Kezdjük egy meghökkentő momentummal: a három tanulmányát is közreadó Pápai Zsolt egyébként kitűnő előszavában sem tudja megmagyarázni, miért éppen a kötetbe került tizenegy rendező akadt a fiatal filmelemzők horgára. A hetvenes évek hollywoodi fenegyerekeit ugyanis csupán Steven Spielberg képviseli, a legfiatalabb generáció filmőrültjei egy-egy friss Tim Burton- és Quentin Tarantino-tanulmánynak örvendhetnek, de szóba kerülnek a független filmes pionírok (Jim Jarmusch, David Lynch), a művészfilm és a tömegszórakoztatás között ingázó alkotók (Steven Soderbergh, Richard Linklater) és néhány vérbeli tömegfilmes is (Michael Mann, Ridley Scott, Gus Van Sant).
Az első írások elolvasása után azonban rögtön egyértelművé válik, hogy szerzőink egységes, közérthető stílusa egyúttal közös csokorba vonja a megénekelt filmalkotókat is. A jórészt a Filmvilág és a Prizma gárdájából verbuválódó írók az európai művészfilmes hagyományok mellett a hollywoodi tömegszórakoztatás nyelvezetét is tökéletesen beszélik, s ebből új, izgalmas meglátások fakadnak, főként az első ránézésre pusztán álomgyári bérrendezőknek tűnő filmesek életművének elemzésekor. Néhány szöveg pedig egészen kimagasló színvonalú: üdítő élmény elmerülni Pálos Máté Terrence Malick-portréjának filozófiai mélységű gondolataiban, vagy lélegzetvisszafojtva figyelni, miként birkózik meg tanulmányában Varga Balázs David Lynch életművével.
Akkor, amikor boldog-boldogtalan teleírhatja a világhálót felületes, „egyperces” filmkritikáival, nagy öröm kézbe venni ezt a széles horizontú, precíz és eleven stílusú munkát, hogy sommás lekicsinylés helyett megértsük és adott esetben értékeljük a kortárs amerikai filmet. Ha már úgy alakult, hogy Hollywoodból Hollyworld lett.
(Pápai Zsolt–Varga Balázs /szerk./: Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők, Tudással a Jövőért Közhasznú Alapítvány – Prizma könyvek, 2013)
