünkben, szeretetünkben : ez már itt a földön részesedés Jézus feltámadott életéből.
Isten irgalmas, még akkor is, ha nem tudom – vagy netán nem akarom – megtapintani. Szabadon, örömmel mondani igent, csalódik, aki reményét a földiekre korlátozza. A megnyugvás, erő, életkedv az örök élet reményében van. Béke nincs – ha Isten nincs. Itt, a börtönben – nagycsütörtökön, nagypénteken, nagyszombaton, a szent három napon és a feltámadás napján a fogvatartottak két-két órát töltöttek Istennel. Te mennyit? Hány percet töltöttél Istennel a szent napokon – és ma is, mikor olvasod ezen újságot, cikket?
Talán meghökkentőnek tűnik, de volna, lehetne miben példát vennünk a rácsok mögött élőkről. Találkozz a Feltámadottal! Ne rohanj, menj közel üres sírjához, menj be templomába – találkozz vele! Ő feláldozta magát érted – te mit adtál neki? Reményedből? Hitedből? Szeretetedből? Életedből? Talán egyik legnagyobb bűnünk, hogy nem bízunk Istenben. Mindent csak magunk intézünk: örök életünket éppúgy, mint gazdálkodásunkat. Életünket is függetlenítenénk tőle…
Aki nem remél, nem is kér, visszautasítja a kegyelmet – azt ne éltesse az Isten? (Nagy László, a költő így fohászkodik: „adjon úgy is, ha nem kérem!” De akkor hol az Atya és fiúi kapcsolat, szeretet kifejezése?
Valaki mesélte: egyszer régen társasutazáson járt a Szovjetunióban. Éppen húsvét volt. A szállodában nem működött a lift, az ajtón egy cédula adta hírül: Voszkreszénnyije nye rabotajet!” Annyit jelentett: vasárnap nem működik. Gyarló orosztudásával azonban egyik társuk így fordította a feliratot: „A feltámadás nem működik.” Akkor jót nevettem a „félrefordításon”, de azóta fontosnak tartom, hogy újra és újra megkérdezzem magamtól és másoktól: ” És nálad? Működik a feltámadás? Vagyis hiszel benne?”
A szerző börtönlelkész, Állampuszta
