Az egyháznak ezért kiemelt feladata, hogy – a német Lohfink testvérek gondolatával élve – kontraszttársadalmat képezzen, olyan közösségeket hozzon létre, amelyekben gyakorlati szinten minden áldott nap megvalósul a szolidaritás, a személyesség, az egymás melletti kiállás. Ugyanilyen szerepe van napjainkban a házasságnak és a családnak is, melyek már puszta létük okán szembemennek nem egy uralkodó ideológiával.
Ezért fontos újra és újra végiggondolni a hit inkulturációjának kérdését (EG 68–70). Észre kell vennünk a „Szentlélek által elvetett magokat”, amelyek jelen vannak a valóságban (EG 68). Ha csak a rosszat látjuk meg a világban, nem tudjuk elérni a hit igazi „megtestesülését” a Szentlélek erőterében. A pápa ezért értékeli a népi vallásosságot (mint a hit évszázadok alatt inkulturálódott formáját), azokat a kulturális alakzatokat, amelyek bár igen eltérőek, egy közösség megélt hitét tükrözik vissza.
Persze nem arról van szó, hogy minden népies jámborság helyénvaló volna. Ferenc pápa külön foglalkozik a napjainkra már-már kórosan elburjánzott magánkinyilatkoztatásokkal. Egy-egy látnok szavait, „üzeneteit” abszolutizálják a követői, s kialakul egy kereszténység, amely „ájtatosságokból áll, és jellemzője, hogy önközpontúan és érzelgősen éli meg a hitét, ami valójában nem felel meg a hiteles »népi jámborságnak«” (EG 70). Ez nem a Lélek gyümölcse, hanem egy betegség tünete, amely a gyakorlat (szolidaritás, karitász) szintjén alig tesz bármit is az evangélium ügyéért.
Különösen érdekesek, elmélkedésre indítóak a pápa szavai a városokról (EG 71–75). Nem egy keresztény ugyanis zsigerileg ellenzi a várost mint a „bűn helyét”, a metropoliszt a maga kultúrájával, mint ateista alakzatot. Helytelen ez a hozzáállás. Egyrészt az ókori ember számára a város a találkozás helye volt: itt lépett kapcsolatba az egyik ember a másikkal, az egyik kultúra a másikkal, itt valósult meg Isten legszentebb kultusza (Jeruzsálem). Másrészt pedig a végcélunk is egy „város”: a mennyei Jeruzsálem. A város ma kiemelt lehetőség az evangelizációban, csak tudnunk kell beszélni a nyelvét, s új formákban meggyökereztetni benne az evangélium értékeit.
