Jolánta nővér 1930. április 28-án született Debrecenben a család negyedik gyermekeként, akit még hét kisebb testvér követett. A Svetitsben ismerte meg diákként az iskolanővéreket, akikhez tizenhét évesen csatlakozott. A jelöltségi időt tíz évre nyújtotta a történelem: 1948-ban az államosítás megakasztotta képzését. Ő lett a rendi vezetés „futárja”, hiszen vasutas apa lányaként ingyen utazhatott a szegedi anyaházból a fiókházakba. 1950-ben, a rendek feloszlatásakor a nővérekkel együtt Ludányhalásziba internálták. A „megegyezés” után Debrecenben a Svetitsben letette az érettségit, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen fizika–matematika tanári diplomát szerzett. 1957-ben végre beöltözhetett, és 1958-ban tette le első fogadalmát. A Svetits Gimnázium tanáraként, majd 1973-tól emellett házfőnöknőként is szolgált egészen 1979-ig, amikor a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumba került. Itt a tanítás mellett rendtartományi tanácsosként működött.
1981-ben – annak ellenére, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal nem járult hozzá – a nővérek őt választották meg tartományfőnöknőnek. Személyes bátorságára vall, hogy elvállalta a szolgálatot, és ezzel egész hivatali idejére kihívta maga ellen „a felsőbb hatalmak” haragját. Erős lélekkel, bölcsességgel állta a megpróbáltatásokat. Határozottan, ugyanakkor anyai szívvel vezette a tartományt. Kockázatot vállalva tartott kapcsolatot a létszámstop miatt közösségen kívül rekedt nővérekkel, akik személyes törődése által megélhették, hogy a rendhez tartoznak. Ugyancsak az ő bátorságának köszönhető, hogy 1986-ban, amikor sem az állam, sem a hivatalos magyar egyház nem vállalta fel a hazánkba látogató Kalkuttai Teréz anya fogadását, Jolánta nővér megnyitotta előtte a Knézich utcai rendház és iskola kapuját. Büszkék vagyunk arra, hogy az azóta boldoggá avatott Teréz anya első magyarországi látogatásakor a mi hajlékunk vendége volt. Ezekben az években zajlottak az iskolanővérek új rendi szabályzatát fogalmazó nemzetközi káptalanok, amelyeken Jolánta nővér is részt vett. Konstitúciónk egy mondata tőle származik: „Hálásan ünnepeljük az életet.”
A tartományfőnökség nyolc évét követően nyugdíjas óraadó tanár lett a Svetitsben, és még osztályfőnökséget is vállalt. Rugalmasságát jellemezte az is, hogy rövid időre a Szegeden újonnan alakult fiatal nővérközösség házfőnöknőségét is elvállalta. Ezután ismét Debrecenbe került, ahonnan 2012-ben költözött át a budapesti közösségbe. Ekkor már súlyos rákbetegséggel küzdött, és rendi szeretetotthonunk biztosított számára ápolást. Miközben hősiesen viselte a szenvedéseket, nagy élet vette körül: a tartomány nővéreinek több mint a fele él a budapesti rendházban, gyakran megfordulnak itt más házból is nővérek, és csapatostul látogatták a volt tanítványok is. Mindez örömmel töltötte el, amennyire erejéből tellett, mindenki iránt érdeklődött, figyelemmel és imádsággal követte a rend hazai és nemzetközi ügyeit. Az Úr nagy ajándéka volt ő rendünk és a rábízottak számára. Fájó szívvel búcsúzunk tőle, hálát adunk értékes életéért, mindazért a sok jóért, amit az Úr általa tett ezért a világért: a Boldogasszony-iskolanővérek, intézményeink jelenlegi dolgozói és diákjai; a rokonság, sok-sok egykori tanítvány, munkatárs és jó barát.
a szerző tartományfőnök
