A lexikon szócikkei között egy-egy hosszabb tanulmányt is találunk, amelyekben Ruzsa azt tárgyalja, hogyan inspirálta az ikon a XIX. és XX. századi prózaírókat, köztük például Makszim Gorkijt, aki Inasévek (Emberek között, 1916) című művében egy ikonfestő műhelyt is bemutat, ahol a festők részegesek, alkalomadtán a verekedéstől sem riadnak vissza, és világi énekeket dúdolnak egyháziak helyett. „Ám még ebben a műhelyben is az ikonokról való beszélgetés során felsejlik valami. Zsiharjovot, a részeges arcfestőt zavarja a lélektelen, szívtelen másolás. Az ikonok felkeltették a szentek élete iránti érdeklődését. (…) A szentek életét ismernünk kellene, de hát ki ismeri az életüket? Mit tudunk mi? Szárnyak nélkül élünk… Hol a lelkünk? A lélek az hol van? Eredeti példányok, igen, azok vannak, de szív sehol…”
A szerző szomorú érdekességként arról is ír a lexikonban, hogy a kommunizmus éveiben kiadott Kis szovjet enciklopédia hogyan definiálta az ikont – „A keresztény istenek (sic!) és szentek ábrázolásának egyházi megnevezése” –, és hogy azt állította: az ikon „zavarja (…) a dolgozók elmaradott rétegeit a szocializmus építésében”. Ez alapján érthető, miért várt a sztálini terror időszakában az ikonokkal foglalkozó tudósokra, köztük papokra szomorú sors, szibériai rabság és kivégzés. Ruzsa a Képes ikonlexikonban hosszabb tanulmányban foglalkozik e kutatókkal. Kiemelkedik közülük a Magyarországon is ismert Pavel Alekszandrovics Florenszkij atya (1882–1937), aki az ikonkutatás egyik legnagyobb alakja volt. Legismertebb munkája, Az ikonosztáz magyar fordításban is olvasható (2005, Typotex Kiadó). A tudós pap nem fejezhette be művét, mivel 1933-ban letartóztatták, majd koncentrációs táborba küldték, először Kelet-Szibériába, majd az északi Szolovki-szigetekre. Csak a közelmúltban derült ki, hogy 1937-ben Leningrádba szállították, ahol formális tárgyalás után kivégezték. Hasonló sors jutott a könyvben szintén szereplő Alekszandr Anyiszimovnak, akinek vezetésével Andrej Rubljov híres Szentháromság-ikonját restaurálták, valamint Jurij Olszufjev grófnak, aki ugyancsak művészettörténész és restaurátor volt, és a híres Troice-Szergijeva kolostor ikonjaival, fémtárgyaival foglalkozott.
Az ikonnak lényeges vonása a csodatévő erő, a hozzá kapcsolódó vallási kultusz. Ruzsa lexikonjában a leghíresebb csodatevő ikonok, így a Czêstochowai Fekete Madonna, a Máriapócsi Szűz Mária és a Vlagyimiri Istenszülő ismertetését is megtalálhatjuk. A kötet végén pedig többoldalas elmélkedés olvasható Andrej Rubljov ószövetségi Szentháromság-ikonjáról, amelynek láttán a mártírhalált halt Florenszkij atya így kiáltott fel: „Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten!”
A szerző 1996-ban elsőként rendezett Magyarországon fémikon-kiállítást (szintén katalógussal) az Esztergomi Keresztény Múzeumban. A fémikonok kutatása jelenleg Európában is gyerekcipőben jár, ezért volt kiemelkedően jelentős az Iparművészeti Múzeumban 2005-ben megrendezett, Bronzba zárt imák című orosz–magyar kiállítás, amely ötszáz fémikont mutatott be külföldi és hazai múzeumok, gyűjtemények anyagából. E tárlat főkurátora szintén Ruzsa György volt, akárcsak azé az állandó fémikon-kiállításé, amely a budapesti Sziklakápolnában nyílik még idén.
