A kereszténység kezdetben álmélkodva figyeli, hogy a pogányok is tudnak jót tenni, jóllehet nem ismerik sem a Tórát, sem Jézus Krisztust. Szent Pál így ír: „Amikor a pogány törvény híján a természet szavára jár el (…), akkor igazolja, hogy a törvény szabta cselekedet a szívébe van írva. Erről a lelkiismerete tanúskodik” (Róm 2,14). Létezik tehát egy egyetemes emberi természet, amely a Teremtőtől származik, s amelynek törvényei minden ember szívébe bele vannak írva. Szent Tamás szerint Isten a világot az „örök törvény” (lex aeterna) által kormányozza, s ebből az ember részesedik az esze által, ezt nevezzük „természetes erkölcsi törvénynek”. Érdemes felkapnunk erre a fejünket: a természetesség tehát eszességet jelent: az él természetesen, aki értelmesen él az örök törvény szerint. Milyen más ez, mint amit a ma embere gondol a természetességről a biológia, valamint Freud alapján…
Később, a földrajzi felfedezések korában a katolikus teológusok és jogászok határozottan képviselték azt az álláspontjukat, mely szerint az újonnan felfedezett népek is ugyanazon emberi természethez tartoznak, azaz nem lehet őket állatként legyilkolni. Pápai bulla erősíti meg, hogy őket is „valódi embereknek” kell tekinteni. Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat, valamint a francia felvilágosodás kori Emberi és polgári jogok nyilatkozata tételszerűen rögzíti, hogy minden ember egyenlő, s ugyanolyan alapjogok illetik meg. Mindez már előfutára az ENSZ Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának, amely a világháborúk embertelenségei után kőbe vési azokat az alapértékeket és alapjogokat, melyek minden emberre vonatkoznak, s amelyeket „parancsra” sem lehet áthágni. Ezek többek között kimondják az élethez, a szabadsághoz, a tulajdonhoz, a munkához való jogot, illetve magukban foglalnak személyiségi és kollektív jogokat is. Az újabb emberi jogi nyilatkozatok (afrikai, arab, ázsiai) két fontos hiányosságra hívják fel a figyelmet: tételeikbe beemelik Isten nevét, valamint a közösség jogait és kötelességeit is, azaz az embert nem vallástalan és individuális lénynek tekintik.
Az etika örül ennek a folyamatnak, hiszen ha egy és ugyanazon emberi faj vagyunk, ha léteznek mindenkire vonatkozó emberi alapjogok, akkor léteznie kell egyetlen, közös erkölcsnek is. Léteznie kell egy egyetemes humanizmusnak, amely vallástól, nemtől, kultúrától függetlenül mindenkire vonatkozik. Nincs „keresztény lopás”, illetve „ateista lopás”, csak „lopás” van. Ugyanígy a terrorista cselekmény, a nemi erőszak, a másik megalázása mindig, minden vallásban és kultúrában embertelenségnek számít. A kereszténység örömmel vesz részt ebben az emberibb emberért folyó etikai vitában: Klaus Demmer szerint az egyháznak egyenesen feladata, hogy a „jobb emberség ügyvédje” legyen. Amit Krisztusban megértünk a teljesebb emberi létből, azt minden népnek hirdetjük, mert a kereszténység nem egy, csupán a keresztényekre vonatkozó erkölcsöt és emberséget hirdet, hanem a mindenkire vonatkozó erkölcsöt. Az ember igazi természetét Krisztusban értjük meg, így röviden azt mondhatnánk: az él „természetes módon”, aki krisztusian él.
