Két templomház fénylik elém a „csendes éj” magaslatairól. Az egyikhez száz fehér lépcső vezet. Kőfal keríti a régi plébániát. Fölnézek a lépcsőkről az oromzatra, amely előreugrik. Az ablak nagyobb szobából nyílik. Gyermekkorom könyveket nyitogató tere volt, világláttatásé hétszer öt négyzetméteren. Vastag falak, barokkos hajlatok. Védői lettek veszett diktatúrában a plébánosnak, akit kaszával, csákánnyal őriztek ércizmú, komoly férfiak, hogy a fekete autó el ne érje…
A másik templom tizenöt kilométerrel arrébb magasodik. Az ottani papot elérte az autó – jóval később, konszolidáltabb időben. Nem sejthette, hogy a két-háromszáz forint, amit az egyik alkonyatkor vonatköltségre adott felvidéki segítségkérőnek, miféle kamatot hoz. Kattanás nélkül libbent rá az autó ajtaja, a sötét függönyt elhúzták, és őt csillagtalan éjszakák útján vitték két rejtett arcú társaságában. Szót sem szóltak hozzá, csak amikor megérkeztek valahová – Magyarországon.
– Miféle pénzt adott annak a határsértőnek?
– Nem határsértő, hanem rászoruló.
– Azt mi jobban tudjuk.
– A csehszlovák határt sértette meg? Magyar ember volt, tisztességes külsővel…
Aztán másra terelték a szót.
– Nézze, maga lehetne zsírosabb helyen is, mint a hegyek közt abban a soványka faluban.
– Én elégedett vagyok.
– Elégedett?
– Sosem vágytam elegáns helyekre.
– Elegáns? Pénzes!
– Oda különösen nem.
– Kár, pedig csupán egy aláírástól függ.
– Valakit figyeljek, jelentgessek? – no nem…
– Sokan csinálják…
Némán a falnak fordult, és a fejét rázta. Három napig ott tartották. Bakacsinba vont cellában, ahol még kandeláber sem világolt. Gondolkodás nélkül ragaszkodott a kimondott nemhez. Akkor tán megunták. Nem bántották. Újabb éjszaka jött, újra autóba tuszkolták, és amikor megvirradt, már ágyából kelhetett fel. Testvére sápadtan kérdezte, hol volt. Nem felelhetett. Hóhérosan megfenyegették.
Érettségi találkozójukon politikai érdemekkel hencegő osztálytársa odahajolt hozzá: – Hogy te mekkora szamár vagy… (Előzőleg más jelzőt akart.) Minden lehetőséget megkapnál…
Jó néhány esztendő pergett le, amíg végre elmondhatta „kalandját” a hatalommal. Sokáig félt, ha az ablaka alatt fekete autót látott elkanyarodni.
Manapság csak vendégpaposak e plébániák, gazdáik elmentek egykori Meghívójukhoz.
Ballagdálok a lépcsőkön, domb alatt a keskeny köves úton. Karácsonyfát – kicsi fát szorongatok. Gondolatom beléptet az ajtón. Behunyt szemmel is meglelem az asztalkát, ahová áldott szívű bér ma apámnak minden karácsonykor zöld fácskát helyeztem, és megvártam, amíg a betegektől megérkezett.
