A tropár első része helyzetbemutatást ad: „Leszálltál a magasságból, irgalmas Urunk, s elfogadtad a háromnapi síri nyugalmat.” Kettős gondolattal találkozunk itt. Egyrészt azzal a tanítással, amelyet a teológia „kenószisznak” (önkiüresítésnek) nevez. Ezt Szent Pál apostol fogalmazza meg gyönyörűen a híres Krisztushimnuszában (Fil 2,6–11). Egyik énekünkben pedig így énekeljük meg: Jézus Krisztus „isteni természetét megtartván egyszersmind emberi természetet is viselt”. Önként jött közénk Jézus, az ő végtelen irgalmasságából, mert nem akarta, hogy az ember elvesszen a bűnében. Másrészt, ez az első rész a sírban való megnyugvásról szól. Gyönyörű párhuzamot adnak erre keleti atyáink. Amint a teremtő Isten megpihent hatnapos munkája után, úgy pihent meg a megváltó Krisztus a világot újjáteremtő tevékenysége után. Erről szól különösképpen a nagyszombati csöndes nyugalom.
Az ének második része az eredményt tárja elő: „Hogy minket is megszabadíts a szenvedésektől.” Jézus ezért vállalta azt, hogy isteni létmódjából közénk jön. Azért lett emberré, azért élt, azért szenvedett, azért halt meg, hogy nekünk, embereknek boldogságot hozzon. Végső soron az örök boldogságot, „hol nincs fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj, de végtelen élet”. Drága szenvedése által szabadított meg bennünket a szenvedésektől. S nemcsak a földi élet lezárultával fenyegető örök szenvedésektől, amelyek azokra vonatkoznak, akik nem akarják vele élni földi életüket, és véglegesen elzárkóznak szeretetétől. Jézus a mindennapos szenvedéseinkben is velünk van, mellettünk áll, segít hordozni az élet keresztjeit. Emlékezzünk csak: azt mondta, hogy az őt követőknek százszoros jutalmat ad már itt, a földi életben, s ráadásul adja nekik az örök életet (Mk 10,30). Érdemes tehát Jézushoz társulni nemcsak az élet napos oldalán, hanem a megpróbáltatások közepette is!
A tropár záró része dicsőítést tartalmaz: „Ki feltámadásunk s életünk vagy, Uram, dicsőség néked.” Itt találjuk az említett evangéliumi idézetet. Jézus ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog” (Jn 11,25). Ilyen hatalmas jézusi örömhír hallatán mi mást tehetnénk, mint hogy a legmagasabb szintű imádságot, a dicsőítést adjuk meg neki: „Dicsőség néked!” Most és mindörökké!
