Összefonódnak a távlatok, a téli csöndben az idők kibogozhatatlan kötelékei. A Pilis hegye csomópont, ahol a szellem és történelem már elválaszthatatlan.
Hallom a Szent Gergely pápáról elnevezett dallamot, még a VII. századból. Micsoda távolság. Mégis oly közeli, hiszen évezredek várakozásában az angyalszóra kimondott válasz nem lehetett más, mint időntúli, történelmet fordító pillanat. Szó és idő – idő és szó… Az elmúlhatatlan öröm.
Kierkegaard, a keresztény lételmélet megalkotója mondta a XIX. században, hogy Ádám vétke az idő születése, mert az idő a bűnnel együtt lépett a világba… És a bűnbánat?
Tetők, fák, kert, minden bűnt eltakarnak, ha esik a hó. A fehérség gyermekkorunk ártatlansága, a perc időntúli sugallata; ott vagyunk az Éden fái alatt, s minden mozdulatunk felhőket vezényel.
De hol van az Éden? Milton, a költő álma s talán a mienk is, hiszen folyton keressük az elveszett (elvesztett) Kertet, s a dolgok csendjében a lélek vigasztaló szavát, hogy eljön Ő.
Életünk csupa csodavárás, a nagy csodáké, amelyben a remény kap legkisebb zugot. Ilyenkor mondja a bölcs: légy alázatos. Mint a hegyek, a fák, a kertek, amelyek a költő üzenetére figyelmeztetnek:
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
